REPLY
Bűntelenség és Büntetlentelenség
Szakáts István utolsó frissítés: 2010-07-01 18:58:32Ez nem volt szép, fiúk. Biszku Bélával szemben sem. Magatokkal szemben sem. Velem szemben sem.
Folyó hó 27-én délután 4 órai kezdettel a kolozsvári Bulgakov kávézó emeleti termében került vetítésre Novák Tamás és Skrabski Fruzsina Bűn és bűntelenség című színes, magyarul beszélő filmje. A vetítést megelőző beszélgetés során a két jelenlevő alkotó és Szálinger Balázs moderátor tolmácsolásában mintegy 50 néző nyerhetett betekintést a film "előtörténetébe". Itt megtudtuk, hogy a film "átverésre épül" - merthogy a filmkészítők sokáig sem igazi szándékukat, sem igazi identitásukat nem fedték fel az interjúalany Biszku Bélának, és azt is, hogy a szerzők "megadták Biszkunak az esélyt, hogy elmondja, miként emlékezik az '56-os eseményekre". Ezután következett a tulajdonképpeni mozi, melynek kezdetekor az alkotók és a moderátor felálltak, elhagyták a termet, és többet vissza se jöttek - így a vetítés utánra beígért beszélgetés elmaradt. A 70 perces vetítés végén a közönség is felállt, és elhagyta a vetítőtermet. Egyetlen taps nem hangzott el. A lépcsőfordulóban egy asztalon mintegy 12 üveg fehér- illetve vörösbor, két tányér (piros és fehér) szőlő, egy tányér kockára tört csoki és egy tányér háromszög alakúra vágott sajt várta a nézőket. Egy fél üveg bor el nem fogyott, az emelet pedig 2 perc alatt kiürült. A teremben négy ember maradt, köztük jelen sorok szerzője, aki este hét óra kilenc percig még elfogyasztott két szem fehér szőlőt, két szem piros szőlőt, két kocka csokit és két háromszög Rucăr (?) sajtot. Eközben a barátaival beszélgetett. Azután hazament.
2. A probléma
Jelen sorok szerzője szégyelli, hogy a film végén azzal az érzéssel maradt, hogy a tömeggyilkos Biszku Béla egy fasza fiú, aki egy önmaga számára koherens világképre dekantálta az általa megélteket, és aki a maga 89 éve dacára, józan, magas belső koherenciájú diskurzusával feltörölte a padlót azzal a két, érvelni is képtelen fiatallal, aki a film végére immár erőtlenül hányta a szemére, hogy de igazán bocsánatot kérhetett volna a magyar nemzettől (és ezt még be is vágták, hehe). Emellett, jelen sorok szerzője úgy érezte, sokkal inkább a szerzők kéne bocsánatot kérjenek a forgatás hetei során lebélabácsizott Biszkutól, akinek (a film elkészítése céljából) úgy férkőztek a bizalmába, hogy előre megfontolt szándékkal átbaszták. Összesítve, jelen sorok szerzője úgy érezte, ez a film pont fordítva sült el, mint szeretett volna, és szégyellte, hogy nem érti, miért… ezért elhatározta, hogy utánagondol.
3. A megközelítés
Bármennyire látványosak is voltak, Milgram '63-as és a Stanford egyetem '70-es évekbeli pszichológiai kísérleteit (https://listverse.com/2008/09/07/top-10-unethical-psychological-experiments/) ma már csak az etikátlanság elrettentő példáiként tanítják, azért, mert az alany tudatos átverésére alapulnak. A tudományos megismerés etikája sokat változott 30 év alatt, és ma már hiteltelen, lehivatkozhatatlan minden olyan eredmény, amely (a mai szempontok szerint) etikátlan körülmények között született. Ezen mai szempontok pedig például előírják azt, hogy az alanynak tudnia kell arról, hogy milyen kísérletben és milyen céllal vesz részt. Ezért egy Biszku Béláról szóló pszicho(pato)lógai tanulmányt például ma már nem lehetne "a márokpapi bélabácsi" hantára felépíteni.
Igaz, József Atilla is megmondta anno, "a líra logika, de nem tudomány" és persze, a film nem tudomány, és persze, a tudományos megismerés etikája nem kell érvényes legyen a filmre. De minél inkább megismerés egy film tétje, annál inkább érvényessé válik rá a megismerés etikája. Ez a film márpedig 91%-ban dokumentum, és 9%-ban fikció (a fikció része pedig itt csak kötőanyag), és ez az alapjában dokumentumjelleg által adott megismerési tét kellene kötelezze a filmet a téma etikus megközelítésére. Csakhogy a megközelítés nem etikus (igen, még Biszku Béla esetében is lehet és kell etikus megközelítésről beszélni) és ez két lehetséges végkimenetelhez vezet: a) a megismerési tét diszkreditálásához (ezzel pocsékba megy a film 91%-os dokumentumjellege) b) a fikciójelleg felmagasodásához (ehhez viszont a 9%-os fikció erőtlen).
4. A történetvezetés
Az alapjában hamis felállás utóbb feszélyezően manipulált helyzeteket hoz létre. A film egy jelenetében Skrabski Fruzsina "finoman" basztatja Biszkut, hogy a vadászat ugye úri sport, és voálá! kicsalja alanyából a Mondatot, hogy ő "nagyvadra" vadászott igazán. Há há há -némi röhécselés a teremben. Csakhogy ez a Michael Moore-os manipuláció egyrészt még hiteltelenebbé teszi a filmet mint dokumentumot, másrészt pedig szánalmat ébreszt az alany iránt, akiről tudjuk, hogy jóhiszeműen megy bele a csapdába, és nem is gyanítja, milyen kontextusban fog ez a mondata elsülni. Mi persze tudjuk, és röhögünk is. De azt is tudjuk, hogy a riporter is tudta, előre… a geci. Ugyanilyen olcsó, ha éppen nem jellemtelen gag ama bizonyos banner a piros szíves lenyomatokkal, közöttük a Biszkut éltető szöveg, vagy éppen a KISZ-es (?) zászló.
Ez az alapjában hamis felállás kényszeríti ki azt is, hogy a filmet legtöbbször nem a sztori, hanem a vágás vezeti. Az pedig, hogy a vágás, mint a diskurzus egy látható eleme jelenik meg, a manipuláció érzetét erősíti. A megoldások olykor gyengék (pl. a márokpapi szekvencia - itt a Csinibaba vágására gondoltam bezzegve-sóhajtva) olykor zicceresek (pl. Biszku háromkosztümös nagymonológja), de túl gyakran csak pop-kultúrásan mondvacsináltak, és ezzel egyre jobban rontják a film dokumentumjellegét, és ezzel hitelét.
5. A tartalom
A tulajdonképpeni film számomra akkor kezdődött, mikor a szerzők végre színt vallottak Biszkunak, és "az Ördög" érdemben elkezdhetett beszélni a tulajdonképpeni témáról, tulajdonképpeni interjúvolóinak. Kár, hogy addig már a film több, mint fele lement, bőven megspékelve manipulatív, hangulatkeltő, bullshitértékű gag-ekkel. Szálinger mondata, mely szerint a szerzők "megadták Biszkunak az esélyt, hogy elmondja, miként emlékezik az '56-os eseményekre" itt bizonyult kétszeresen is hamisnak: először, mert Biszkunak úgymond megadtak egy esélyt, amelyet viszont ő maga sosem kért, másodszor, mert a film - szerkesztése által - igazából megvonja Biszkutól az esélyt, hogy elmondhassa a magáét.
Na és akkor kis kajánsággal néztem végig, hogy a nagy szembesítéskor az alkotók igazából nem tudtak mit kezdeni a helyzettel - anyaguk legértékesebb részével. Sem élőben, sem a szerkesztéskor. Nem az a baj, hogy mint az látható volt, Biszku az első 10 másodperc után gyakorlatilag végig uralta a helyzetet. Hanem az, hogy az alkotók nem ismerték fel az ebben kínálkozó lehetőséget. Heeej, bár beismerték volna, hogy Biszku nagyobb náluk. Bár hagyták volna még, hadd mondja, ha már elkezdte mondani. Bár többet betettek volna a megnyílt Biszku Bélából (Nicholson monológja jut eszembe a Few Good Men-ből). Hallatlanul, de hallatlanul érdekes volt betekintést nyerni Biszku Béla külön bejáratú, saját törvények által mozgatott, saját levezetési rendszerben igazolt világába. Még kíváncsi lettem volna rá. Rá. Mondom, rá. Csakhogy mire elkezdte, már vége is lett.
És ahelyett, hogy manipulációt, hangulatkeltést és popkultúrás esetlegességet mellőzve megadták volna Biszku Bélának a szót, nekem, nézőnek pedig az ítélet lehetőségét, az alkotók azt választották, hogy bohóckodva beöltözzenek korabeli katonamundérba, a film végére odabiggyesszenek egy kislányt, aki mond valamit (20 másodpercembe tellett, míg rájöttem, hogy ez nem a dvd-n következő film nyitóképe) stb, engem pedig hülyének nézve, cinkos összeröhögésekkel, kézenfogva vezessenek a kívánt következtetés felé. Ez nem volt szép, fiúk. Biszku Bélával szemben sem. Magatokkal szemben sem. Velem szemben sem.