SZABADFOGÁSÚ PUBLICISZTIKA
Monostori sztori…
Monostori csávó utolsó frissítés: 2012-01-30 14:05:59Még óvodába is ide jártam, aztán dzsénérálát is itt csináltam a közelbe, utána a központba a léméfébe is egy évet, s aztán ott a Gyorgyénba, a transzport suliba csináltam a líceumot.
A gyereket is román iskolába adtam
még elsőbe, ide hozzánk a kártierbe. Hogyhogy miért? Hát tud magyarul, persze, hogy tud, hát nem még kell azt tanulja. Megtanult tőlem, s az anyjától, s magyarul csinálta az óvodát is. Szinte mellettünk van az iskola, én is fix oda jártam elsőbe annak idején, igaz magyarul, mert akkor még volt magyar szekció, de most sajnos már nincs. Meg hát kicsi is és nincs aki vigye a központba. Látom a kicsiket a kártierből az első években mind viszik a szülők, a nagyszülők a központba. Vagy akiknek sok pénze van azok ángázsálnak egy sztudentet, hogy az eszkortálja. Mi nem tudjuk eztet megengedni magunknak, mi meg dolgozunk olyankor. A kártiérben elengedem akárhova, mert ott már tudja ő is a helyeket, de olyan messze, a központba, na, oda nem. Hiába na, ma nincs már olyan a sziguránca, mint volt régebb. S különben is azok az iskolák messze vannak, hamarább odaér nálunk a kártiérbe, s nem kell olyan korán kelnie sem. Közelebb van az iskola, mint a sztáció ahonnét kéne vegye a buszt a központba. Azok az iskolák messzi is vannak meg rosszak is. Miért rosszak? Miért, miért… hát mert olyan beképzeltek a gyerekek is. A léméfében is a nagy stábok gyerekei voltak, tele pénzzel, mikor én is sulis voltam és lenézték azt, akinek nem volt nagy stáb az apja, s aztán a tanárok se néztek jó szemmel. Az diszkucióba se jött, ott mindenki fennhordja az orrát, az nem munkásemberek gyerekeinek való...
Hogy kinézik majd a gyereket a román osztályban, mert magyar?
Dehogy nézik, há’ deszkurkálja majd magát. Krésába is románba járt, s ott is dészkurkálta magát. Meg hát nem ő az egyetlen, mert még van egy magyar gyerek az osztályába, de félig magyarok, tudod, ilyen zsimi-zsumá több is, s egy kicsit azok is mind tudnak magyarul, de van amelyik magyarul járt óvodába is. Meg hát innen a parkból, a gáskából a haverjai közül sokan oda járnak, megvédik egymást, a központban meg nem ismerne senkit. Meg hát könnyebb is. Nem még kell magyart is tanulnia, s akkor nem még kell adni vizsgát abból is a bákáláuréáton, úgyhogy ez se rossz.
Hogy románul nehéz?
Dehogyis! Hallanád, hogy milyen jól beszél már románul! Meg se mondanád, hogy magyar a gyerek! A központi iskolákban pedig meg se tudnak mukkani románul az akkorák, mint ő. Asszem már jobban beszél románul, mint magyarul, olyan ügyesen megtanulta! Majd az életben is jobban fogja deszkurkálni magát. Mert tudod az könnyebb nyelv. A magyar nagyon nehéz. Olvasni is, írni is komplikált. Például nem úgy írják, ahogy ejtik… Hogy mit, há’ most így nemtom, nem vagyok én expert, de így van. Megmondja akárki. Nekem ki mondta? Hát sokan, na. Hát ki, hát ki… Amikor végezte a gyerek az óvodát, az összes szomszéd a szkárából, mind aztat mondta, hogy jobban járunk, ha románba adjuk. Például Nelu is, aki a legjobb szomszédom ő is ezt rekomándálta, mert, hogy mondta a tanítónő is nagyon jó. Nelu fix a mellettem levő apartamentben lakik. Nem, nem ő nem tud magyarul csak káromkodni, köszönni, meg még pár szót, de nagyon okos ember, három nyelven beszél perfekt. A bátyja is, Gogu bácsi is. Annak annyi iskolája van, hogy az még a Szekuritáténál volt kolonél. De nagyon rendes ember ő is. Semmi baja a magyarokkal, sose mondta nekünk, hogy bozgor vagy ilyesmi. Esetleg viccből, s akkor is csak másokra. Ő szokta elintézni nekünk régebb az ámendákat a csirkulációs rendőrségen, mert neki ilyen funkcióval mindenhol volt pilája, há’ gondolhatod. Egyszer, legelőször én is láttam milyen egyszerűen ment neki: nem még kelletett explikációkat adjon, mert őt mindenki ismerte. Ott voltam a rendőrségen, mikor kaptam az ámendát me’ átmentem a szemafornál a sárgán, a rendőr meg mondta, hogy piros volt. Álltam a sorban, hogy reklamáljak, s há’ látom, hogy jön Gogu bácsi. Köszöntem, s, hogy még van, meg ilyenek, erre ő egyből kérdi, hogy há’ micsinálok én itt, mit tud segíteni. Mesélem neki, hogy há’ mi a szituáció, erre félrehív, s aszongya, hogy ne még kontesztáljak, úgysincs semmi sánszám, adjam csak oda a papírt, mert ő is pont azért jött. Egyből ment fel a komándánthoz, semmi verifikálás, az oficér dé szérvicsu is csak szalutálta a giséu mögül. Aztán a komándánttal anuláltatta az ő áméndáját is, meg az enyémet is. Mikor visszajött mondta, hogy máskor ne még álljak sorba, mint a frájerek, ha van ilyen problémám egyből menjek hozzá. S tartotta is a szavát: utána mindig neki szóltam, és volt, hogy még csak oda se kellett menjen csak adott egy-két telefont, s már el volt áránzsálva a dolog. De most már nem tudja ő sem elintézni, mert penszionálták szegényt, s az újakat már ő sem ismeri, s akkor zsenánt neki is a szituáció, meg most más lett a szisztem is. De régebb, amíg tudta, a régi szisztemben elintézte grátisz, még az apámét is, mert mondom nagyon korrekt ember volt. Utána ittunk pár hálba sört, mint a férfiak, vagy még miccseztünk is és gátá, el volt áránzsálva az egész. Ma is jól megy neki, mert jó nyugdíja van, de volt már azóta, hogy penszionálták, hogy ő is fizetett mint a frájerek, valami nagy ámendát a fináncoknál. Hiába, a mai világban ha nincs relációd, meg vagy halva, én mondom. Ha nincs egy kis pilád valahol, akkor még csak nem is ángázsál senki se. Tudom mit beszélek, me’ én is egy ideig most somer voltam. Ha tudnád mennyit kerestem a Piácában is, meg mindenhol, de nem kaptam sehogy sem! Na, de most végre
ángázsált egy patron a firmájánál,
mert már kezdtem nagyon aggódni… Nagy szarban voltam táti, me’ még az ázsutort sem tudtam elintézni a somázsnál…Már volt, hogy nem volt álmom éjjel, olyan gyomoridegem volt. Az asszony is csak mind csinálta a szkándált nekem, hogy nem jövünk ki a pénzből. Úgy szekált, hogy kapjak már valami melót, mintha én nem akartam volna. Pedig tényleg voltam sok helyen, de én mondom neked, manapság ha nincsenek relációid, meg vagy halva. Másképp nem megy, mindenhol, mindenki segíti a nyámját, tudod, hogy van ez, na… Meg aztán az van, hogy vagy kérnek experiencát több évet, meg garanciát is, vagy smekerek s nem még fizetnek ki, meg ilyenek. Na, de olyan is volt, képzeld el, hogy írta a Piácában, hogy kelletett a poszthoz magyarul tudni, s na, há’ gondoltam ez vagány, most pont jó lesz nekem. Adtam is egy telefont, egyből programáltak és mentem. Ott még a fizetés is jó lett volna, még annál is jobb, mint ahova most ángázsáltak és még bónuszokat is igértek: kuponokat, ábonámentet a Rátuknál, meg minden. Ilyen menedzser ászisztentféle lettem volna, s olyan székrétáros-mindenes munka lett volna. Volt, hogy csináltam én még ilyet, úgyhogy tudom, hogy hogy megy! De figyeld meg, hogy jártam: aszonta az a patron vagy miféle nekem, hogy nem beszélem a magyar irodalmi nyelvet. Fix így. Tudom, me’ megjegyeztem, me’ megkérdeztem még egyszer, hogy mit mondott? Há’ halottál még ilyen hülyeséget? Há’ nem Petőfit kelletett volna ott szavalni, hanem telefonokat adni, a fakturákat, kitáncákat komplektálni. Meg kelletett volna mindenfelé sorba állni a primărián az autorizációkért, a cséászéhoz, a fináncokhoz meg ilyen helyekre vinni az ádeverincákat, deklarációkat, az ávokáthoz, a notárhoz a dokumentumokat, szóval az ilyen oficsiál dolgokat intézni, na, érted. Én tudom, mert van experiencám a birokráciában, egyszer egy firmánál, még olyan eset is volt, hogy én komplektáltam ki egy formulárt a firmának! S amit nem tudtam volna hát megtanulom, hát nem olyan nagy dolog! De biztos kellett volna pila vagy várta az a patron, hogy adjak neki pénzt vagy valami, mert ilyenekkel jött, hogy a magyar kliensekkel nem tudnék jól beszélni, levelezni, meg – na ezt figyeld meg! – aszonta, hogy a magyarországi pártenerek lehet nem még értenék meg rendesen amit mondok. Meg, hogy adnak a firma presztizsére, irodalmi nyelv, meg ilyenek! Há’ na hajj oda te a másikra tátti, mekkora marhaságot tudott kitalálni! Szutálászută ez is valami újabb smekeria lesz, nem? Há’ mi van, há’ én kínaiul beszélek?