2017. október 20. péntekVendel
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

2009 UTÁN KÉSŐ?

Székely dialektika

Pozsony János utolsó frissítés: 2008-01-10 15:12:56

Csutak István szövegét kontextusába helyezve: a székelyföldi magyarság politikai képviseletének reformjáról van szó, az uniós választások után és a 2008-as év sűrűje előtt. Magyarán az RMDSZ-ről, annak belső szerkezeti átalakításának igényéről.




>> Az alábbi írás két politológus, Bognár Zoltán (Arad/Kolozsvár) és Pozsony János (Sepsiszentgyörgy) közös blogján, a Politika.ro-n jelent meg, válaszként Csutak István Székelyföld modernizációja c. vitairatára. A szöveghez ezen a linken lehet hozzászólni. Az alcímezést a Transindex végezte.


Az elmúlt időszakban érdekes metamorfózison megy keresztül az erdélyi magyar jelentéshorizont. Az átfogó átalakulást jelzi, akár a jéghegy csúcsa, a nemzeti közösség érdekeit aggregálni és megjeleníteni szándékozó politikai képviselet megkettőződése.

Kisebbségi kollektívánk törésvonalai mentén frissen szárba szökkent pluralizmus fogódzóját, mondjuk ki csak bátran (leegyszerűsítve, de átláthatóbbá téve a képletet): Székelyföld jelenti.

Érthető tehát, hogy a térség „belpolitikai” instabilitása mögött meghúzódó gazdasági és társadalmi folyamatokhoz valamilyen formában viszonyulni kell, akár a cselekvés, a modernizáció kényszerével is. Csutak István vitaindító cikke a közjóra való törekvések sorába illeszthető: Székelyföld


modernizációs hátrányának ténye egyik alaptétele a közbeszédnek.

Bár születtek tudományos igényű műhelyek és szakmai,de többnyire magányos kezdeményezések a kérdés körüljárására, ennek ellenére érdemi párbeszéd nem alakult ki a problémát illetően. Ezért is üdvözlendő a kezdeményezés az új kontextusban, talán ezért, talán most: elindulhat egy vita.

A szöveget tekintve érdemes kiemelni a szerző választotta műfajt: ez egy vitaindító, polemizáló szöveg, közelebb áll a politikai kiáltványhoz, mintsem a körültekintő, argumentációjában szakmailag megalapozott elemzéshez (ebben rejlik azonban ereje, már-már gonzó stílusával üde kis színfoltja a politikai beszédnek). És különösen erős hiányérzetet hagy maga után a kérdés gazdasági perspektíváinak nélkülözése.

Ezen az aspektusokon átlibbenve, Székelyföld fejlesztésére és társadalmi átalakulására vonatkozó mondandója két nagyobb részre bontható: egy kritikai és egy konstruktív viszonyuláshoz. Mindkettő elsősorban politikai meghatározójú jelenségekre összpontosít, a sikeres modernizáció feltételeit ezen a területen kívánatos változásokhoz köti. Érvrendszerének három eleme érdemel különös figyelmet. Állítsuk szépen sorba ezeket, majd vegyük szemügyre picit távolabbról.


1. A modernizáció útjában a „szék súlypontúság”, az érdekfragmentáció áll. A székelyföldi kollektív identitás a történelmi székely közigazgatás, társadalomszervezés formáira alapozva alakult ki, és a feudális korban viszont remekül működő politikai partikularizmus, illetve ennek a maradványai, mára a szerző meglátása szerint kontraproduktív, a helyi kiskirályok, „törzsfőnökök” hatalmi ambícióit legitimáló keretté minősül.

Ez a hatalmi szerkezet fékező erőként lép fel az egységes székelyföldi társadalomszervezési és fejlesztési kezdeményezésekkel szemben, ahelyett hogy ezek bázisaként funkcionálna.

2. Az elit felelőssége. A társadalmi változás motorjaként a szerző kétféle székely elitet jelenít meg: egyrészt tág értelemben a különféle értelmiségi, szakmai szereplőket, másrészt a döntéshozói pozíciót birtokló politikai elitet. Az előbbitől az innováció produktív többletét hiányolja, míg az utóbbinak, finoman fogalmazva, az intézményi keretek és lehetőségek elégtelen működtetését és a cselekvések összehangolásának hiányát rója fel.

A kudarc legnyilvánvalóbb az uniós források közös lehívásával példázza, holott meglátása szerint ez lehetne a közös fejlesztési politika, a diskurzus szintjén megjelenő egységes Székelyföld alapja.

3. Új politikai felépítmény szükséges. Székelyföld egységes és következetes jövőképének megvalósulásának garanciáit a szerző egy új, a térséget lefedő politikai szerveződés létrehozásában látja. Ez jelenítené meg a közös célkitűzéseket és felügyelné azok hatékony végrehajtását, emellett felépítését nem a történelmi székekre alapozná, hanem a teljesítményre.

Csutak István helyzetképe – ha valamennyire is ismerjük a székelyföldi társadalmi és politikai viszonyokat – nagy vonalakban meg is állja a helyét. Azonban bizonyára nem szociográfiai ihletésű a vitairat, ezért is került kiemelésre ez a három sarkalatos pontja álláspontjának. Mert kontextusába helyezve a szöveget: a székelyföldi magyarság politikai képviseletének reformjáról van szó, az uniós választások után és a 2008-as év sűrűje előtt.

Magyarán az RMDSZ-ről, annak belső szerkezeti átalakításának igényéről. A szervezeti logika nyelvén, a politikai szereplők „összehangolása” központosítást jelent. Ami nem jelent föltétlenül rosszat: nő a rendszer hatékonysága és átláthatósága. Az uniós választások után egy racionálisan cselekvő politikai szereplő (párt) el kell kezdje a problémák feltérképezését, és hogyne, ki kell javítania a hiányosságokat, sőt. És az sem baj, ha a nagy igyekezet közben feudális uralmi rendszert számolnánk fel a demokrácia kellős közepében.


De a jó szándéktól eltekintve,

problémás lesz végrehajtani a reformot. Sikerességét tekintve szkeptikus is vagyok. Kik fogják ezt végrehajtani és mégis milyen indíttatásból? Sarkítva: ha az RMDSZ nyertesként kerül ki a közelgő választásokból, ezekkel a helyi kiskirályi hatalmi hálókkal fog nyerni, és így már igencsak értelmetlennek tűnik a győztes máglyára küldése.

Ha elveszti a választást, és nekiáll a kialakult kompromisszumok szétforgácsolásának, talán éppen a maradék szervezeti tőkéjét veri szét, ezzel is erősítve ellenfelét. Harmadik opció, döntetlen pedig nincs. A kilátástalan dilemmát feloldani, első nézésre csupán a belső választások, az előválasztások intézménye oldhatná fel.

Ha már szóba került az elit felelőssége – és ha az RMDSZ az európai uniós választások következményeként reformra adja fejét Székelyföldön –, felmerül a kérdés miért csak ott (vagyis itt) gondolkozik a változtatásban. Ha egy ici-picit is figyelmesek vagyunk, rögtön észrevehetjük, hogy a tavaly novemberében nem kizárolagosan lokális ügyekben döntöttek a választópolgárok.

Kérdés marad, hogy az RMDSZ területi szervezeteit érintő reform lenne a székely modernizációt beindító gyutacs (főleg, így a nagy pluralizálódás lehetőségeként, ha netán majd nemcsak a széki széthúzás, hanem kérem szépen echte pártpolitikai érdekek is bonyolítják az egységes jövőképet).

Politikai kontextus nélkül sem látom, miképpen válna valóra a székely csoda ettől, akár hosszú távon is. A politikai felépítmény milyensége nem garancia semmire, ezt nem nehéz kitalálni. De hogy nem közömbös, arról bizony a választók meg vannak győződve. Tehát a tanulság következőképpen hangzik: Székelyföldön a politikai dialektika függvénye a modernizáció. Ezt bátran be kell vallani.