reply.transindex.ro

OLVASÓNKTÓL

Az elit csöndje

Silye Lóránd utolsó frissítés: 2016-03-22 18:47:04

Egyre távolabb kerülünk a tisztázó szándékú, a közösségi építkezéshez elengedhetetlen önvizsgálattól, kritikus és önkritikus reflexióktól.

Az elmúlt években az erdélyi magyar értelmiség saját otthonában egyre nagyobb hallgatásba burkolózott. Néhány bátrabb újságíró és blogger tényfeltáró és elgondolkodtató cikkeit leszámítva az erdélyi értelmiség meglehetősen ritkán szólalt meg, és megnyilatkozásai jobbára csak egyszemélyes vállalkozások maradtak. Már több éve annak például, hogy nyílt levél formájában került nagyközönség elé Péntek János professzor szakmailag megalapozott véleménye az erdélyi magyar közoktatás lesújtó helyzetéről. Nemrég pedig Gyerő Dávid, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzőjének az erdélyi egyházi vezetők nyilatkozatainak tükrében (is) meglepően liberális sorait olvashattuk az azonos neműek házasságát illetően. Azonban e merész és nagyra becsülendő megszólalások amolyan pusztába kiáltott szavak maradtak – nem kísérte őket társadalmi vita, amely során az erdélyi magyar közösség át- vagy újragondolhatta volna hozzáállását e két témához. És még sorolhatnánk a heves indulatokat kiváltó, de érdemiekben át nem beszélt kérdéseket az utóbbi évekből.

Még ha a közösség egésze nem is, mert tegyük fel (talán sajnálatos módon nem alaptalanul), hogy teljesen el van szakadva a saját elitjétől, de legalább az erdélyi magyar értelmiségiek, intézményvezetők valamelyest reflektálhattak volna a vitás kérdésekre. Annál is inkább, mert lassan már a legelképesztőbb döntéseket is alá lehet támasztani azzal, hogy azok a közösség fennmaradását szolgálják. Ezért volna végtelenül fontos az értelmiségi állásfoglalás bármilyen formában, legyen az kiáltvány, nyílt levél vagy kerekasztal-beszélgetés – bármi, ami a párbeszédet előmozdítja, erősíti. Vagy ha a közös nevező megtalálása olyan fáradságos, talán személyes véleményük is iránymutató lehetett volna vagy lehetne ma is azokban a kérdésekben, amelyek kapcsán nap mint nap oly heves nézőpont-ütköztetés folyik – a nézőpontok közelítése helyett.

A közösen kialakított markáns állásfoglalások azonban, mint tudjuk, elmaradtak, néhány kivételtől eltekintve. Ilyen kivétel Tőkés László politikai támogatásának a kinyilatkoztatása vagy az Orbán János Dénes által gründolt tehetséggondozó akadémia magyarországi fogadtatása kapcsán született erdélyi reakciók. Pedig érdekes módon ezek javarészt politikai témában való megszólalások voltak, de mégsem a mindennapi politikai hajcihőn felülemelkedő, az erdélyi társadalmat mélyen érintő kérdésekben való érdemi véleménykifejtés. Az OJD-féle írókeltető körüli véleménycsata is alapvetően a pénzről és támogatáspolitikáról szólt, meglátásom szerint nem alakult ki (vagy nem alakulhatott ki?) egy tágabb kontextusban előremutató, eredményeket hozó érdemi vita.

Mindezzel párhuzamosan azonban egyrészt egyre szaporodnak a tabunak számító, de a közösséget valóban fojtogató problémák: szegénység, kivándorlás, saját korruptjaink megítélése, diplomás munkanélküliek, mássággal szembeni elutasítás, fiatalok közéleti apátiája, idegengyűlölet, pályázati pénzek átláthatatlansága, köz- és egyetemi oktatás minősége stb. Másrészt egyre távolabb kerülünk a tisztázó szándékú, a közösségi építkezéshez elengedhetetlen önvizsgálattól, kritikus és önkritikus reflexióktól. Nem nehéz kitalálni, hogy ennek a struccpolitikának milyen következményei lesznek, illetve már vannak, hiszen az elég világosan kirajzolódik, hogy az újabb generációk már nem csak a zárt erdélyi magyar térben, hanem egy, a mi erdélyi társadalmunktól eltérő módon szerveződő Európában is helyt kéne álljanak. Ezért egyre nagyobb lehetőségét látom annak, hogy az erdélyi magyar társadalom végérvényesen atomizálódik, vagy legalábbis apró közösségek darabjaira hullik.

Könnyen meglehet, hogy ez a folyamat már régen elkezdődött, és annak csak egy velejárója az elit némasága. Az értelmiségi elité, amely, úgy tűnik, nem tudja magát elég hatékonyan megszervezni, üzenetét az erdélyi magyar közösséghez eljuttatni. Holott az ő üzenetük, a mindenkori értelmiségi állásfoglalás kulcsfontosságú volna az erdélyi magyar közösség kohéziójának hosszútávú fennmaradása érdekében.