REPLY
A fától az erdőt
Borboly Csaba utolsó frissítés: 2018-09-16 14:46:10Feltevődik a kérdés, hogy harmadikos lányom miért tud sokkal jobban kommunikálni angolul, mint románul, pedig az angolt heti két órában, a román heti négy órában tanulja.
Többen értetlenkednek a magyarság köréből is a román nyelv oktatása kapcsán. Van, aki vegyes vidéken vagy szórványban nem érti, mi a gond, hisz az ő gyermekei „jól tanulják a románt”, hiányzik a tömbben élők iránti empátia. Mások viszont számonkérnek, hogy mi, politikusok nem küzdünk eléggé, vagy nem jól, vagy szerintük felelősséget hárítunk. Az elemisek körüli váratlan helyzetben – mint ismert, egy friss rendelet értelmében román szakos tanároknak kell oktatniuk az alsó tagozatos gyermekeknek a románt – pedig elszabadultak az indulatok. Olyan vélemény is napvilágot látott, amely megkérdőjelezi a Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére létrejött megyei szintű szakmai munkacsoportban végzett csapatmunkát.
Hadd magyarázzam el: nem szokásom a könnyebbik utat választani, ezért – bár a megyei tanácsnak nincs közvetlen hatásköre az oktatás területén (leszámítva a speciális oktatást) – küzdünk évek óta, és azt tapasztalom, hogy ebben az országban úgy lehet elérni bármit, ha folyamatosan tiltakozásokkal és javaslatokkal ostromoljuk a bukaresti kormányzati döntéshozókat, amikor nem hallgatják meg az RMDSZ-es képviselőinek és szenátorainak javaslatát, nem veszik figyelembe a Szövetség álláspontját. A 2017. júliusi bukaresti tüntetés vadkárügyben szintén hozott eredményt, és hasonlóan kell eljárni a kisebbségi oktatás ügyében is. Erre ösztökélem a megyei oktatásügyi szakszervezetet, mert
a pedagógusok hangos tiltakozására is szükség van a sikerhez.
Természetesen mindezt nem egyedül végezzük, hisz ez nem csak a megyénkre korlátozódó probléma. Ezért mindig igyekszünk egyeztetni a szövetségi elnökkel és az RMDSZ szakpolitikusaival, képviselőivel, szenátoraival. Az RMDSZ parlamenti frakciói, valamint a Szövetség által delegált kisebbségi oktatási államtitkár pedig erőn felül teljesítenek egy sokszor ellenséges többségi környezetben. Olyan környezetben, amelyben nem segítség az, ha a többség azt láthatja, hogy a magyarok egymást támadják, és nincs egység ilyen fontos kérdésben sem. Képviseletünk mindent megtett, amit megtehetett, és nem adta fel most sem. Nem segít az, ha közösségünket ért támadás esetén a legfontosabb demokratikus eszközt, a parlamenti képviseletet bárki is elmarasztalja, tevékenységét megkérdőjelezi, hiszen ezáltal is a széthúzás képét közvetíti a többségnek. Csak a turáni átok jut eszembe erről, az, hogy nem kell nekünk, magyaroknak külső ellenség, „megoldjuk” egymás között.
A románoktatás javítása érdekében felállított megyei munkacsoport munkáját tehát igyekszünk továbbítani és felkérni az országos képviseletünket. Ráadásul az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) benyújtott panaszt a megyei tanács testületének bemutattuk, ott átbeszéltük-kibeszéltük, és egy erős szülői felhatalmazás mentén küldtük el. A gyermekek többsége ugyanis elbukta az érettségit, és az óvásoknál kiderült, hogy hibás volt az osztályozás. Tehát a munkacsoport munkája révén, több szakavatott pedagógus javaslata nyomán, megyei szintű politikai egyeztetés és vita után küldtük el a kifogásunkat a CNCD-nek. Ez a példa is illusztrálja, hogy kommunikációnkat szakemberek véleményére alapozzuk. Aki vitatja azt, amit hangoztatunk, az tulajdonképpen a szakmával vitatkozik.
Üzenem a fent említett cikk szerzőjének: az oktatásban 12 osztály van, és ahhoz, hogy mindegyik évfolyam az új módszerek szerint tanuljon és vizsgázzon, sajnos, jelen állás szerint, valóban el kell telnie még legalább hat évnek, hogy elmondhassuk: minden magyar tannyelvű iskolában tanuló diák esélyei ugyanazok, évfolyamtól függetlenül. (Ez fehéren-feketén szerepel az Oktatási Minisztérium augusztusi válaszában.) Ezt kifogásoltuk, az alábbiakat kérve a minisztériumtól, hogy ültesse gyakorlatba már mostantól:
1. Az új iskolai programok és speciális tankönyvek bevezetése, illetve használata az oktatás valamennyi szintjén – elemi, felső tagozat, középiskola – a kisebbségi diákok számára.
2. Az osztályozási módszerek megváltoztatása a román érettségin és a román kisérettségin a magyar iskolába/tagozatra járó diákok számára.
3. Az iskolai oktatásban dolgozó romántanárok továbbképzése, amely által fejlesztik a romántanítási módszereiket.
Egy ügyvédnek látnia kellene, mi a gond, mire világítunk rá. Ami pedig a tisztségemmel, illetve személyemmel kapcsolatos megjegyzését illeti, elmagyarázom: amíg az emberek többsége bizalmat szavaz, addig végzem a munkámat. Ezt hívják demokráciának. Ez nem lehet mindenki ínyére, nem is várom el, azt azonban igen, hogy ha véleményt fogalmaznak meg, akkor legalább nézzenek utána a tevékenységünknek.
Fontos kérdést feszeget Kelemen Attila Ármin is a romántudással kapcsolatos korábbi írásában a Transindexen. Ezúton is köszönöm neki, hogy segít a téma kibeszélésében. Bár már a cikk címében szereplő kijelentés is tévedés, a cikk alkalmat ad arra, hogy nyilvános vitát folytassunk, és ezáltal előmozdítsuk az ügyet.
Miért tévedés a cím? Azért, mert nemhogy felelősséghárításról nincs szó, hanem egyenesen az ellenkezője igaz:
mint már említettem, Hargita Megye Tanácsa számos olyan témával foglalkozik, amelyben a hatásköre nagyon kevés, ám mégis feszegetjük a határokat, és ezzel felelősséget vállalunk, hisz gyermekeink jövőjéről van szó. Az elmúlt években számos kezdeményezésünk volt a romántanítás ügyében, döngettük a Hargita Megyei Tanfelügyelőség és az Oktatási Minisztérium kapuját. Mert hát persze igaz a mondás, hogy „nem nekem tanulsz, magadnak tanulsz”, de kérdésem: a gyermek van az államért, vagy az állam a gyermekért? Ha az utóbbit tartjuk igaznak és természetesnek, akkor az állam intézményeinek a feladata minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy a diákok megfelelően elsajátíthassák a román nyelvet. Senki nem mondta, hogy nekik nincs feladatuk, hogy nem kell leülniük tanulni, tudatában vagyunk annak, hogy helyettük senki nem tanulhat. Ám az sem elfogadható, hogy a jelenlegi tanterv diszkriminálja a magyar iskolák tanulóit: a felső tagozaton és a középiskolában még ma sem érvényesül az az elv, hogy ezeknek a gyermekeknek nem román az anyanyelvük. A nyolcadikosok záróvizsgája és az érettségi esetében nem győzzük eléggé hangsúlyozni: ezeken nem a romántudást mérik, hanem a román nyelv és irodalom tantárgyban szerzett tudást. Márpedig e kettő két külön dolog. A kisebbségi sors így is, úgy is többleterőfeszítéssel jár, ezért kellenek a sokat emlegetett kisebbségi jogok, amelyek ezt a kisebbségi „pluszmunkát” ellensúlyoznák, könnyítenék. Erre még megterhelik a magyar iskolában tanuló diákokat azzal, hogy anyanyelvi szintű tudást várnak el tőlük a vizsgákon, archaikus és nyelvjárási szavak ismeretét is.
Személyesebb vizekre terelve mondandóm, feltevődik a kérdés, hogy harmadikos lányom miért tud sokkal jobban kommunikálni angolul, mint románul, pedig az angolt heti két órában, a román heti négy órában tanulja. A románt óriási energiabefektetéssel, értsd: kínnal, szenvedéssel. Ennek a problémának a megértéséhez empátia kell, ami, úgy tűnik, még a magyar közösség egyes tagjaiból is hiányzik.
(Külön cikket érdemelne, hogy legalább azokban a térségekben, ahol jelentős számú magyar él, a román tannyelvű iskolákban miért nem tanítják a magyar nyelvet. Továbbá hogy a magyar iskolába járó diákok miért tanulnak egy tantárggyal többet, mint román iskolába járó társaik. Hiányzik a kölcsönösség, és sérül az állampolgárok közti egyenlőség elve. Ezt a témát az RMDSZ már felvetette az évek során, de sajnos, mint láthatjuk, még a magyarok körében sem érti mindenki, hogy ez miért probléma.)
Az is érdekes, hogy miután számos beruházás indult magyar kormányzati pénzből, miután a székelyföldi helyi önkormányzatok is komoly energiát fordítanak a helyi oktatási intézmények versenyképességének növelésére, akkor, mint a villámcsapás, érkezett először a mindenki által ismert román érettségis botrány, majd pedig a mostani törvénymódosítás. Úgy néz ki, hogy valakik nagyon derékba akarják törni az RMDSZ által kiharcolt oktatási törvényi rendelkezések és a magyar kormánytámogatások által beindult pozitív folyamatokat a centenáriumi év jegyében.
Felelősséghárítás helyett tehát dolgoztunk, dolgozunk. Elég csak egy pillantást vetni korábbi közleményeinkre, bukaresti döntéshozókkal való tárgyalásainkra és levelezéseinkre, nyelvtáborokra és felkészítőkre adott pályázati támogatásainkra. Mindemellett segédanyagok terjesztését támogattuk a megye településeinek könyvtáraiban, jelentést készítettünk, amelyet a döntéshozók figyelmébe ajánlottunk. Munkacsoportot alakítottunk, az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultunk, mert a helyzet megoldása nem a várt ütemben halad, az idő telik, és a fiatalok jövőjéről van szó. Az lenne a felelősséghárítás, ha vállat vonnánk, hogy nem a mi hatáskörünk.
Szóvá tettük és szóvá tesszük ezentúl is a központi hatóságok mulasztásait. (Legutóbbi rádiónyilatkozatom meghallgatható itt.) De igyekeznünk kell!
A szerző politikus, Hargita Megye Tanácsának elnöke.