2022. január 28. péntekKároly, Karola
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
reply.transindex.ro

OLVASÓI LEVÉL

A nulladik osztály egy csalódott szülő szemével

T.K. utolsó frissítés: 2012-09-13 20:50:21

Nem vettem én halálosan komolyan az ígéreteket, de ami fogadott, az az én realista lelkemet is padlóra küldte.

Az iskolakezdésről nehéz érzelemmentesen beszélni, még akkor is, ha már nem először éljük át, se gyerekként, se szülőként.

De az idén mégis más... olyan mintha már júniusban meghozta volna egy eltévedt angyal a karácsonyi ajándékokat. Hiszen egy határozat miatt egy évvel korábban lett iskolás a gyermek. Igaz, hogy a családon belül csak "játék iskolának" aposztrofált előkészítő osztályt kezdi... de akkor is, iskola.

Amikor a tél közepén a cseppet se lelkes óvónéni a nulladik osztályra vonatkozó első információkat elsziszegte a fogai között, még próbáltam tartani magam. Az idő lehet tényleg mindent megszépít, de talán még mosolyogtam is. Azután - a megerősítésem végett - elkezdtem telefonálni. Felhívtam az összes barátomat, ismerősömet, igazgatókat és tanfelügyelőket, de senki nem tudott semmi egyértelműt és megnyugtatót mondani, sőt, a hallottak se voltak egybehangzóak. Miután a gyerekkel boldogan közöltem, hogy beírattam az iskolába, Ő egyre jobban várta az őszt, én meg egyre inkább abban reménykedtem, hogy


a döntéshozók felülbírálják ezt az elfuserált átalakítást.

Továbbra is elolvastam mindent, amit az előkészítő osztállyal kapcsolatban írtak, a tantervre vonatkozó javaslatokat és a javaslatok átalakítására tett újabb javaslatokat, a véget nem érő fórumokat, ahol mindenki az találgatta, hogy mi lesz a gyerekeink sorsa. Még azok a szülők is, akik úgy gondolták, hogy van ráció ebben a koncepcióban, bírálták a fejetlenséget, amely az előkészítést és a megvalósítást övezi.

Az első idők viharos információéhségét a langyos beletörődés követte. Már nem követtem a történéseket napi szinten, mert tudtam, amit ma leírnak, annak másnap úgysem lesz semmi relevanciája.

Az ősz közeledtével azonban újra annyira sűrű lett az információáradat, hogy annak ellenére, hogy megfogadtam, hogy csak az első szülői értekezleten akarok hallani a végleges koncepcióról, ismételten belevetettem magam a sűrűjébe.
... és milyen jól tettem...

Kiderült, hogy a tanügyminisztérium mindent megtesz azért, hogy a gyerekem iskolába való beilleszkedését zökkenőmentesen és stresszmentesen megoldja. Világos, nagyméretű terem kialakítását követeli meg a végeken működő falusi iskoláktól is, amelyet új és a gyerek korának megfelelő, kiváló minőségű játékokkal szerelnek fel, nem fogják agresszíven iskolapadokba kényszeríteni, a 30 perces tanórákat, 15 perc játék és 15 perc szünet követi, az oktatás integrált, és minősítést sem osztogatnak.

Megnyugodtam. Igaz, hogy a tanügyminisztérium által kitalált tanári alkalmazási procedúra nagyon hosszasra sikerült, és ezért még szeptember elején se tudtam, hogy ki lesz a tanci, de arra gondoltam, hogy ha ennyire figyelnek a felsőbb szervek a gyerekemre,


baj nem lehet, biztosan a legjobb és a legszebb tancit kapjuk.

Ezzel a bizonyossággal érkeztem az első meghirdetett szülői értekezletre.
Nem vettem én halálosan komolyan az ígéreteket, de ami fogadott, az az én realista lelkemet is padlóra küldte.

A terem keskeny, kicsi, és teljességgel alkalmatlan a tanuló és játszósarkok kialakítására. Az ablakok kicsik, így valószínűleg egész nap mesterséges fényt kell használni, az alvóterem... Nem, az alvóteremről nem akarok beszélni, hiszen a délutáni foglalkozás illetve altatás a gyerekek számától függ, és ezért az extráért fizetni kell, akárcsak az ebédért, ami többe kerül, mint az óvodában az egész napi ellátás.

Vettem egy nagy levegőt, és azzal nyugtattam magam, hogy a tanügyminisztérium által beígért színes berendezés, játékok és a tantónéni lelkesedése megoldást fog jelenteni a sivárságra. Csakhogy, valószínűleg a tanügyminisztérium időközben rájött, hogy túl sok az iskola és túl kevés a nulladikra elkülönített pénz, ezért mindezeket gyerekenként egy asztalra, egy székre és egy tanítónénire minimalizálta.

Se polcok, se fogasok, se szőnyeg, se függönyök, se játékok, se könyvek, se ágyak, se semmi.

Valószínűleg úgy ítélték meg, hogy ez a korosztály annyira derűs, hogy amint bemennek a termekbe, virágba borulnak a falak, a neonégők a nap melegére cserélik hideg fényüket, a kabátok maguktól felragadnak a falra, a tanfelszerelések könnyedén levitálnak a picinyke asztalok fölött, amíg a gyerekek a tízóraijukat majszolják, a boldog gyereki kacajtól és népi dallamoktól pedig játékok dugják elő fejecskéjüket a régi parkett alól.


Tíz perc után annyira elborult az agyam,

hogy már a tanítónéni töretlen lelkesedését és biztató szavait is alig hallottam, amely szerint nem kell aggodalmaskodni, mert iskolai és szülői segítséggel meséssé varázsoljuk ezt a lyukat, ő egész héten képzésen lesz, ahol mindenre megtanítják amit a nulladik metodológiájáról tudni kell, és az első munkafüzetek is megjelentek.

Másfél órát sétáltam, miközben hol mantrákat mormoltam, hol meg a pokolba kívántam mindazokat, akik a túlfűtött és jól felszerelt irodájukban ülve, gyerekeket vesznek ki egy olyan óvodai rendszerből - és kényszerítenek bele egy átgondolatlan iskolai káoszba -, ahol, amellett, hogy az iskolára való felkészítésüket eddig is kifogástalanul teljesítették, délben nagyot aludhattak, normális körülmények között megetettek őket és nem kellett egy évre szükséges játékarzenált beszerezni szülői finanszírozásból.

Hazaértem.

Mosolyt erőltettem magamra, és boldogan elmondtam a gyereknek, hogy ez a legjobb dolog ami történhetett vele... csupa derű és kacagás. A számára az iskolát jelképező táskát ugyan nem kell hordania, és iskolás füzetei se lesznek, de lesz tornaórája...

Ma, amikor ismételten csavartak egyet a történet alakulásán azzal, hogy kiderült, hétfőn hoznak döntést arról, hogy megy vagy marad a nulladik osztály, arra gondoltam, hogy arra kellene kényszeríteni a tanügyminisztert, hogy minden érintett gyereknek, személyesen, és anyanyelvén magyarázza el, hogy miért nem billeghet keddtől, a fölöslegesen megvásárolt iskolás táskájával... talán a sokadik hisztis roham után, megvilágosodásában lemondana.