2021. december 5. vasárnapVilma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
reply.transindex.ro

OLVASÓI LEVÉL

Egy másik szemléletű, őszinte vélemény Szamosköziről

Kozma Rácz Eszter utolsó frissítés: 2021-11-12 19:23:52

Mikor legelőször elolvastam a Transindex Szamosköziről publikált cikkét, megdöbbentem, aztán gyűltek a cikk alá írt kommentek, és lassan érlelődött bennem az elhatározás, hogy elmondjam én is a magam tapasztalatait.

some relatable image
Hangsúlyozom, hogy kizárólag a saját tapasztalataimra szorítkozom, és röviden elmesélem azt, ahogyan én megéltem a diákéveimet ezen az egyetemen. Fontosnak tartom ezt leírni, pedig az utóbbi napok eseményei ezt legalább annyira kockázatossá és kellemetlenné teszik, mint korábban Szamosközit nyíltan megvádolni.

2010-től 2015-ig voltam az Alkalmazott Pszichológia Tanszék diákja. Első éven arra emlékszem, hogy bejött egy alacsony, szemüveges férfi az amfiteátrumba, s nagyon határozottan felvázolta, hogy mi is a pszichológia (tudományos meghatározások által), majd hogy melyek az elvárások ezen az egyetemen.
Elmondta, hogy minden kurzus végén lesznek általa feladott házik, amelyek a heti témával kapcsolatos angol és magyar cikkek elolvasását jelentik szemináriumig, ahol a szeminaristával tisztázhatjuk az olvasottakkal kapcsolatosan felmerülő kérdéseinket, észrevételeinket. Volt aki elolvasta, s természestesen volt, aki nem. A vizsgákon ezeket is számonkérte.

A kurzusain mindig buzgón jegyzeteltem, mert minden példája (igen a Kálmán és Jucikásak is) alátámasztotta és érthetőbbé tette az elméletet. Ha otthon ebédnél szó került, milyen volt aznap az egyetemen, előbb a vicces példa jutott eszembe, és csak utána kattant be a cím vagy maga az elmélet. Azok a példák és hozzájuk kapcsolódó elméletek mai napig is könnyen előhívhatóak a hosszú távú memóriámból, s azt hiszem leginkább a példáinak köszönhetően nem a munka- vagy rövid távú memóriámban akadtak el. Én mostmár hatodik éve vagyok óvónő, és múlt héten felhívott egy első éves Óvó- és tanítóképzős ismerősöm, és kérte, hogy segítsek, milyen tételeket kaphatnak a pszichológia vizsgán, s elégedetten könyveltem el, hogy erőlködés nélkül jutnak eszembe a kulcsszavak, a könyvészet, a tételekkel kapcsolatos főbb cikkek. Mindez pedig elsősorban nem a saját érdemem, hanem azé a tanáré, aki mindezt így tudta megtanítani nekem, aki fel tudta kelteni az érdeklődésem, és gyakran fordult elő, hogy órája után egyenesen a könyvtárba mentem, és belevetettem magam a tanultak elmélyítésébe (M. J. A. a tanúm rá), pedig sosem voltam évfolyamelső, tipikus jó tanuló vagy stréber. Azt is biztosan állíthatom, hogy nem én voltam az egyedüli, akire így hatott a tanítási stílusa.

Ahogy telt az idő nemcsak a szaktekintélyt láttam benne, hanem az embert is, akit egyre jobban tiszteltem. Azt láttam, hogy képviseli a kar érdekeit, védi és bármit megtenne az erdélyi magyar kisebbségért, hogy vannak elvei, s azokért következetesen kiáll.

Másodéven már eldöntöttem, hogy nála államvizsgázom, s a témát nagyjából már tudtam, ő segített nekem behatárolni, leszűkíteni esetenként kibővíteni azt. Mikor először kopogtam be az irodája ajtaján, és elmondtam, hogy azért jöttem, mert szeretném vele írni az államvizsgámat, s elmondtam nagyjából a választott témakört, abban a percben segített pontosítani és más témákkal kiegészíteni. Utána visszamentem órára, majd mikor meglátott szüneten, kérte, menjek be az irodájába, ahol kinyomtatva vártak a témámmal kapcsolatos cikkek, könyvek voltak az asztalára készítve, de elmondta azt is, hogy a könyvtárban vannak gépek, ahol több fizetős platformon az ő felhasználójával és jelszavával vannak megnyitva bizonyos weboldalak, s ott hozzáférek minőségi kutatásokhoz, s erről szóljak a többieknek is. Biztatott, hogy olvassak, keresgéljek a témában, az majd segít, hogy a kikristályosodjon a dolgozatom kutatási terve, de hetente menjek be, és mondjam el, mit olvastam. Előfordult, hogy csak három hét után jelentkeztem, de így is elkészült a dolgozatom a TDK előtti hétre. Voltak olyan pillanatok, mikor feladtam volna az egészet, mikor nem találtam megfelelő kutatásokat, olyankor keresgélt ő is, vagy csak biztatott, hogy ne adjam fel, mert biztos nem a spanyol viaszt találjuk fel ezzel a dolgozattal, tehát lesznek még a témában cikkek.

Volt, mikor elégedetlen volt, mert felületes munkát végeztem, vagy éppen elhanyagoltam az egészet, olyankor a szemembe mondta, hogy hülye vagyok, s igen, ha látta, hogy értetlenkedem, akkor elmondta még egyszer esetleg egy b...meg-el megerősítve, de ezt én jogos felháborodásnak éreztem, értem haragudott, nem ellenem, és soha nem éreztem magam verbális agresszió áldozatának. Végül negyedik és különdíjas lettem a TDK-n, ami szintén minimum közös érdem volt, és azóta is hálás vagyok, hogy megtanított egy kutatás strukturális felépítésére, a kutatásmódszertanra, aminek azután is nagy hasznát vettem.

Az évek során volt jópár szesszió, és bizony a Szamosközi tantárgyai általában főtantárgyak voltak, így nem csoda hogy magasak voltak az elvárásai is. Akik tanultak és tudtak, azokat értékelte, és emlékeim szerint a jegyadásban is igazságos volt. A 10-esért persze nem volt elég pusztán a kihúzott tételt tudni, hanem bizony záporoztak a kérdések a teljes tananyagból, amivel én újra csak egyetérteni tudok. Aki viszont nem volt felkészült, esetleg az alapfogalmai is hiányoztak, annak valóban megmondta, hogy nem egyetemre való. Volt olyan, hogy egymás után több gyenge tanuló következett, ilyenkor a harmadiknál tényleg felment a cukra, és elmondta a véleményét.

Mindig tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni, ezért nekem nem volt kérdés, hogy az egyetemen mesterizem iskola pszichológiából. A mesteri dolgozatomat is Szamösközivel írtam, így 5 év alatt azt hiszem sokkal több alkalmam volt kofrontálódni vele, mint azoknak a diákoknak, akik mondjuk csak kurzuson és egy-egy vizsga alkalmával találkoztak vele, és én mégis azt állítom, hogy rengeteget tanultam tőle, és máig hálával gondolok rá. Azt is tudom, hogy Szamosközi nélkül nem lenne magyar Alkalmazott Pszichológia Tanszék, hallottam románul telefonon veszekedni hivatalosságokkal, hogy megmaradjon a szak, mindig védte kifele az intézményt, a kollégáit és a diákokat. Azt tudom, hogy minőségi oktatásban részesültem, hogy energiát nem kímélve állt évtizedekig a kar élén, hogy sokszor saját pénzen szerezte be a legkorszerűbb pszichológia teszteket, hogy biztosítsa az oktatás színvonalát. Azt is tudom, hogy az ő és a János Réka óráit vártam mindig a legjobban.

Nem kérdőjelezem meg senki őszinte, de sokáig névvel nem vállalt véleményét, hiszem, hogy a tanár úr tévedett a hangnemet és a stílust illetően, számomra mégis egy olyan tanáregyéniség marad, akit nem tudott előttem megsemmisíteni a kiszivárogtatott videó, és a nyomában megindult kommentháború, a közösségi oldalakról már nagyon ismerős egyoldalú lejáratókampány, s az a petíció sem, ami mintha azt sugallná, hogy aki értelmiségi, szégyellheti magát, ha nem írja alá. Elszomorít, hogy ekkora ellenszélben már nem illik ellenkező véleményt mondani, aki esetleg a jó oldalát is tapasztalta valaha a tanárnak, annak most ciki megszólalni, és addig nem nyugszik az illetékesekkel és illetéktelenekkel (akik csak hallották, és felháborodtak #) hirtelen egységessé vált közvélemény, amíg végérvényesen le nem számolnak vele. Mert példát kell statuálni, valóban az erőszaknak, a durva beszédnek nincs helye a társadalmunkban, az egyetemi körökben pláne, és akkor most hátradőlhetnek, szép munkát végeztek. Végre becsületesen felkavarta valami a hétköznapok állóvizét, volt beszédtéma, végre nem a Covid, újra éreztük, hogy élünk, és a tisztesség, az erkölcs jegyében és saját felsőbbrendűségünk és abszolút feddhetetlenségünk tudatában példátlan egységben kivéreztettük Döbrögit. Sok lúd disznót győz, csak vajon miért nem tették meg eddig, ha már tényleg ennyire elviselhetetlen volt évek óta a helyzet, miért nem fogtak össze, ők, az elszenvedők, a kar tanárai és diákjai, és szálltak szembe a pöffeszkedő, intézményt és diákokat ellehetetlenítő despotával?

A félelem, a megfélemlítés lett volna a kizárólagos oka, éppen egy ilyen korban, amikor a közbeszéd arról szól, hogy bármiféle kisebbség jogait minden körülmények között érvényesíteni lehet, sőt kell, és a diáknak mindig igaza van? Nem tudom, csak ma már kívülállóként kérdezek és gondolkodom.