2022. január 28. péntekKároly, Karola
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
reply.transindex.ro

GYŰRŰZZÉK, MÍG KI NEM FULLAD

Reply mindenkinek a mentelmiről, Nagy Zsoltról és a többiekről

Veres Nagy Tímea utolsó frissítés: 2013-12-18 11:55:17

Nagy Zsolt tragédiájára nem az a válasz, hogy még a lehetőségét is megszüntetjük annak, hogy valódi bűnözőket távolítsanak el.

Egyetemista, s még utána lévő koromban is eljártam mindenféle képzésre, kurzusra, előadásra, a tanulással, fejlődéssel akár látszólagos viszonyt fenntartó eseményre, csak úgy a magam szórakoztatására. Kedvenceim voltak a vállalkozásfejlesztő képzések, egyrészt, mert már akkor tudtam, hogy nincs bennem elég bátorság saját vállalkozás indítására, és egyfajta perverz örömet okozott megtapasztalni, miről is maradok le, másrészt lenyűgözött, hogy egész tudománya van annak, hogy engem, mint alkalmazottat hogyan hülyítsenek bele a több munkába a munkaadóim, és engem, mint vásárlót hogyan hülyítsenek bele a marketingesek még több pénz elköltésébe, tudva azt, hogy egyik sor végén sem én állok nyertesen.



Legizgalmasabbak voltak a mega-hiper-nemzetközi cégekről szóló esettanulmányok, a Cola és Pepsi rivalizálása, a McDonald’s térhódításai stb. Egy dolog, amire emlékszem ezekből az időkből, az a nemzetközi cégek új piacra való betöréséről szólt, hogy mindig valami óriási piackutatás előzi meg a szelet lefoglalását, és a termékben pont annyi módosítást hajtanak végre, amennyit a célország kultúrája, fogyasztói szokásai megkövetelnek, hogy aztán a termék eladható legyen. Tanultam később egy kevés humán erőforrás menedzsmentet is, a hogyan motiváljuk a gyanútlan és biztosan kicsit retardált munkatársunkat nagyobb profit termelésére alapelv mellett, itt is a legizgalmasabbak a nemzetközi kapcsolatok voltak, milyen előtanulmányok, kutatások előzik meg pl. két egyetem partnerkapcsolatát, ha mondjuk az egyik Olaszországban van és a másik Finnországban. A végtelenségig lecsupaszított recept hasonló volt a miccses McDonald’s-éhoz: ismerd meg a célország kultúráját, viselkedési szokásait, a társadalom dinamikáját, mire indulnak be és mire nem az emberek stb.

A Btk. módosítása kapcsán az jutott eszembe, hogy talán nem is lenne elvetendő, ha


a törvényeket marketinges szakemberek hoznák,

és mielőtt hangosan felröhögnél olvasás közben, kérdem, hogy miért lenne egy mérnök, egy bölcsész, egy lelkész, egy politológus, de akár egy közgazdász is kompetensebb több millió ember sorsát érintő kérdésekben (mondjuk hajléktalanok gondjától kezdve gyereknevelési kérdéseken keresztül adókulcsokig és zöld energiáig mindenben), mint egy marketinges.

A román törvénykezési anomáliákkal én személyesen a 2007-2013-as költségvetési időszak alatt hozzáférhető több milliárd euró elköltésekor találkoztam. Az összegek hozzáférhetőségét elméletileg aszerint döntik el ebben kompetens személyek, hogy mire van az országnak szüksége. Valószínűleg csak egy porszem okozhatta a rendszerben azt a végkifejletet, hogy a román Nemzeti Fejlesztési Terv kísértetiesen hasonlított az EU szintjén meghatározott stratégiára, vagyis ugyanazok a pontok, célkitűzések, enyhe százalékos változtatással románra fordítva, majd a fejlesztési régiók központjai által kidolgozott regionális fejlesztési tervek szóról szóra ismétlik az NFT mondatait, a megyei fejlesztési tervek pedig a régiósokat.

Így történhetett meg, hogy elborzadva néztük a tévében minden januári híradóban, hogy olyan, térképen nem szereplő falvakban, ahol a lakosság átlag életkora 60 év feletti, nincsen egyetlen aszfaltútjuk sem, és a munkanélküliség mondjuk mérhetetlen,


EU-konform játszóteret építenek millió eurós nagyságban,

zöldövezet címszó alatt. Tévedés ne essék, nem a falu vezetősége a nevetséges, hanem azok a törvények (amik nem maguktól lettek), amelyek a román realitásra teljesen vakon ezt megengedték. Ugyanez érvényes az integrált projekt címszó alatt út-híd-kultúrház építésére 6 millió eurót Bukarestben titkos lobbitárgyalásokon megítélő mechanizmusra is, vagy a mindannyiunk szörnyülködését kiváltó felnőttképzési fizetések esetében is, ahol a pályázati kiírás maga enged meg 250 lej/óra fizetést a projektmenedzsernek. Romániában ki keres 250 lejt óránként legális keretek között a nép életszínvonalának javítása érdekében?

Nem az a legnagyobb baj a jelenlegi Btk. módosításának javaslatával, hogy esetleg ne lenne rá szükség, mert valóban, a választott képviselők nem közhivatalnokok, ergó, rájuk azok a szabályok nem vonatkozhatnak, és még mindennek a tetejében, uramatyám, az Alkotmánynak is ellentmond a jelenlegi állapot, és ezt biza orvosolni kell mielőbb.

A legnagyobb gond az, hogy egy olyan országban, ahol sem viselkedési, sem politikai kultúra nincsen, nem ismerjük a tisztességes munka és az azután járó jövedelmezésből megoldható decens élet fogalmát, ahol a kommunizmus megszűnése óta a látszatdemokrácia még látszatabb, de annál átláthatatlanabb, ahol egyetlen reformintézkedés sem történt, ahol az emberek még mindig tömegesen az egyházban bíznak a legjobban, ahol politikusaink, nemzetiségre való tekintet nélkül, 24 órákon belül változtatják a véleményüket, és nem létezik egyetlen rajtakapható ideológia vagy irányzat sem, amelyet akár egy kisebb csoport is követne, nem beszélve a jövőképekről vagy a választási kampányokon túlmutató elképzelések hiányáról, nos, ebben az országban megszavazni egy olyan törvényt, amely leveszi a DNA és az ANI kezét a választott tisztségviselőkről,


minimum sértő és megalázó a választópolgárokkal szemben.

Ez a felháborodás oka, és ezen nem fog változtatni az oly nagyon bevált érvelési technika sem, miszerint pontokba szedjük, hogy a másik miért demagóg, miközben kikerüljük a válaszadást. Az Alkotmányra való hivatkozás is maximum porhintés, és egyetlen ártatlan ember jogtalan elítélése nem kérdőjelezhet meg olyan törvényt, amely esetleg több száz bűnös elítéléséhez vezet. Lehet, hogy az összes korrupció ellenes szerv politikailag irányított, de legalább 4 évente változik a fölöttes politikai hatalom, így mindkét oldalról hullnak el hibás emberek. Kevés reményt ad, ez igaz, de mégis valamennyit, főleg azoknak, akik fiatal koruk és tudásuk ellenére mégis úgy döntenek, hogy itt maradnak. Ezt a reményt nem lehet egy sunyiban beterjesztett módosítással elvenni, és utána megmagyarázni, hogy ez miért is helyes így.


A magyarsághoz való tartozás nem egyenértékű a tisztességgel és a becsületességgel.

Jó lenne, ha bizonyos tulajdonságok így öröklődnének, de nem így történik. Lehet valaki attól korrupt, hogy magyar, szinte érthetetlen, hogy milyen sértődés követi egy-egy magyar politikus megkérdőjelezését kis közösségünkben.

Nagy Zsolt tragédiájára (és ha belevihetek egy kis személyes érintettséget, akkor én pl. Kerekes Gáborért aggódom úgy, mint más Nagy Zsoltért) nem az a válasz, hogy még a lehetőségét is megszüntetjük annak, hogy valódi bűnözőket távolítsanak el, hanem hogy az ellenőrző szervek hatókörét kiszélesítjük, lehetőséget teremtünk arra, hogy az igazságszolgáltatás ne legyen korrumpálható, a törvénykezés törvényes legyen, egyszóval, ne azokat a politikusokat magyarázzuk, akik szégyenpír nélkül szavaztak a mentelmi javaslatra, hanem ezzel az energiával kérjük számon az igazságszolgáltatást, követeljünk Nagy Zsoltnak és minden egyes ártatlanul meghurcolt románnak, magyarnak, cigánynak méltó és emberséges eljárást vélt vagy valós bűnösségük esetén.


A hiba nem mindig az állampolgárok készülékében van.

Én – még egy olyan diszfunkcionális társadalomban is, mint a mienk – hiszek az állampolgárok összevont erejében, de azt is gondolom ugyanakkor, hogy Nagy Zsolt esetleges segélykiáltásként is értelmezhető mondatai a nyílt leveléből legalábbis gondolkodásra késztetnek azügyben, hogy vajon tényleg elsősorban tőlünk várta volna azt a bizonyos kiállást. “Hét éve annak, hogy addigi ismerősök elkezdtek kerülni, hirtelen maroknyira zsugorodott a most már valódi barátok száma”, “Miért nem álltak ki értem azok, akik megtehették volna, akik minden egyes részletét ismerték ennek a képtelenségnek?” “Miért ül fel a közvélemény ezeknek az igazságszolgáltatásnak álcázott kacsáknak?!”, “Kilenc hónappal az ügy kirobbanása után, két héttel a felfüggesztésem után, úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Ezért önként álltam félre a politikából.”

Nemcsak én értelmezem ezeket egy összeesküvés-elmélet rajongó lencséjén keresztül, Kelemen Attila december 6-i írása, majd Kiss Bence hat nappal későbbi eszmefuttatása azt sugallják, mintha lett volna itt hatalom, akin sokkal jogosabban számon lehetett volna kérni a Nagy Zsolt ártatlanságába vetett valós hitet, a mellette való tényleges kiállást.

Mert, azt gondolom, senki nem hiszi, hogy a jogállamiság mellett való tüntetés egy gyönyörű példája lett volna az alulról való építkezésnek, a nép fiának fellázadása a sorozatos elnyomás és igazságtalanság ellen, az értünk harcolók méltatlan meggyalázása ellen.

Húszezer vagy akárhány embert sikerült mozgósítani egy országos kampány révén és gratula hozzá, egyébként, ilyenkor csak azt sajnálom, hogy más ügyek miért nem ennyire fontosak, de ez az én kicsinyességem. De azt nem láttam sehol, hogy néhány fellengzős nyilatkozaton kívül bárki, akinek hatalmában állna, komolyan foglalkozott volna Nagy Zsolt és Kerekes Gábor (gondolom, az elítéltek közül csak a magyarok érdekelnek bennünket) ártatlanságával.

Összeollóztam az itteni cikk aljáról egy halom idézetet 2012-ből és 2013-ból a Nagy Zsolt volt kollégáitól. Minimum bagatellizáló mondatok, egészen két héttel ezelőttig egyetlen erős kijelentés sem, aztán az ítélet után jön egy döbbenet, hogy mi barátai vagyunk Zsoltnak, ő soha nem tenne ilyent. Eközött és a húszezres tömegeket buszokkal Szentgyörgyre szállító akció között számomra vannak azért árnyalatnyi különbségek, de nyilván könnyebb azt “rendre inteni”, aki a mentelmi törvényre szavazók közül Zsolt és Gábor volt kollégáit is elmarasztalja, mint kimondani azt, amit láthatóan senki sem mer. Vajon, tényleg ennyire megfélemlített társadalom vagyunk?