2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

OLVASÓI LEVÉL

Az úzvölgyi események margójára

Covaciu Norbert utolsó frissítés: 2019-07-03 17:31:26

Ha a romániai magyarok vennék a fáradságot és olvasnának román sajtót, akkor látnák, hogy a román fél túlnyomó többsége hajlik az "együtt járásra".

some relatable image



A grund

Kissé úgy vagyok a Molnár-regénnyel, mint Megyesi Gusztáv volt: minden évben elolvasom, nem csak azért, mert munkámból adódóan meg kell ezt tennem. Idén éppen akkor kezdtem bele az olvasásába, mikor az Úz völgyében láthatatlan erők elkezdték mozgatni a szálakat a termetes hegyek, kiterjedt fenyőerdők mögött jól megbújva, hogy senki ne láthassa őket. A fiúk a grundon bátrabbak voltak, ki mertek állni szemtől szemben egymással, megvívták a csatájukat, áldozatokat hoztak, feláldozták magukat egy ügyért, amit fontosnak véltek. Az Úz völgyében is van ügy – nem annyira fontos, mint a grundon, de van. Tematizálásra érdemes. Érdekes módon pontosan akkor vált fontossá, amikor a Szociáldemokrata Párt elnökét börtönbe zárták.


Véletlenek

Természetesen ez lehet puszta véletlen. De manapság túl sok már az ilyen jellegű véletlen Romániában. Vegyük például a pápalátogatás során történt székelyföldi – jobb híján nevezzük akciónak- amikor a román illetékesek letakartatták azt az ártatlan feliratot a pápa ruháján, hogy járjunk együtt. Mire volt ez jó? Mi volt a céljuk? Többféle értelmezési lehetőséget megenged az eset. Az első, az a naiv értelmezés, mely szerint a román hatóságok tette szimbolikus jelentéssel bír: nem akarnak a magyarokkal együtt járni – vagyis együtt gondolkodni, együtt tervezni a jövőt, együtt dolgozni, egy országban élni –, s hogy nyomatékot adjanak ezen nézetüknek, nem mást használtak fel, mint magát a katolikus egyház fejét. Kissé röhejes ez a megközelítés, mely szerint a többségében ortodox románok a pápát felhasználva, mintegy eszköznek tekintve játsszák alattomos, kisebbséggyűlölő nemzetpolitikai játékaikat – de elméletben ez is lehetséges. Egy másik értelmezés szerint csupán tematizálásról van szó – ezt mindig figyelembe kell vennünk hasonló jelenségeknél. Egy következő elképzelés szerint a kormányzó pártok próbálják feszegetni a határaikat, olyan értelemben, hogy megnézik, meddig mehetnek el az Európai Unió tagjaként kisebbségi kérdésekben.

Választások

Az utóbbi néhány hét eseményei értelmezhetők az európai parlamenti választások irányából nézve is. Az RMDSZ a választási kampányában azzal riogatott, hogy a romániai magyar kisebbség képviselet nélkül maradhat az EU-ban, ha nem mennek el a magyarok szavazni. Ebben azért lehet némi igazság, ugyanis a nagy román pártok közül nem valószínű, hogy bármelyik is felvállalná az EU-ban a hazájában élő kisebbségeknek a védelmét. Ugyanakkor van egy másik felhangja ennek a típusú kampánynak: kissé azt mondja ki, hogy a kisebbségeknek meg kell védeniük magukat a többségtől. Ilyen szempontból az RMDSZ számára sem jött rosszkor a miseruha körüli felfordulás, illetve az úzvölgyi bolondulás. A dormánfalvi ALDE pártban tevékenykedő polgármesternek sem jött rosszkor ez a kis balhé, mert a pártjuk nem állt túl jól az előzetes mérések alapján. És inkább ő volt az, aki nem volt hajlandó a párbeszédre a csíkszentmártoniakkal. Mert az ilyeneknek botrány kell, minél nagyobb, annál jobb, mert nagyobb szavazótábort lehet megmozgatni.

Ha valamilyen más jellegű probléma van, például nem úgy megy az ország gazdasága, ahogyan azzal korábban számoltak, alacsonyak a fizetések, nem épülnek az autópályák, mindent megmételyez a korrupció, éppen egy szervezet az állam fölé szeretne nőni és a végtelenségig folytatható a sor, akkor nagyon sok szavazatot lehet nyerni a nemzetiségi kártyával. Ezekért a jelenségekért a legkönnyebb hibáztatni a kisebbséget, akin majd jól le lehet vezetni a feszültséget. Ez nem hazai találmány, más országokban is használják. A gond csak az, hogy ezzel a valódi problémát nem oldottuk meg.

Kulturális emlékezet vs. politika

Az úzvölgyi történések kiválóan értelmezhetőek a kulturális emlékezet tudományterülete felől vizsgálva. Ugyanis mi a tét az úzvölgyi katonatemető ügyében? Ki lesz az, aki megemlékezéseket tarthat a területen, ki az, aki beleszúrhatja zászlója rúdját abba a földbe, amelyiken több mint száz évvel ezelőtt katonák százait temették el. Mert akié a grund, az parancsol. Assmann óta tudjuk, mennyire fontosak az ilyen jellegű helyek a nemzeti identitás kialakulásában, megőrzésében. Ha nincs magyar temető, nincsenek magyar emlékhelyek, akkor előbb-utóbb a magyarok is eltűnnek, mert nincs történelmük, múltuk a térségben. Burkolt, vagy nem is annyira burkolt asszimiláció?

Ha a román fél szemüvegén keresztül vizsgáljuk a jelenséget, azt mondhatjuk, hogy minden bizonnyal nem voltak frusztrációtól mentesek. Ugyanis azt látták, hogy a magyar, pontosabban az osztrák-magyar csapatokban szolgáló katonáknak az emlékhelyét 1994-ben magyarországi támogatásból felújították. Ezzel egyidejűleg létezik számos román katonatemető, amelyek kritikán aluliak, nem méltóak azok emlékének, akik az életüket áldozták fel a szabadságért. Bár első hallásra lehet, hogy paradoxonnak hangzik, hogy a katonák a szabadságért harcoltak, de nem hinném, hogy egyikük is, akkor, a háború harmadik évében még tovább szerette volna folytatni a harcokat. Minden katonának a békén járhattak a gondolatai, így egy merész képzettársítással az is kijelenthető, hogy ezért az eszméért áldozták fel az életüket. És hogy a román nemzeti hősöket milyen módon tiszteli meg a román emlékezetpolitika, az nagyon szépen látszik a Tordán, Predeálon vagy a Foksányban lévő katonatemetőkben járva.


Kié a grund?

A megyehatárok kijelölését a 2/1968-as törvény, illetve ennek kiegészítései szabályozzák, és egyértelműen fogalmaznak: az úzvölgyi katonatemető Hargita megyében található és Csíkszentmártonhoz tartozik. A katonatemető átalakítását megelőzően Dormánfalva önkényesen önkormányzati döntéssel mégis saját adminisztratív területté nyilvánította az Úz völgyét, majd ez év áprilisában telekönyvezte azt. A dormánfalvi polgármester egy szakemberekből álló csoportra hivatkozik, akik 1971-ben megállapították, hogy a megyehatárt ezentúl az Úz folyó fogja képezni, így az Úz völgye Bákó megyéhez kerül. Constantin Toma polgármester csak azt felejti el, hogy a megyék határait nem valamiféle kétes eredetű szövetség vagy csoport határozza meg fű alatt, hanem maga a kormány, és a hatályos jogszabályok értelmében a szóban forgó terület Hargita megyéhez tartozik. Sajátosan értelmezi a jogszabályokat, például a 215/2001-es törvényt, amely rendelkezik az önkormányzatok szervezési és működési autonómiájáról, a többi között kimondja azt, hogy egy önkormányzat nem végezhet semmiféle tevékenységet egy másik önkormányzathoz tartozó területen. Minden bizonnyal Toma polgármester is olvasta a törvényt. Ez a tény is azt mutatja, hogy ő is csak egy elem ebben a nagy színjátékban. Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezt az egész felhajtást ő egyedül találta ki és vezényelte le. Napjainkban, a korrupcióellenes ügyészség teljhatalmától rettegve a politikusok kétszeri is meggondolják, hogy mit tesznek, vagy mit írnak alá. Naivitás lenne részünkről azt hinni, hogy Constantin Toma egyedül tervelte ki és vitte véghez a történteket.

Színház az egész világ…

A június 6-ai események professzionális szervezésre utalnak. A helyszínen készített videókból az derül ki, hogy Sebastian Cucoș az, aki nemcsak a feldühödött tömeget vezette, hanem a csendőröket is irányította. Ez a férfi ismerős lehet számunkra: a tavalyi diaszpóra-tüntetésen szintén fociszurkolókat használt fel, hogy azok rátámadjanak a csendőrökre, aminek következtében könnygázzal szétoszlatták a tömeget. Carmen Dan bizalmasát a csendőrség országos vezetője tisztségéből ezt követően lefokozták, de rendező-szervezőként úgy látszik, még mindig számítanak rá. Egyébként, ha már itt tartunk, akkor várható Cucoș ismételt lefokozása, mert pocsék rendezőnek bizonyult, a színjáték átlátható volt: némi lökdösődés után a csendőrök engedték a tömeget bevonulni a temetőbe, majd azt követően a csendőrök is elhelyeztek egy koszorút az emlékműnél.

A Pro Európa Liga társelnöke, a neves emberjogi aktivista, Smaranda Enache gondosan felépített és előre kitervelt provokációnak tartja az úzvölgyi történéseket. És ha már a provokációnál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül egy bizonyos George Simion mellett sem, aki május 17-én töltött fel egy videót a legnagyobb videómegosztóra. Ez a videó azt követően készült, hogy a magukat Úzvölgyi Civil Akciócsoportnak nevezett szervezet fekete zsákokkal letakarta a román kereszteket – itt hibázott a magyar fél másodjára. A videón George Simion, független EP-képviselőjelölt performansza látható, akit állítólag bántalmaztak az Úz völgyében, és mindezt lefilmezte. A videón nem látszik, hogy ki az, aki ütött, de az ötödik perc huszonötödik másodpercében elhangzik egy kulcsmondat: Simion barátai ütötték meg őt. És mindezt úgy próbálta tálalni, hogy az ötven-hatvanéves székelyek verték meg. Simion számításai nem jöttek be, ugyanis nem szerzett megfelelő szavazatot ahhoz, hogy EP-képviselő legyen, sőt a Radio Romănia Actualități című műsorában elmondott gyűlöletbeszédéért fel is jelentették.

Ha nem a Cucoș-Carmen Dan vonalon indulunk el, akkor a másikon kell: George Simion-Mircea Chelaru. Utóbbi több szempontból érdekes lehet számunkra, ugyanis ő az, aki a fekete március néven elhíresült marosvásárhelyi események alkalmával a katonaság helyi parancsnoka volt, és ő volt az, aki – állítólag felső utasításra – nem tett semmit a helyzet rendezése érdekében. Az eseményeket követően előléptették. De ez most a kevésbé érdekes, ugyanis Chelaru néhány katonacimborájával azt tervezte, hogy indul az EP-választásokon, azonban kiderült, hogy néhány aláírást meghamisítottak, ezért kizárták őket. Ekkor a követőik figyelmébe ajánlottak egy nagyon tehetséges fiatalembert, aki nem más, mint George Simion. Hogy ez a két szál hogyan függ össze, összefügg-e egyáltalán, és hogy kik lehetnek még a háttérben, azt egyelőre ne lehet tudni.

Összességében véve elmondható, hogy az úzvölgyi történések értelmezése során számos irányba elindulhatunk, s ezek mindegyike, akárcsak egy puzzle darabja, előbb-utóbb összerakódik, és ki foga adni a teljes képet. Jelen pillanatban lecsillapodtak a kedélyek, a védelmi minisztérium átvette az irányítást, ezzel átmenetileg, ha nem is oldotta meg a problémát, de valamilyen szinten kezelte, így legalább nem nő az etnikai feszültség a térségben. Hogy kik azok, akik a háttérből irányítanak, azt csak találgatni tudjuk. Ha az elmúlt egy-két év történéseit nézzük, a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyét, vagy az orvosi egyetem körül kialakult botrányt, azt láthatjuk, hogy a széles értelemben vett Erdélyben nem sikerült mély indulatokat gerjeszteni és egymásra uszítani románokat és magyarokat, ezért most megpróbálták ugyanazt a peremvidéken.

Kísérlet volt, jól kitervelt, egy gyűlöletszítási program közepén, mert jelen pillanatban nem utal semmi arra, hogy a vége felé tartanánk. Kérdésként vetődik fel továbbá, hogy miért romlott meg az RMDSZ és a szociáldemokraták kapcsolata? Hisz emlékezhetünk, hogy egy évvel ezelőtt még egy olyan törvénytervezetet nyújtottak be elfogadásra, mely a magyar nyelv presztízsét növelte volna, és ami egy hatalmas mérföldkő lehetett volna a romániai magyar kisebbségi nyelvhasználat ügyében. Egyszer talán majd erre a kérdésre is választ kapunk. A kormányzó pártok most a határokat feszegetik, hogy meddig lehet elmenni. A határokat pedig az Európai Unióban kell kiszabni, legalábbis ezért kellene dolgozni. Nagyon szégyenletes, hogy egy olyan hely lett az indulatok helyszíne, amelyik jellegéből fakadóan inkább lehetne az emlékezés helye, ami arra ösztönzi az embereket, hogy nem érdemes gyűlölködni, inkább éljenek egymás mellett, békében. Amíg elülnek az indulatok, mit tehetünk? Együtt kell járnunk román polgártársainkkal (és az összes hazánkban élő kisebbséggel), mert ha a romániai magyarok vennék a fáradságot és olvasnának román sajtót, akkor látnák, hogy a román fél túlnyomó többsége hajlik az "együtt járásra".

A szerző Szilágy megyében élő magyartanár, a Partiumi Keresztény Egyetemen szerzett bölcsészdiplomát.

Nyitókép: MTI/Veres Nándor