REPLY
Progresszívjeink már megint megtalálták a székelyeket
Borboly Csaba utolsó frissítés: 2018-10-05 14:50:58Nem vártam volna éppen egy volt kollégától, hogy hosszú sorokon át enumeráljon bántó általánosításokat a „székelyekről”.
A sajtófigyelőben egyszer csak szembe jött velem Kovács Péter „HÁJ SZÖ DÖM MÜNÖ KU MÜNŐ!” című írása, amiből azt látom, hogy urbánus-liberális barátaink ebben a témában is megtalálták maguknak a székelyeket. Érdemes lenne egyszer lélektani kutatást végezni a belső-erdélyi liberális értelmiség világában, és kideríteni, miért olyan fontos fétis számukra a székelység mucsai prosztónépségként való ábrázolása és rituális köpködése nyilvános írásokban. Tényleg nem tudom, mi lehet ennek az oka.
Én csak azt látom, hogy liberális barátaink rendszeresen a székelyeknek szöknek, legyen szó nyelvi konfliktusról a kürtőskalácssütőnél, ember-medve együttélésről, elcsalt érettségiről, avagy családügyi népszavazásról.
A székely a hibás, mert nem beszél elég jól románul, nem védi eléggé a békés vadállatokat, pláne nem szervez pride-ot a még békésebb melegeknek. Pedig azok csak kürtőst ennének, a tehenet se ütnék le, a légynek meg pláne nem ártanának. Aztán ezekben az esetekben rendre ki szokott derülni, hogy szekusprovokációról, emberéleteket veszélyeztető vadállatokkal való hadakozásról vagy éppen rosszindulatú csalásról van szó, és a székelyek éppenséggel nem a sértő, hanem a sértett fél szerepében vannak, de ez már nem zavarja a haladóinkat, mert addigra már továbbhaladtak.
Azt gondolom, hogy a családügyi népszavazással is hasonlóképpen áll a helyzet.
Itt nem egy „román” ügyről van szó, hanem az európai, sőt inkább a nyugati keresztény civilizáció lényegét és fizikai fennmaradását is meghatározó kérdésről. Az, hogy egyáltalán komolyan felvetődött a házasság és a család újradefiniálásának kérdése, önmagában egy súlyos válság jelzése.
Ez a kérdés ugyanis egyáltalán nem arról szól, hogy a homoszexuális párok milyen jogi szabályozás szerint élhetnek együtt vagy fogadhatnak örökbe gyerekeket. Hogyha a meleg párok valamilyen jogi keretet akarnak kiharcolni a maguk számára, tegyék. Találják ki, mi legyen a neve ennek a jogi viszonynak, tegyenek jogszabályi javaslatokat, vitassák meg a felmerülő kérdéseket szakmai fórumokon, terjesszék a törvényhozás elé – megvan ennek a módja. Lehet vitatkozni és politikai döntéseket hozni arról, hogy örökölhessenek-e egymás után a meleg párok, arról is, hogy a családok által örökbe nem fogadott állami gondozott gyermekeket milyen feltételek mellett fogadhassák vagy ne fogadhassák örökbe, és még számos kérdésről, aminek az égvilágon semmi köze a házasság intézményéhez. Úgy gondolom, egy ilyen megközelítés felelne meg leginkább a meleg párok érdekeinek is – legalábbis azoknak, akik cirkusz nélkül, békésen szeretnének élni, hogy nyugodtan felvállalhassák magukat, anélkül, hogy konfliktusba kerülnének a társadalom többi részével.
Ehelyett az történik, hogy a család, illetve a férfi és nő által kötött házasság intézményét támadják elképesztő vehemenciával olyan erők, amelyek mellett egy-egy ország kormánya, sőt a társadalom nyilvánvaló akarata is eltörpül. Ebben a támadásban a meleg párok csak eszközként szerepelnek. Itt nem arról van szó, hogy a meleg pároknak jogokat akarnak adni, hanem arról, hogy diszkreditálni, kiüresíteni kívánják a család fogalmát. A család az a bölcső, amely a gyerekek világra jöttét és biztonságos felnevelkedését hivatott biztosítani békében és szeretetben. Hogyha nem az, akkor semmi sem az. A támadásnak pont ez a lényege, hogy a család ne legyen semmi sem.
Ha emberek bármilyen kombinációja alkothat családot, miért és milyen alapon állnánk meg a kétszemélyes házasság modelljénél? Ha egy egész focicsapat mélyen és igazán szereti egymást, miért ne ünnepelhetnék ezt nyilvánosan egy nagy házasságkötéssel? Legfeljebb másnap elválnak. Annál nagyobb a dicsőség és a pride. De milyen jogon diszkriminálnánk azokat, akik szeretett kutyájukkal, teknősbékájukkal vagy okostelefonjukkal alapítanának „családot”? A gyermekvállalás sem gond, végső soron pusztán technikai kérdés, hogy tizenkét ember meg egy rinocérosz génjeiből kifejlesztett boldog és haladó lény agyába politikailag teljesen korrekt, önálló tanulásra képes szoftvert ültessünk. Különleges gyermek lesz, ráadásul biztos külön vécét is kap az iskolában. Nagyon hamar eljuthatunk oda, hogy élőlények és tárgyak bármilyen tetszőleges halmaza lehet család, vagyis a család fogalma bármit és semmit sem jelent.
Elképesztőnek találom, hogy ez a családellenes támadás éppen a liberalizmus jegyében folyik. A liberalizmus egyik lényeges alapvetése, hogy addig lehet egy csoport jogait kiterjeszteni, amíg ez nem okoz nagyobb érdeksérelmet egy másik csoportnak. Ebben az országban – és szerte Európában – az elmúlt évtizedekben mindenki abban a tudatban kötött házasságot, hogy az a család megalapozására kötött szövetség férfi és nő között. Amikor a házasságot újradefiniálják, mindezeknek az embereknek a jogai súlyosan sérülnek – akár fel mernek/akarnak ez ellen szólalni, akár nem.
A ’68-as liberális generáció Nyugaton arra használja mérhetetlen túlhatalmát (amit elsősorban a média és az akadémiai szféra szinte teljes ellenőrzése révén szerzett), hogy önvédelemre, öngondoskodásra és reprodukcióra képtelenné tegye Európát (és Amerikát is). A forradalmi düh célkeresztjében a kereszténység és a nemzeti közösségek mellett – vagy inkább azokat megelőzve – áll a család intézménye. Mellékes, hogy ez a törekvés szándékos vagy egyszerűen csak a kollektív cselekvés káoszából fakad. Az eredményét mindannyian jól láthatjuk: a kontinens népei elárulják a következő nemzedékeket, akik kisebbségbe szorulnak a saját hazájukban, miközben a helyüket olyan kultúrák népei veszik át, amelyek továbbra is a családot és a gyermekeket tartják értéknek, és magasról tesznek a genderszakok haladó gondolataira meg a semleges nemű mellékhelyiségekre.
Mindez nyilván nem veszi el hazai liberálisaink kedvét attól, hogy továbbra is imádattal csüggjenek mindenen, ami a nyugati fősodratú média vagy a Demokrata Párt agytrösztjének bármelyik nyílásából kifolyik. Egészségükre!
Ám ismét az a helyzet, hogy liberális barátaink hiába tudnak tökéletesen románul, hiába értik meg fordítás nélkül harcostársuk, Monica Macovei haladó gondolatait arról, hogy Romániában egyáltalán nem létezik szélsőséges nacionalizmus, vagy ha igen, az is magyar, mindez nem segít nekik a létező és a virtuális valóság elkülönítésében. Mégiscsak azoknak a székelyeknek van több józan eszük, akik nem dőlnek be a haladó halandzsának, nem tévesztik össze a petárdát az atombombával, a pityókatokányt pityókatokánynak tartják, a családot pedig családnak.
Mindezekre való tekintettel helyes lenne, hogyha a székelyezéssel alábbhagynának progresszív publicistáink. Hogyha a haladó gondolkodás és a polkorrektség mátrixában az összes többi népcsoport tagjait megilleti a kollektív minősítgetéstől való mentesség joga, talán nem túlzás azt kérni, hogy a székelyek fikázásában is maradjanak meg a jó ízlés határain túl fekvő néhány liberális mérföldön belül.
A „hájszödömös” cikkre visszatérve, nem vártam volna éppen egy volt kollégától, hogy hosszú sorokon át enumeráljon bántó általánosításokat a „székelyekről”, csak azért, hogy a végére odabiggyeszthessen egy közhelyességtől lekonyuló halványvörös farkacskát.
Tényleg nem értem, miért vannak ennyire megakadva progresszívjeink a székelyekkel. Annyit sejtek, hogy körülbelül ugyanazért, amiért a nyugati liberális értelmiség is előbb fejszével, majd már láncfűrésszel támadt a saját gyökereire – de ez csak amolyan józan székely ésszel eszkábált következtetés, akadémiai szinten nem releváns.
Remélem, akad majd egy bátor, haladó szociálpszichológus, aki meg tudja fejteni ezt a talányt.
A szerző politikus, Hargita Megye Tanácsának elnöke.