OLVASÓI LEVÉL
Egyenlők és egyenlőbbek - hogy állunk a regionális nyelvek védelmével?
Borboly Csaba utolsó frissítés: 2021-04-22 12:45:03Romániának számtalan olyan törvénye van, amely biztosítja az ország területén élő kisebbségek jogait, úgy az anyanyelvhasználathoz, mint az oktatáshoz, az identitás megőrzéséhez. Azonban sok esetben ezek a jogok csak papíron léteznek, nem ültetik gyakorlatba őket.
Sajnos nálunk az egyik legérzékenyebb kérdés a hivatalos nyelvé. Tapasztalataim szerint még a magyarok, ezen belül a székelyek között is akadnak, akik úgy gondolják, hogy míg a magyaroknak kötelező beszélniük a románt mint hivatalos nyelvet, addig a kisebbségi környezetben élő román ajkúaknak nem kell ismerniük az adott kisebbség nyelvét. Íme, sokan így sorolják be magukat másodrendű állampolgárnak, önként.
Hadd fejtsem ki, mert sokan nem értik!
Románia alkotmányában van egy ellentmondás: a 4. szakasz (2) bekezdésében az áll, hogy Románia az összes állampolgárának közös és oszthatatlan hazája, fajtól, nemzetiségtől, etnikai eredettől, nyelvtől, vallástól, nemtől, véleménytől, politikai hovatartozástól, vagyontól vagy társadalmi származástól függetlenül. Ellenben a 13. szakasz szerint Romániában a hivatalos nyelv a román.
Miért ellentmondásos ez? Azért, mert nem értelmezi helyesen az állampolgárok egyenlőségét: több jogot biztosít a többségi, román ajkú állampolgároknak, mint a kisebbségieknek, hiszen előbbieknek nem kell ismerniük egy, az anyanyelvüktől eltérő nyelvet a köztisztségek betöltéséhez, míg utóbbiaknak igen. Azt nem tekinthetjük egyenlőségnek, hogy mindenki „egyformán” használhatja a román nyelvet, hiszen az állampolgárok egy részének ez az anyanyelve, a másik részének viszont plusz erőfeszítést kell tennie, hogy elsajátítsa azt.
Az alkotmány további „ellentmondásokat” tartalmaz: az egyetlen hivatalos nyelv elismerése ellenére biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez, továbbá kimondja, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megtartását, fejlesztését és kifejezését célzó állami védő intézkedéseknek meg kell felelniük a többi román állampolgárhoz viszonyítva az egyenlőség és a diszkrimináció tilalma elveinek (6. szakasz). Azt is meg kell említenünk, hogy Románia 2007-ben ratifikálta a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, továbbá nem feledkezhetünk meg a helyi közigazgatási törvényről sem, amely biztosítja a kisebbséghez tartozó állampolgárok anyanyelvhasználati jogát. Mindez örvendetes, akár azt is mondhatnánk, hogy Románia e téren előbb jár, mint Franciaország.
Ám sajnos többnyire csak papíron, mint azt sok esetben tapasztaljuk – gondoljunk csak a „Községháza” feliratok miatt a helyi önkormányzatokat elmarasztaló bírósági ítéletekre! És sajnos az említett jogszabályok csak részlegesen biztosítják jogainkat, ugyanis például a kisebbségek nyelvének nincs hivatalos státusa azokban a térségekben, ahol nagy számban élnek az adott közösséghez tartozó állampolgárok.
Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy nem kell megtanulni románul, hiszen ez elemi érdekünk, fontos, hogy megtanuljuk! De a fent vázolt ellentmondásokra minél többször fel kell hívnunk a figyelmet, hogy alakítsuk a közgondolkodást, kimondva, hogy nem szentségtörés, ha elismerik a bizonyos régiókban többséget alkotó közösségek nyelvét, sőt, az sem szentségtörés, ha több hivatalos nyelvet ismernek el legalább egy adott régióban. Ezt az RMDSZ régóta szorgalmazza az olaszországi Dél-Tirol mintájára, de még számos európai példa akad. És igen, ez azzal jár, hogy nem tekintjük botrányosnak, ha egy Székelyföldön élő, közhivatalban dolgozó román ajkútól elvárjuk, hogy ismerje a magyar nyelvet, nem csak egy magyar ajkútól azt, hogy tudjon románul. A kölcsönösség lenne fontos, hogy ne legyenek egyenlő és „egyenlőbb” állampolgárok.
Európában jó ideje az az irány, amit végül Franciaország is kénytelen volt követni, számos más ország példáján okulva. Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor Romániában is hisztéria kiváltása nélkül beszélhetünk erről az országos médiában, és a parlament sem tekinti majd hazaárulásnak a jogaink bővítését. Addig is a fentiekre újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat– többségieket és kisebbségieket egyaránt.