2020. aug. 7. péntekIbolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

AZ ELEMZŐ ÉS A POLITIKAI MENOPAUZA ELŐSZELE

Ködösítéstan, avagy hogyan olvassunk BAZ politikai elemzést?

Magyari Nándor László utolsó frissítés: 2007-06-04 11:14:14

Nemcsak az lényeges, hogy mit mondanak a politikusok, de legalább olyan fontos, hogy ki mondja. A fő kérdés, hogy ki tud hitelesen kommunikálni.





A Biró A. Zoltán-narratíva (lásd Transindex, Miről beszéljünk azoknak, akiket képviselünk?) szándékolt szemiotikai csapda, a konnotáció tökéletes kontrolljára tett kísérlet azzal, hogy a szöveg közben igyekszik hermetikusan zárt maradni mindenféle kritikai reflexió számára.

Elbeszélt nyelvújítási kísérlet, melyben semmi nem az, aminek – előzetes tudásunk, ismereteink, nyelvi kompetenciánk, stb. alapján – tudtuk, nyelvi mágia, melyben a megnevezés, az átkeresztelés egyben autoritást, felsőbb kontorllt céloz (pl. a kisebbségi sérelem-politikát és az ember-jogi küzdelmet, a blikkfangosabb „etnikai rehabilitáció”-nak kereszteli át a szerző).

Az ezoterikus szöveg rombol mindenféle külső autoritást, nem utolsó sorban azzal, hogy azt üzeni minden interpretációs kísérlet, mely a saját narratívájára egyáltalán vonatkozhat eleve relativizálható, „csak” egy értelmezés a sok közül. A jelentések feletti abszolút autoritás, a szöveg feletti kontroll csak a szerzőt, az egyetlen narrátort, illeti. A BAZ-narratíva tökéletes és önmagával elégedett/szaturált: a valóság vagy mások bármiféle kontesztációja a valóság, illetve az illetők baja. A hiba – megelőlegezetten – a mi készülékünkben van.

Az értelmező, netán kritikus, ha hangot mer adni (ellen)véleményének, ha kételyei vannak és azokat szavakba önteni merészeli, hát jól nem jöhet ki a dologból. A szerző nyelvi autoritásánál fogva majd addig mozgatja az elemzési kontextusok határait, emeli vagy sülyeszti a síkokat, a szavak és a metaforikus nyelvezet többértelműségeiből származó bizonytalanságokra előzetesen utalva, kitér a lehetséges kritika elől. Más szavakkal olyan kategorizációs kontextust teremt, melynek segítségével minden potenciális értelmező helye eleve kijelölt, sőt ez a státusz csak egy a szerzőtől alacsonyabb rangú, relativizált pozíció lehet.

***

Azzal kezdi az értelmezést, hogy kiosztja a szereplőket és kijelöli azok státusát: „Kik mondják ezeket? Akik a szervezeten belül szeretnék pozícióikat megerősíteni (előbbre akarnak lépni), akik magukat mellőzöttnek érzik (a képviseleti szervezet szerepére áhítozó kisebbségi magyar politikai ellenfelek), a román pártok egy része” .

Aztán előrejelzi, hogy az esetleg felbukkanó bírálók akarva-akaratlan, az általa kijelölt aktorok osztályának valamelyikébe fognak tartozni, ezért érdekeltek, elkötelezettek, szavaik eleve relativizálhatóak. Az értelmiségiek értelmezései (legjobb esetben is, frusztrált „mellőzöttek”) helyzetüknek megfelelően félreértelmezések, interpretációik a vaklátás és a hozzá nem értés termékei.

Az autoriter és vizionárius szerző eleve megjósolta, hogy politikai státusuk vonatkozásában kik lesznek a bírálók: pitiáner intrikusok, akik „burkoltan vagy nyíltan, az RMDSZ jelenlegi vezetésének gyengítését vagy leváltását szeretnék elérni” vagy akik „a saját politikai pályafutás menopauzájának jeleit érzékelve (...), kísérleteznek a szervezet kulcsszerepeinek elhódításával, abba az illúzióba ringatva magukat, hogy a többé-kevésbé szakadár esti kiállás és sajtónyilatkozat után reggel támogatói tábor körében ébredhetnek” .

Biró A. Zoltán, hadd jelezzem, hogy személyemet tekintve legalább egy nem a fenti kategóriákhoz tartozó olvasó is akadt ezidáig, s nem kétlem, hogy továbbiak is jelentkeznek.

***

A nyelvezet cifra köntös, mely a király mesztelenségén túl (a központi kérdés „korántsem az, hogy ki vezet...”!), kétes, pontatlan és elnagyolt diagnózist és törékeny „igazságokat” takar. Csak egy példa: „A romániai magyar népesség (...) a romániai elhúzódó társadalmi átmenetnek nem nyertese sem az anyagiak, sem a társadalmi pozíciók és kapcsolatok, sem pedig az érdekérvényesítés terén” – írja BAZ. Nem kell ahhoz sokat kutakodni, hogy e diagnózissal felérő kijelentést a magunk során relativizáljuk, illetve árnyaljuk és cáfoljuk.

>> Biró A. Zoltán: ÚJ VÍZIÓT, MÁS CSOMAGOLÁSBAN – Miről beszéljünk azoknak, akiket képviselünk? >>


A „romániai magyar népesség” egy része az anyagi nyertesek (meglehet, társadalmi léptékben szűknek mondható) csoportját gazdagítja ( vagy gazdagjainkat nem illeti meg a rommagy népességhez tartozás státusza?). Aztán, ha politikai sikerként beszélhetünk az elmúlt másfél évtízedben valamiről is, akkor az, hogy egyértelműen sikerült teret és státuszokat nyernünk a társadalmi pozíciók piacán. Úgy is mondhatnánk, hogy az „elismerés/elismertetés” (politics of recognition) politikájának szintjén sikerült jelentőset lépni.

Többek között azzal, hogy az RMDSZ a leghosszabb ideig kormányon levő párt és hivatalnokai a leghosszabb időt töltötték bársonyszékben, azaz magas státuszban. Ha összevetjük a jelenlegi helyzetet az „átkosban” jellemzővel, számomra legalább úgy tűnik, hogy vezetőink éppen „a társadalmi pozíciók és kapcsolatok” és „az érdekérvényesítés terén” mutathatnak fel pozitív eredményeket. Nem módosít a képen, hogy a kimaradottak (társadalmi léptékben igen széles rétege), az átmenet vesztesei, státuszukat – természetesen – egyetemes sorskérdésként élik meg és annak igyekeznek láttatni.

Más kérdés az is, hogy a „nyertesek” egyik csoportja, azok egyrésze, akik kapcsolati hálózatokon keresztül vagy a szürke/fekete gazdaságban aktiválva, gazdagodtak meg, vagy klienteláris urambátyám alapon kerültek pozícióba gyakran igyekeznek elrejteni gazdagságukat és pozícióikat. Mások pedig – ismételten tisztelet a kivételnek – egyenesen közszemlére bocsájtják gazdagságukat, léptem-nyomon hangoztatják kapcsolati tőkéjüket (piaca van az összeköttetéseknek, összefonódásoknak, nemde?). Ebben sincs nagy eltérés a rommagy- és a román, vagy a régió egyéb „népességei” között.

***

Nézzük tovább lassítva, ne csak arra figyeljünk, amit láttatni akar a szerző. A BAZ-narratívában implicite meglevő progresszió, a kifejtés és a „történet-szövés” tulajdonképpen két kijelentést igyekszik támogatni:

A szemantikai tűzijáték füstje mögött az argumentáció helyét a meghökkentő fordulatok és paradox kijelentések veszik át, a bűvész felszólít: „a kézre figyelni”, miközben az imaginárius nyulak sorra másznak elő a nemlétező kalapból.

Ilyen az a Murphy-tételeire emlékeztető szövegrész, mely egyben kimondja BAZ első tételét: a dolgok maguktól romlanak el, felelős tehát nincs (Igazolás: a szerző azt írja, hogy a „kisebbségi rehabilitáció iránti érdeklődés. Lecsökkent magától”). A tétel korrelátuma, mint néhány sorral lejjebb kiderül: kollektív felelősség márpedig van (igazolás: „a mára kialakult helyzetért a felelősség közös”).

Az első tétel újrafogalmazása: 1) az előállt politikai válsághelyzetért senki nem okolható, mégpedig azért nem, mert mindenki egyformán felelős, a kollektív felelősség elfedi az egyéni felelősségeket. Másképpen: a rommagy politikai mezőnyt létrejöttekor a kisebbségi rehabilitációs politikára jellemző narratívára építették – ezt helyesli BAZ, mondván: „Észszerű és hasznos döntésnek bizonyult, hogy a (...) romániai magyar közéleti szereplők az etnikai rehabilitációra építették a kisebbségpolitikai narratívát, s ez gyakorlatilag hiba nélkül működött sok éven át” .

Idővel csökkent a lelkesedés, illetve a rehabilitációs narratíva vonzereje: „kialakult helyzet van” , de „nem az RMDSZ jelenlegi vezetői gyomlálták ki a kisebbségi társadalomból a kisebbségpolitikai rehabilitáció iránti érdeklődést. Lecsökkent az magától” . Aztán mások is bekapcsolódtak, beleszocializálódtak, belekényszerültek, stb. e mezőnybe, és paradox módon ezáltal osztoznak valamiféle kollektív felelősségben:

„Gyakorlatilag nincsen olyan tagja a közéleti affinitással rendelkező romániai magyar elitnek, aki az elmúlt másfél évtized során (...) ne tett volna legalább egy kis kirándulást a kisebbségi rehabilitációt szolgáló politika terrénumára. (...) a mára kialakult helyzetért a felelősség közös” .

Megjegyzés: Nem hiszek a kollektív felelősség-elméletben, mégha oly autoriter szerző narratívájában merül is fel, mint Biró A. Zoltán. A felelősség jól körvonalazhatóan megosztott, elsősorban a döntéseket meghozókat a hatalmat gyakorlókat, az establishmentet illeti. Ideje lenne ezt felvállalni.

***

A narratíva vége fele a kiút megfogalmazását ígéri. A lényeg kifejtése persze csak többször is elővetített ígéret marad: „Milyen összetevőkre alapozva lehet társadalmi azonosulást kiváltó víziót gyártani és fölmutatni, hasonló szerepű politikai narratívákat szerkeszteni és forgalmazni?” – teszi fel a sarkallatos kérdést BAZ, válaszát ezen írásban hiába is keresnénk.

Van helyette újabb előrevetített ígéret („apokaliptikus” vízió: „menjünk és csapjunk oda”), sőt forgatókönyv is, viszont ezek is igen gyorsan egyszerű nyelvjátékoknak bizonyulnak, és korántsem valamiféle programatikus ajánlatnak („versenyképesség” hangoztatása, „mi vagyunk a jobbak” forgatókönyv”).

Így jutunk el BAZ második tételéig, mely igen bátor tettre szólít fel, mondván: tekintve „a politikum és a választók eltávolodását, félremagyarázás mindent az RMDSZ nyakába varrni” , ezért ne bíráljuk és faggassuk már „az egyébként igen pragmatikus RMDSZ-vezetést” .

A második tétel újrafogalmazása: 2) Az előállt politikai válság természetét tekintve kommunikációs válság (apud politikiai meanstream), oka egyetemes: „a politikai hatás meghatározó mechanizmusai” változtak meg, azaz a hiba a befogadót terheli. Ezért aztán újítsunk, csak ne módosítsunk, ti. váltsunk „narratívát”, fogalmazzunk meg új üzeneteket, alakítsunk ki új stílust, aktualizáljuk a politikai kommunikációt stb., de az aktorokat ugyan már ne bántsuk, jelenleg regnáló politikust leváltani ugyanis tilos.

Megjegyzés: A politikai kommunikáció központi kérdése a hitelesség: ki tud hitelesen kommunikálni, illetve egyáltalán ki hiteles a politikai establishmentből? Ebből pedig az következik, hogy nemcsak új politikai stílus, új célok, egyszóval új rommagy politikai diszkurzusra (többféle narratívát befogadó foucaulti értelemben használom, azaz a valóságkonstruálás nyelv által közvetített módjaként) van szükség, hanem új hangokra/arcokra, hiteles vezetőkre, kommunikátorokra.

Nemcsak az lényeges, hogy mit mondanak a politikusok, de legalább olyan fontos, hogy ki mondja. A BAZ-narratíva ezt feledve lesz mellébeszélés, elfedi és nem feltárja a dolgokat. Ködösítéstan.