OLVASÓI LEVÉL
Minőségi élet – a Székelyföld védjegye
Borboly Csaba utolsó frissítés: 2012-07-30 15:14:21Ha már olyan sokat beszélünk egy egységes székely megyéről vagy régióról, a romániai magyar politikai szereplőknek meg kellene végre egyezniük abban, milyennek szeretnék látni ezt a jövőbeli Székelyföldet.
Tisztázzuk, milyen erősségei és gyengeségei vannak a Székelyföldnek fejlesztési szempontból! Abban is meg kellene állapodni, hogyan fejlesszünk, milyen módszert kövessünk a fejlesztések során, hogyan jelöljük ki a prioritásokat, milyen lépéseket tegyünk a következő években a célok elérése érdekében.
1. A jövőképről és a „fejlődés” mérésének módszeréről
A megszokotthoz képest picit más, „unortodox” perspektívába helyezve a regionális fejlesztési politika kérdéseit, azt mondhatjuk, hogy annak ellenére, hogy a leggyakrabban használt mérőszámok, mint a GDP és társai, keveset mondanak el egy térség fejlettségi szintjéről, hajlamosak vagyunk még mindig ezeket állítani a középpontba. Ennek következtében a fejlesztési elképzelések is gyakran túl „ortodoxra” sikerülnek, túl nagy hangsúlyt kapnak az infrastrukturális fejlesztések, az ipartelepítés, a beruházások vonzása stb.
Azt gondolom, ideje nagyobb figyelmet szentelni a számok mögött rejtőző valóságnak.
Hadd hozzak erre egy aktuális példát:
Az önkormányzati kampány során ellenfeleink előástak egy adatot, miszerint Romániában Hargita megyében lennének a legalacsonyabbak a fizetések.
Túl azon, hogy a széles körben szórt anyagokon szereplő adat nem tükrözi a valóságot, ez a „jaj, de rossz itt nekünk!” üzenet más szempontból is hamis, akárcsak a román politikai közbeszédben elterjedt vélekedés, miszerint Székelyföld nem lehet autonóm, mert nem képes önmagát pénzügyileg fenntartani.
Van a szóban forgó táblázatnak egy valós adatokkal feltöltött változata, nézzük meg ezt:
Amint látható, a táblázaton megyénk nem az utolsó, hanem a 33. helyet foglalja el (ráadásul 3 helyet lépett előre 1991 óta), de nem ez a fontos. Ennek a táblázatnak két lényeges tanulsága van. Az egyik tanulság az, hogy Romániában – a főváros kivételével – nem igazán jelentősek a bérjövedelmek közötti különbségek. Azt is mondhatnánk, hogy a bérek országszerte egyformán és nagyon alacsonyak. A másik és fontosabb tanulsága a táblázatnak az, hogy ezen túlmenően nincs semmi tanulsága. Semmit nem mond az emberek életminőségéről egy-egy térségben. Sőt inkább félrevezetőnek tűnik a táblázat ebből a szempontból. Aki ismeri a helyi viszonyokat, nem gondolhatja komolyan, hogy a 8. helyezett Bákó megyében átlagosan jobban élnek az emberek, mint a 42., egyben utolsó Biharban.
Az ilyen és hasonló statisztikai adatokról tehát megállapítható, hogy számos tényező miatt torzítanak, és nem adnak reális képet egy adott térség valós jövedelmi viszonyairól, még kevésbé az ott lakók életének minőségéről.
Hogy közelebb jussunk a valósághoz, próbáljuk meg kicsit értelmezni ezeket az adatokat. Maradva a bemutatott táblázat példájánál azt látjuk, hogy a Brassó megyeiek átlagosan havi 209 lejjel, vagyis majdnem 20%-kal többet keresnek, mint a Hargita megyei emberek. Jegyezzük meg, hogy Brassó megye lakosságának jelentős részét Brassó városa maga adja, amelynek lakossága körülbelül megegyezik Hargita megye teljes lakosságával. Egyébként Magyarországon hasonló regionális különbségek vannak, így pl. a nagyvárosok nélküli Tolna megye kb. hasonlóan 20%-kal marad le a szomszédos Fehér megye mögött a fizetések tekintetében.
Sok-e ez, vagy kevés?
Hogyha egy mérleg két serpenyőjébe tesszük a Hargita és a Brassó megyei béreket, akkor a nagyvárosi serpenyő tartalmasabbnak tűnik. Ám ha az életminőséget akarjuk mérlegre vetni, akkor a béreken kívül számos egyéb elemet is a serpenyőkbe kell helyeznünk. Közismert tény, hogy a nagyvárosi környezet sokkal nagyobb terhelést jelent az ott élők számára, anyagilag is, de főként az élet más dimenzióiban. Nagyvárosi környezetben az embereknek magasabb költségekkel kell számolniuk, hiszen drágábban veszik a lakásukat, naponta autózniuk kell, vagy tömegközlekedéssel utazniuk, többet kell költeniük élelmiszerre, a rezsiköltségek is általában magasabbak, és még sorolhatnánk. Ennél jelentősebb hátrány, hogy a nagyvárosi ember nélkülözi a kisközösségi élet előnyeit is. Mindezekért cserébe átlagosan havi 200 lej többletkereset nem tűnik soknak, inkább kevésnek. Erősen kérdéses tehát, hogy társadalmi szinten megéri-e egy térségnek egy nagyvárosba koncentrálni az erőforrásokat és a jövedelmeket a „több pénz” reményében. Továbbmenve ezen az úton, vehetnénk akár egyes kínai városok példáját is, amelyek gyakorlatilag falusi térségekből alakultak metropolisokká az elmúlt húsz évben. Csodálatos fejlődés, mondhatnánk, csakhogy nagy ára van. A GDP sokszorosára nőtt, de ugyanez nem mondható el az átlagos életminőségről, ami viszont a legtöbb ember számára csökkent.
Az embereket a „több pénz” ígéretével sok mindenre rá lehet venni. Egy olyan fejlesztéspolitika, amelyik több pénzt, magasabb béreket ígér, népszerű lehet. De vajon lehet-e sikeres is? Megéri-e az átlagfizetéseket ábrázoló szórólapokkal tömni az emberek postaládáját? Megéri-e a fejlesztéspolitika középpontjába az átlagfizetések növelését állítani? Kérdés, hogy mi itt a Székelyföldön mit helyezünk a középpontba, amikor fejlesztési célkitűzéseket fogalmazunk meg: a GDP-t és a több pénzt, vagy az életminőséget. Milyen jövőkép lebeg a szemünk előtt?
2. Székelyföld mai állapotáról
Az elcsépelt, de jól bevált SWOT-analízis módszerét követve megmutatnám, hogy én milyennek látom a Székelyföld erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és a fenyegető veszélyeket. Ami az erősségeket illeti, két jó hírt szeretnék közölni. Az első az, hogy az élet valódi minőségét tekintve a Székelyföldnek összességében sokkal magasabb a „fejlettségi” színvonala, mint azt a durván faragott statisztikai adatok mutatják. Tanuljuk meg tisztelni a saját értékeinket! A második és még jobb hír, hogy Székelyföld relatív fejlődési potenciálja még ennél is jobb. Tanuljuk meg kihasználni az erősségeinket!
Székelyföld erősségei
Azt az öt erősséget fogom felsorolni, amit a legfontosabbnak tartok. A „magas bérek” nem szerepelnek közötte, mint ahogy az „olcsó munkaerő” sem.
a. Életteli természeti környezet
Székelyföldön még mindig megfelelő mennyiségben és minőségben állnak rendelkezésre azok a természeti erőforrások, amelyek globális szinten egyre szűkösebbek. Van elég víz, fa, napfény és minden, ami az egészséges életmódhoz kell.
b. Élhető településszerkezet, viszonylag homogén településfejlődés
Székelyföld nem „fejnehéz”, a lakosság arányosan oszlik meg megyei jogú városok és a kisebb települések között, a fejlettségi viszonyok kiegyenlítettebbek, nincs nagy szakadék városok és községek között. Az egyik erősség, hogy közösségi tulajdonban vannak a közműszolgáltatók. Az elmúlt években sokat fejlődtek a székely települések, és ez a fejlődés mára a lakosság számára is érzékelhetővé vált, amint azt az alábbi ábra is mutatja:
Ráadásul a települések kevésbé eladósodottak, mint Magyarországon, van lehetőség arra, hogy a fejlesztésekhez önrészt teremtsenek elő.
c. Életképes társadalomszerkezet
A székelyföldi társadalmat a visszafogott társadalmi különbségek, a tulajdonjogok viszonylag egyenletes eloszlása jellemzi. Ez egy történelmi örökség, és nagy érték, mert a kirívó vagyoni különbségek szétzilálják a közösségeket és akadályozzák a közérdekű fejlesztéseket. Külön erősség, hogy széles tulajdonosi réteg birtokolja az erdővagyon jelentős részét a közbirtokosságok útján
d. Életszerető emberek
Régi vicc Székelyföldön, hogy az amerikai asztronauták kokojzaszedő székelyekkel találkoztak a holdra szálláskor. Ami a legérdekesebb, hogy ezt a viccet minden faluban a saját falustársaik szerepeltetésével mesélik el az emberek. A székely emberek találékonyak, munkaszeretőek és humorosak, ami nagy érték. Ráadásul mindezt tudják is magukról, ami megint csak nagy érték.
e. Életrevaló közösség
Székelyföldön a kommunista diktatúra rombolása ellenére megmaradt egy életerős közösség. Én még éppen emlékszem, hogyan jelent meg, formálódott újjá ez a közösség 1989–90 telétől kezdődően, mint ahogy az új erdő sarjad ki az erdőtűz után. (1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogrom idején éjszaka kiabáló emberek járták Csíkszeredát: keljetek fel, Vásárhelyen verik a magyarokat! Hajnalra tele volt a tapstér emberekkel. Emlékszem egy atyafira, aki a legnagyobb lelki nyugalommal vonult a tér felé, hátizsákjából kilógott az újságpapírba csomagolt fejsze. Volt önbizalma elindulni fejszével a tankok ellen, pár hónappal a legsötétebb Ceausescu évek után.)
A 90-es években a kommunista gazdasági örökség összeomlása megint csak maga alá temethette volna ezt a közösséget, de ezt is túléltük. (A székely közösségek máig rendkívül életrevalóan és szolidárisan viselkednek. A moldvai áradások után sok helyen az emberek a kapuban ülve nézték, hogyan hordják ki a katonák az iszapot a házaikból. Udvarhelyszéken már minden házat kitakarítottak kalákában a lakosok, mire megérkezett a katonaság.)
A székely társadalom ma egy öntudatos, önmagában óvatosan bizakodó társadalom képét mutatja. Ennek számos példája van, egyet kiemelnék: Romániában nem értek el látványos karriert a regionális termékek. Igazából a „román termék” sem vált még nagy slágerré. Ezzel szemben székely termékből több márka is van, annyira látnak fantáziát benne a vállalkozók. Ez azt jelenti, hogy megéri székely terméket kínálni a boltokban, mert a vásárlók bíznak a székely termékekben, bíznak a Székelyföldben.
Székelyföld gyengeségei
a. Viszonylagos földrajzi izoláció
Székelyföld viszonylag nagy távolságra van a gazdasági központoktól, és a nehézkes közlekedési infrastruktúra miatt nehezen elérhető célpont.
b. Az adminisztratív és fejlesztési régiók problémás beosztása
Székelyföld adminisztratív beosztása nem felel meg a természetes igényeknek, valójában egy egységes közigazgatási egység lenne a legmegfelelőbb, amely a történelmi székek szerint tagolódik kisebb egységekre. Fejlesztési szempontból sem megfelelő a helyzet, mivel a Központi Fejlesztési Régió olyan térségekkel kötözi egy csomóba a Székelyföldet, amelyekhez nincs gazdasági kötődése.
c. Tőkehiány, helyi érdekeltségű pénzintézetek hiánya
Nincsenek tőkeerős helyi takarékpénztárak vagy más pénzintézetek, ami idővel változhat, de egyelőre középtávon is adottságnak tekinthető.
3. Hogyan fejlesszünk?
Ezen a ponton kell feltennünk a kérdést: hogyan fejlesszünk, mire koncentráljuk az erőforrásainkat, az időnket? A Gallup Intézet végzett egy kutatást a 2000-es években. Világszerte sok százezer ember életútját vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy azok az emberek lesznek sikeresek, akik az erősségeiket fejlesztik, és a gyenge oldalaik „felzárkóztatásával” viszonylag kevesebbet foglalkoznak. Logikus gondolatnak tűnik, hogy az ember arra fordítson legtöbb időt, amihez leginkább van tehetsége, és ne arra pazarolja, amire nincs. Mégis, általános az a gyakorlat, hogy nagy erőforrásokat fordítunk a gyengeségeink fejlesztésére. Például ha a gyereknek nem megy a matematika, akkor erőltetjük, hogy többet foglalkozzon vele, hogy „zárkózzon fel”. Vagy ha egy munkatársunknak gyengék a kommunikációs képességei, akkor elküldjük egy kommunikációs tréningre. A felmérés szerint ez elhibázott fejlesztési technika, mert a gyengeségek területén maximális erőbedobással csak apró javulást várhatunk, míg az erősségek fejlesztésekor kis erőfeszítéssel is nagy előrehaladás érhető el.
Ez a kutatás a személyiségfejlesztés területén készült, de azt hiszem, a regionális fejlesztésben is nagyon meg kell fogadni ezt a tanácsot. Ha tehát mi nem vagyunk egy erős ipari hagyományokkal rendelkező, nagy tőkevonzó képességű térség, ne is akarjunk azzá válni. Egyrészt mert nem fog menni, másrészt mert a nagy igyekezetben tönkretesszük azokat az értékeinket, amelyekre viszont sikeresen építhetünk.
Az erősségeinket kell fejleszteni, nem a gyengeségek leküzdésére koncentrálni.
A fejlesztéspolitikának ne az legyen a célja, hogy kifordítsa a sarkaiból a világot vagy jelen esetben Székelyföldet. A jó fejlesztéspolitika olyan, mint a kertészkedés: évről évre, lassan, ésszel, odafigyeléssel segíti nőni az életképes és hasznos ágakat, s visszanyesegeti a vadhajtásokat. De nem lehet buldózerrel menni a kertnek, mert eláraszt minket is a parlagfű.
Ma már látszik, hogy a nyakló nélküli privatizáció, a külső befektetők érdekeinek maximális kiszolgálása a GDP-növekedés és néhány bizonytalan munkahely érdekében nem vezetett eredményre sehol. Tehát a fejlesztési erőfeszítéseinket az erősségeink továbbfejlesztésére kell koncentrálnunk, hogy a legnagyobb eredményt érjük el.
4. Mit tegyünk, és mit kerüljünk el?
Meg kell tartani, fejleszteni, bővíteni kell a helyi tulajdonokat. Az önkormányzatok, közbirtokosságok és a lakosság birtokában van Székelyföld erőforrásainak igen jelentős része. Van lehetőség arra, hogy ezek körét tovább bővítsük, például a vízkészlet megszerezhető részének közösségi tulajdonba vételével vagy a parajdi sóbánya önkormányzati kezelésbe vételével. Nem privatizálni kell a közműveket, hanem EU-s forrásokból fejleszteni! Nagy lépéseket tettünk ezen a téren az elmúlt években, nagyon sok millió euró értékben szereztünk forrásokat a székelyföldi önkormányzatok közműveinek fejlesztésére, és ezt a gyakorlatot folytatni kell a jövőben is.
Ezenkívül kiemelt figyelmet kell hogy kapjon a következő években a helyi közösségek energetikai függetlenségének növelése a közösségi energiatermelés segítségével. Ehhez járult hozzá az eddigi években például a Zöld Ház Program, amelyben a Hargita megyei lakosok országosan is kiemelkedő arányban hívtak le forrásokat lakóházaik napkollektorokkal való felszerelésére. A közeli években inkább az önkormányzati, közbirtokossági tulajdonban épülő törpe-vízierőművek és napenergia-telepek létesítéséről fognak szólni.
Ugyanakkor szükség van a természeti és épített örökség fenntartható hasznosítására, összehangolt cselekvéssel. Közhely, de azért végre tudomásul kell vennie mindenkinek: az erőforrásokat csak fenntartható módon lehet, szabad felhasználni. Ez csak akkor lehetséges, ha a különféle fejlesztési igényeket, érdekeket össze tudjuk hangolni. Van már jó néhány példa erre a Székelyföldön, ott az Europa Nostra díjas székelykapu-program, épülnek kalákában közösségi fürdők, kilátók, turistautak. Hargita és Kovászna megye számos uniós finanszírozású turisztikai projekt megvalósításán dolgozik együtt most is.
Ennek az összehangolt tervezésnek és cselekvésnek kell a további keretét megadni olyan integrált programokkal, mint például a Hargita-hegység-program, amelyben az energetikai, faipari és turisztikai fejlesztési igényeket igyekszünk összeegyeztetni egymással és a természetvédelmi szempontokkal. Önkormányzatokkal, közbirtokosságokkal, vállalkozókkal, civil szervezetekkel dolgozik együtt ebben a megyei tanács.
Helyi termék – helyi munkahely
Az elmúlt években megérett a helyzet a gazdasági szereplők között az együttműködésre az erdőgazdálkodás és a faipar, illetve a mezőgazdaság és az élelmiszer-ipar területén. Ezek lesznek a kiemelt területek, ahol azon dolgozunk, hogy a helyi alapanyagokból magas hozzáadott értékű termékek készüljenek itt helyben, amelyeket aztán a Székely termék program segítségével lehet értékesíteni. A Székely termék mozgalommal kettős a célunk, egyrészt hogy segítsünk eljutni a termelőknek a külső piacokra, másrészt hogy Székelyföldön a vásárlók széles körei hozzájussanak a helyi termékekhez, lehetőleg a termelőktől.
Professzionalizálódás
Az elmúlt évek kedvező lehetőségeivel élni tudtunk, s így a gazdaság- és társadalomfejlesztés új szakaszának küszöbére érkeztünk. Úgy látom, most már időszerű azon is gondolkodnunk, melyek azok a termékek, szolgáltatások, amelyeket európai színvonalon tudunk előállítani, amelyekkel nemcsak helyben, de nagyobb területi léptékben is versenyezhetünk. Azt gondolom, hogy a fafeldolgozás, az ásvány- és gyógyvizek, valamint az ökoturizmus mindenképp ilyen, európai kitörést hozható terület. Ahhoz azonban, hogy a potenciálból valóság legyen, a mainál sokkal szakszerűbben, sokkal professzionálisabban kell termelnünk, szolgáltatnunk. Ehhez az európai versenyben is érvényes tudású szakemberek kellenek, s a professzionalizálódás nem fog másként menni, mint egyrészt úgy, hogy hazahívjuk a külföldre vándorolt szakembereket, másrészt megerősítjük az egyetemek működését.
Társadalmi szolidaritás és a közösségi öntudat erősítése
A legfontosabb tennivalókat a végére hagytam. Mint már említettem, úgy vélem, hogy Székelyföld legfontosabb erőforrásai nem anyagi természetűek, és a fejlesztéspolitika céljai sem lehetnek csak azok. Nagyon fontos, hogy erősítsük a közösségeket, a családi értékeket. Székelyföldön mindig is fontos szerepet játszottak a történelmi egyházak, és ennek a jövőben is így kell maradnia: az egyházakat erősítenünk kell. Korábban már javasoltam, és most ismét javaslom, hogy a Communitas Alapítvány forrásait az RMDSZ adja át Böjte Csaba testvér alapítványának. Biztos vagyok benne, hogy hatékonyan fogják felhasználni, az RMDSZ pedig megszabadul egy tehertől.
A másik kiemelten fontos feladat a közösségi öntudat fejlesztése. Ezt tartottuk szem előtt, amikor a székely zászlót Hargita megye zászlójává avattuk. Őszre elkészül az első székely történelemkönyv, amelyet az iskolában és az iskolán kívül egyaránt használhatnak tanárok, diákok, érdeklődők. Ezen az úton akarunk menni tovább.
Természetesen mindezek mellett nagyon fontosak az olyan akadályelhárító fejlesztések is, mint az autópályák és különösen az észak-erdélyi autópálya közelebb hozása Székelyföldhöz, illetve Székelyföld egységes adminisztratív és fejlesztési egységbe szervezése is. Ezek azonban olyan kérdések, amelyek túlmutatnak Székelyföld határain, messze túlmutatnak a székelyföldi önkormányzatok hatáskörén, és részben országos, részben európai jelentőségű ügyek, amelyeket ezeken a szinteken kell megoldani.
5. Székelyföld a Kárpát-medencében
Beszélnünk kell a Kárpát-medencei gazdasági együttműködésről is. Én azt látom, hogy van a politikum, amely erről néha említést tesz, meg van a gazdaság, amelynek egy része már összefogott, hálózatot épít, de a nagyobbik része sajnos nem jutott el oda, hogy kicsikét kitekintsen a határokon túli piaci lehetőségekre. Azt gondolom, hogy a politika nemigen akarja tudomásul venni, hogy az üzleti életben irreleváns, hogy valaki EMNP-s vagy RMDSZ-es, sőt. Az a jó üzletember, aki minden párttól egyenlő távolságot tart. Ha mi politikusok folyton egymással vagyunk elfoglalva, az nagy baj, mert az lenne az egyik feladatunk, hogy Kárpát-medencei keretekben hozzájáruljunk üzleti együttműködések, hálózatok és klaszterek kialakulásához.
A Mikó Imre Terv ebben a kérdésben nagyon sok fontos és előremutató ajánlást tesz. Azt szeretném, ha Magyarország kormánya ehhez a megfelelő forrásokat is biztosítaná, illetve ami legalább ilyen fontos, hogy világossá tegye, mire számíthatunk. E téren, azt látom, túl nagy a ködösítés. Irodák nyílnak, miniszteri biztosokat neveznek k, de túl azon, hogy Budapesten meg itt néhány irodában jó páran felveszik a fizetésüket, én sok más dolgot, konkrétumot nem látok.
Hargita Megye Tanácsa évek óta igyekszik szervezni a határokon átnyúló gazdasági együttműködést, de még egyszer sem hívtak fel Budapestről a külgazdasági ügyekkel foglalkozó hivatalból, hogy elnök úr, itt vagyunk, azért vagyunk, hogy segítsünk, mit tehetünk? A budapesti kormányzati apparátus tekintetében egy üdítő kivétel van, a Fazekas Sándor miniszter úr által vezetett Vidékfejlesztési Minisztérium, amely keresi, felajánlja az együttműködési, támogatási lehetőségeket, azt nézi, mit csinálsz, mi van mögötted, nem azt, hogy milyen a pártjelvényed. De sajnos ez a kivétel gazdasági téren, egy kicsit szakszerűbb gazdaságfejlesztési munkával sokkal előrébb lehetnénk.
Ejtsünk még néhány szót az elkerülendő veszélyekről. Ha már az előbb utaltam Böjte atyára, akkor hadd idézzek tőle valamit: a történelem során soha nem volt ennél jobb dolguk az erdélyi magyar embereknek. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetne jobb, de arra mindenesetre figyelmeztet, hogy nagyon is könnyen lehet rosszabb. Én a következő fenyegető veszélyeket látom: a helyi erőforrások külső szereplőknek történő átengedése (víz, közművek, termőföld elidegenítése), lassan regenerálódó erőforrások eltékozlása (erre példa már ma is a faexport, amelynek eredményeképpen mára alapanyaghiány van a helyi faiparban), hátrányos változások a területi adminisztráció szerkezetében, illetve Marosvásárhely tisztázatlan helyzete, a társadalmi kohézió lerombolása, a közösségi öntudat eróziója, demográfiai hanyatlás. A román politika több rendben kísérletet tett már arra, hogy a székely többségű megyéket felszámolja, illetve hogy a Székelyföld számára előnytelen módon alakítsa át a fejlesztési régiókat – eddig nem jártak sikerrel, de ilyen kísérletekre a jövőben is kell számítani, a kivédésükre fel kell készülni. Marosvásárhely esetében nem világos, mit akar a város: akar-e Székelyföld része lenni, vagy sem? Ez nem egy etnikai kérdés, Székelyföld etnikailag nem homogén térség Vásárhely nélkül sem. A kérdés az, hogy Marosvásárhely képes-e szakítani az etnikai szembenállás hagyományával. Ez elsősorban a marosvásárhelyi románság vezetőinek a belátásán múlik.
A társadalmi kohézió lerombolása, illetve a közösségi öntudat eróziója kapcsán ismét utalnék a politikai szereplők felelősségére. Úgy látszik, az EMNP kampánystábja jó ötletnek gondolta a kampány során azt üzenni a választóknak, hogy Székelyföldön rossz élni, de ez viccnek durva, komoly üzenetnek pedig hamis. Szavazatszerzésre az ilyen kampány nem alkalmas, mint az eredmények is mutatják, arra viszont igen, hogy a közösség önmagába vetett hitét rombolja. Az ilyen kampány egy szinten van a román nacionalisták propagandájával, amely szerint a Székelyföld elmaradott, önszerveződésre és önfenntartásra képtelen térség. A politikai vetélkedés a programok és a személyiségek versenye kell legyen, nem rombolás eszköze. Nagyon remélem, hogy az EMNP a jövőben inkább lesz a mi partnerünk Székelyföld építésében, mint a román nacionalisták partnere Székelyföld lejáratásában.
Egy másik veszély, mint említettem, demográfiai. Noha Székelyföld Románia azon térségei közé tartozik, ahol a demográfiai hanyatlás és ezen belül a magyarság hanyatlása a kevésbé jellemző, a folyamat még így is veszélyes. Ennek ellenszere lehet az innovációs potenciál növelése, a képzési szerkezet piacosítása, ami a helyi munkaerő-kínálatot és -keresletet összehangolja. Ebben nagy szerepe lehet a Sapientia Egyetemnek, ezért nagyon jó lenne, ha a magyar kormány – netán az RMDSZ-szel közösen – találna forrásokat az egyetem továbbfejlesztésére. Végső soron be kell látni, hogy nem lehet minden embert megtartani a szülőföldjén. Például ha valaki tengerbiológus szeretne lenni, annak semmilyen fejlesztéssel nem tudunk ideális munkakörülményeket biztosítani a Székelyföldön. Semmilyen belátható időtávon belül nem leszünk világkereskedelmi központ sem, tehát akinek az a célja, hogy havi tízezer eurós fizetést kapjon a munkahelyén, annak valószínűleg nem Székelyföld lesz a megfelelő hely álmai valóra váltására a jövőben sem. Azt hiszem, hogy sokkal többen vannak azok a székelyföldi fiatalok, akiknek viszont tudunk perspektivikus jövőképet ajánlani, és sok fiatal van Székelyföldön kívül is, aki a székelyföldi boldogulást választja, mint ahogy eddig is sokan jöttek hozzánk Erdély más térségeiből, sőt távolabbról is. Hargita Megye Tanácsának például van olyan alkalmazottja, aki Budapestről költözött ide már jó pár évvel ezelőtt.
Mindazoknak ajánlani tudom a Székelyföldet, akiknek az a céljuk, hogy egészséges, kiegyensúlyozott életet éljenek szép és tiszta természeti környezetben, tisztes jövedelmi viszonyok mellett, jókedvű, egymásra figyelő emberek közösségében. Ez kell hogy legyen a székely életminőség meghatározója, erre az életformára kell rányomnunk a Székely termék márka logóját. Ennek az életminőségnek az alapjai megvannak a mai Székelyföldön, a fejlesztéspolitikának azon kell dolgoznia, hogy minél több székelyföldi honfitársunk érezze és élvezze ezt az életminőséget.
(Az írás a Tusványoson 2012. július 26-án megrendezett, Egységes Székelyföld – a szimbólumoktól a konkrét fejlesztési tervekig című kerekasztal-beszélgetésre előkészített vitaanyag szerkesztett változata; a szerző RMDSZ-es politikus, a Hargita megyei tanács elnöke)