2020. december 5. szombatVilma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás
reply.transindex.ro

OLVASÓI LEVÉL

A rövid politikai memória átka

Ilyés Szabolcs utolsó frissítés: 2009-12-11 15:06:30

"Vajon nem kívánja meg az aktuálpolitika, hogy végre, egyszer úgy cselekedjen az RMDSZ, hogy közben nem nézik hülyének az erdélyi magyar választókat?"


Hétfő reggel, elsétálva az egyik történelmi párt bukaresti székháza előtt, egy választási felhívást láttam, ami a nem is oly régi bányászjárásokra emlékeztetett, próbára téve a történelmi-politikai memóriát, és persze egyfajta választási preferenciát sugallva.

A nemrég lezárult választási eredmények ismét azt bizonyították, hogy az RMDSZ rossz lóra tett. Nem jött be, harmadjára sem, hogy szembement Băsescuval, hisz sem a Székelyföld sem a többi magyarlakta körzet nem szavazott egy emberként a bemutatott irányra. Sőt: világosan nyert Erdélyben Băsescu.

Mégsem sikerült megvezetni a (rendszerint buta – vagy butának hitt) erdélyi magyar szavazót. Az RMDSZ-es csúcsvezetés politikai memóriája amúgy is rövid: simán lepaktál az Iliescu-féle PSD-vel, ami finoman szólva is „sáros” sok nyilvánvalóan magyarellenes ügyben (pl. a 90-es marosvásárhelyi események).

Az RMDSZ ismét beállt abba a „bandába”, ahová néhány, elsősorban bukaresti csúcsvezetője is tartozik. Kölcsönös elkötelezettségek miatt a csúcsvezetés azt érzékelte, hogy


a Hrebenciuc-féle csapattal könnyebb üzletelni,

mint a Băsescu vezette PDL-vel. Amúgy is, Băsescu túl erős, a másik oldalon meg lehet lavírozgatni a sokféle érdekcsoport között. A választási matematika is azt mutatta, hogy Geoană+Antonescu+Kelemen Hunor összeadott szavazatai elegendőek a biztos a szoci győzelemhez. A számításba hiba csúszott, és a populista, Székelyföldön magyarul is kampányoló, töltött káposzta-fesztiválokon és hagyományos disznóvágásokon jól teljesítő Băsescu ismét győzött. Geoană a kampány utolsó hetében hibát hibára halmozott, míg Băsescu és csapata ügyesen, kitűnő politikai érzékkel csapta le a magas labdákat, és minden olcsó, Romániában használható trükköt bedobva, nyert.

Visszaugorva a mi kis erdélyi politikai pocsolyánkba felmerül néhány – a politikai erkölcs másságának weberi logikájával is nehezen magyarázható – kérdés: hogyan is lehet, az EPP tagjaként, egy fronton lenni Vadimmal meg Becalival, közösen támogatni a PSD-t?

Ugyanakkor ismét bebizonyosodik, hogy talán mégsem annyira naiv az erdélyi (magyar) szavazó. Két rossz közül választott, és nem féltétlenül egyes gazdasági érdekcsoportok igényei alapján. Úgy tűnik,


mégsem olyan rövid a politikai memóriája

az erdélyi választónak, mint az RMDSZ-es vezetők gondolnák, és mégsem lehet a Moldva és Havasalföld választási preferenciáit ráerőltetni.

Sok kérdés megválaszolásra szorul: miért kell megpróbálni egy olyan ügyben megvezetni az erdélyi magyarságot, ami elsősorban az elit ügye, és nem az erdélyi magyarságé? Miért nem lehetett az „egyik kutya, másik eb” logika alapján hagyni, döntse el, a már rég felnőttnek bizonyult erdélyi magyar szavazótábor, hogy kire is voksol?

Ugyanakkor létezhetett volna egy másik megközelítés is, ami precedens értékű lett volna az RMDSZ számára: azzal kampányolni, hogy ezúttal „két rossz” helyett „két jó” lehetőség közül kell választani! A magyar szavazók


látványosan kínlódtak azzal,

hogy dűlőre vigyék magukban, melyik jelöltet szimpatizálják. És mi más jelenthette volna az RMDSZ számára az abszolút mozgósítást, ha nem egy olyan választási üzenet, ami így fogalmazható meg:

„Te erdélyi (rendszerint buta) magyar szavazó történelmi esély előtt állsz. Végre életedben először saját belátásod szerint szavazhatsz, anélkül, hogy mi megmondanánk a frankót. Mi egy nyitott pártként mindig a teljes ésszerűséget képviseljük. Megadjuk a kereteket a két választási program értelmezéséhez, érthető, emészthető szintre lefordítjuk Neked. Kiemeljük. Ezáltal Te, erdélyi magyar szavazó eldöntöd, hogy melyik jobb neked. Egyszerű és nagyszerű: Téged sem nézünk ezúttal hülyének, mi sem járatjuk le újra magunkat. Csillagozott, kisbetűvel az alján meg feljegyezzük magunknak, hogy legalább nem tűnik úgy, hogy a választói népakarat az erdélyi pártállam akaratával homlokegyenest ellenkezik. Mindezek után begyűjtjük a piros pontokat, és majd azzal kormányozunk, aki éppen megnyeri a választásokat. Amúgy is ezt tesszük tizenhárom éve”.

Lehetett volna egy harmadik út is, a kisebbségpolitikai érvelést erőteljesebbé is lehetett volna tenni, nyilvánosan megjeleníteni a „magyar érdeket” a második fordulóban. Az RMDSZ


kondicionálhatta volna a jelöltek támogatását,

nyilvánosan felkérve őket a „magyar érdek” felvállalására. Aki felvállalja a „mi érdekeinket” arra szavazunk. Ha senki nem vállalja fel, akkor meg a lelkiismerete szerint választhat a kisebbségi szavazó.

Az RMDSZ klasszikus érvelése, hogy az aktuálpolitika és magyar érdek megkívánja ezt a döntést, most nem volt nagyon hangos. A „Johannis projekt” mibenlétét sem magyarázta az RMDSZ. Tálcán tett a választók elé egy aktuálpolitikai szükségletbe bújtatott döntést.

Vajon nem kívánja meg az aktuálpolitika, hogy végre, egyszer úgy cselekedjen az RMDSZ, hogy közben nem nézik hülyének az erdélyi magyar választókat? Nem lehetne legalább egyszer eljátszani „a sunyi távolságtartás” kártyáját? Miért kell


mindig mindent feltenni egy lóra,

majd látványosan megaláztatva (a magyar érdekre hivatkozva) visszasétálni a „bookie-hoz” és azt mondani, hogy lejárt a verseny, vesztett a lovam, vissza szeretném kérni pénzem, nyert egy másik ló…

Vezetői szerint, persze nem teszi fel a kérdést az erdélyi magyar szavazó, mert nem gondolkodik. Majd elfogadja, hogy a csúnya ellenség ismét szövetségessé válik.

Az értékelvűség és érdekelvűség bibói megfogalmazásától egyre távolabb kerülünk: hisz veszélyes nemzetpolitikai érdekbe bújtatni rövid távú, érdekcsoportok által meghatározott aktuálpolitikai érdekeket.

Mert érthető lenne egy idegen jelölt támogatása, ha világos ígéreteink lennének a saját érdekeink érvényesítésére. De így tűnik, hogy csak néhány kormányzati pozícióra volt ígéret, így ismét rácsúszott az érdekelvű politizálás az értékelvűre. Mégis abban reménykedem, hogy lassan senkinek sem olyan rövid a politikai memóriája, mint hinnénk, és emlékezni fogunk mi, a (rendszerint buta) erdélyi magyar szavazók.

A szerző politológus