2017. november 24. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

OLVASÓI LEVÉL

Jó, hogy van pénz műemlékfelújításra, de vegyük le a rózsaszín szemüveget!

Sarkadi Márton utolsó frissítés: 2017-10-18 11:06:01

A túl rövid határidő, a folytonos karbantartás helyett végzett nagy munkálatok és a hiányos kontroll sok rosszat szül Sarkadi Márton műemléki szakértő szerint.

some relatable image
Tisztelt Balázsi-Pál Előd!

2017 október 6-án megjelent, A dési, ótordai és bánffyhunyadi református templomok is uniós pénzből újulnak meg című cikke több olyan állítást tartalmaz, amelynek árnyaltabb megvilágítását, több szempontból való megközelítését indokoltnak látom az olvasók teljesebb körű tájékoztatása érdekében. Köszönöm, hogy levelemet közzéteszik. Szeretném elöljáróban leszögezni: alapvetően örvendetesnek tartom, hogy jelentős forrásokat sikerült (végre) kapni a legjelentősebb erdélyi magyar vonatkozású műemlékek számára. Azt azonban nem tartom helyesnek, ha ezt az eredményt szembeállítják másokkal, amelyek eltérő célok érdekében, más szempontok alapján, különböző környezetben jöttek létre. Szedjük sorba a szempontokat:

1) Jó néhány hasonló európai uniós pályázat eredményét ismerve, sajnos megállapítható, hogy a forrás elköltésére vonatkozó szabályok, például a rövid megvalósítási határidő, vagy a felhasznált építőanyagok minősítésére vonatkozó előírások miatt a műemlékek speciális igényei háttérbe szorulnak. A kampányszerű munkavégzés, a kapkodás pedig nem egyeztethető össze a műemlékeknél megkívánt gondossággal, részletekbe menő ügyintézéssel. Nem véletlen, hogy például a kolozsvári Szent Mihály-templommal összevethető kvalitású, építési technológiájú épületek restaurálásának kivitelezési fázisát Nyugat-Európában nem három-négy éves (vagy annál rövidebb!) periódusra tervezik.

2) Súlyosbítja általában a helyzetet, hogy a tudományos kutatások és dokumentálás jelentős része csak kivitelezés közben (pl. állványozást követően) válik lehetségessé, amikor a határidő szorítása miatt többnyire nincsen, vagy csupán korlátozottan van mód elvégzésükre. (A projektek indulását megelőzően pedig kutatási célokra legfeljebb korlátozottan áll rendelkezésre pénz.) Így aztán a műemléki lét lényegét adó szellemi értékek feltárása, dokumentálása részben vagy teljesen elmarad, jobb esetben névlegesen teljesül.


3) Természetesen vannak olyan építőipari munkák, amelyek csak akkor végezhetők el, amikor “mindenhez” hozzá lehet nyúlni az épületen. Ezek a munkák sok pénzt igényelnek, és a jelenlegi körülmények között leginkább az uniós pályázatokból valósíthatók meg. A műemlékek elmúlt hetven évi elhanyagolása, állapotuk leromlása miatt sajnos sok épület esetében szembe kell nézni azzal, hogy az általános műemlékvédelmi szemlélet, elvek szerint előnyösebb folyamatos karbantartás, kisebb javítások sora elégtelen az épület hosszú távú fenntartásához. (Gondoljunk a szászveresmarti torony leomlására.) A nagy beavatkozások azonban sajnos szükségszerűen túlontúl nagy veszteséget okoznak a műemlék anyagában, márpedig a műemlék, műfajából adódóan, sajátosan olyan műtárgy, amelynél az anyag hordozza a történeti és művészeti értéket, nem szakítható el attól. Persze nem egyszerre semmisül meg a műemlék értéke bizonyos részleteinek cseréjétől, hamissá válása hosszabb folyamat, ám megfelelően sok pénz és energia befektetésével jelentős eredményeket lehet elérni. Éppen ezért a nagy felújításokat a lehető leginkább kerülni kell. Ez persze sokféle érdekkel ellentétes.

4) Minden épületnél megoldás az uniós pályázat? Nem. A műemlékek jelentős része, vagy inkább a döntő többsége nemigen reménykedhet abban, hogy hasonló összegeket nyerhet. Az erdélyi magyar vonatkozású műemlékek tekintélyes hányada – és ebbe a hányadba beleesik a műemléki érték szempontjából kiemelkedő emlékek nagy része –, különösen a szórványvidékekre eső emlékek, aligha élvezhetik valaha is az uniós gyümölcsöt. Félrevezető tehát egy-két tucat emlék sorsára megoldást jelentő eszközt minden bajra gyógyírt adó orvosságként beállítani.

5) Tekintettel arra, hogy a műemlékek jelentős része nem fog hasonlóan grandiózus támogatásban részesülni, járjuk körül a cikkben szereplő egyéb adatokat, amelyek a korábbi és jelenlegi magyarországi, illetve bukaresti támogatásokkal kapcsolatosak. Egyrészt, a műemlékek fennmaradása szempontjából rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy egy karbantartásra, javításra mikor kerül sor. Az a hiba, aminek a javítását tíz, húsz évvel ezelőtt fillérekből el lehetett végezni, napjainkra akár az épület pusztulását is elhozhatta, ezért nem lehet összevetni múltbéli támogatások, források értékét maiakkal, és különösen hamis pusztán az összeg nagyságára irányítani a figyelmet. Más történelmi környezetben valósult meg 1990 előtt egy munka valamelyik templomon, vagy a kilencvenes években, és napjainkban. Értéküket nem fejezi ki egy inflációs kalkulációval módosított szám.

6) Magyarország egy évben nem 200 millió forintot “szán” (sic!) a határon túli műemlékekre. Mind az összeg, mind a cél alaposabb meghatározást kíván. Mert mit is nevezünk „műemlékekre szánt” pénznek? A legnagyobb elméleti zűrzavar, egyes esetekben pedig politikai, ideológiai okokból végrehajtott összemosás e fogalom körül van. Tisztázzuk hát: 200 millió forintnál összehasonlíthatatlanul nagyobb összeg származik magyarországi kormányzati forrásokból. Félrevezető lehet, hogy a határon túli magyar vonatkozású épített örökség megismerése, megóvása, megismertetése érdekében indított Rómer Flóris Terv kerete 2016-ban ekkora összeg volt, de ennél sokkal nagyobb támogatást ad évente határon túli műemlékekre az Egyházi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, az NKA, továbbá számos egyéb, egyenként több száz millió forintos egyedi támogatás történik minden évben, amint arról akár a Magyar Közlönyből is tájékozódhatunk.

A másik kérdéskör ennél sokkal bonyolultabb, önálló cikket is megérdemelne tisztázása. Hiszen műemlékre adott pénznek minősül az is, amikor például az ablakok, vagy a padló cseréjét fizetik ki. A műemléki érték szempontjából azonban egy ablakcsere nem feltétlenül üdvözlendő, és erre csak a legszembeszökőbb példa az, amikor műanyag ablakot illesztenek egy barokk homlokzatba. Épületfizikai problémákat – nedvesedést stb. bajokat – fából készült ablakkal is elő lehet idézni. Rosszul adott támogatással sajnos sok kár okozható, és a Magyarországról származó kormányzati támogatások jelentős részénél nincsenek olyan feltételek, előírások, amelyek garantálnák, hogy a műemlékekre költött pénz egyben műemlékvédelemre fordított pénznek legyen nevezhető. A Magyarországot körülvevő országokban pedig (Ausztriát leszámítva) sajnálatos módon nincsen olyan műemlékvédelmi rendszer, amely önmagában garantálná, hogy jó eredmény szülessen egy anyagi forrás révén. A támogató felelőssége tehát sokkal nagyobb: olyan módon kell(-ene) pénzt adnia, hogy egyben az eredmény szakmai minőségét is biztosítsa. További felelősség, hogy valóban olyan célra juttassák a forrásokat, amelyekre máshonnan nem kerül, elosztásukat ne lobbiérdekek, propagandaszempontok, hanem a valós szükség, szakmai megfontolások határozzák meg.

Sarkadi Márton
építészmérnök
műemléki szakértő