2017. november 24. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

Box Populi 2.

Benedek Elekről

Szabó Zsolt utolsó frissítés: 2017-10-17 13:17:44

Mér­he­tet­le­nül gaz­dag Be­ne­dek Elek szel­le­mi örök­sé­ge. Szak­em­be­rek vi­tat­koz­nak azon, hogy száz vagy há­rom­száz kö­tet­nyi. Egy 1927-es le­ve­lé­ben a Makkai Sán­­dor Ady-könyvéről szó­ló fü­zet­ké­jét a 147. mű­ve­ként em­le­get­te, de a sok-sok má­sodik és ki tud­ja há­nya­dik ki­adást meg­ért ere­de­ti szép­iro­dal­mi al­ko­tá­sok (re­gé­nyek, el­be­szé­lé­sek, ver­sek, gyer­mek­tör­té­ne­tek), for­dí­tá­sok, me­sék, tudomány­nép­­szerűsítő írá­sok ap­ró­lé­kos össze­ha­son­lí­tó fi­lo­ló­gi­ai mun­ká­val is csak na­gyon ne­he­zen vehe­tők pon­tos lel­tár­ba.

Be­ne­dek Elek örök­sé­gé­nek elsősorban egy vo­nu­la­tá­ra hív­nám fel a fi­gyel­met: pá­lyá­ja kezdetétől na­gyon tu­da­to­san for­dult a gyer­mek és a nép fe­lé. Képviselőházi szűzbeszédétől, amely a jó gyer­mek- és if­jú­sá­gi köny­vek ki­adá­sá­nak tá­mo­ga­tá­sá­ról szólt, a Ma­gyar me­se- és mon­da­vi­lá­gon át min­den al­ko­tá­sát egyet­len cél szol­gá­la­tá­ba ál­lí­tot­ta: a job­bágy­fel­sza­ba­dí­tás óta ro­ha­mo­san hát­tér­be szo­ru­ló ha­gyo­má­nyos fa­lu­si és a vá­ro­si pol­gá­ri mű­velt­ség ér­té­ke­i­nek egy­mást termé­ke­nyí­tő ha­tá­sá­ban vél­te meg­ta­lál­ni a kor­sze­rű ma­gyar mű­velt­ség for­rá­sát. Nem egy­szer­re, fo­ko­za­to­san jött rá, hogy kár par­la­gon hagy­nia nép­me­sei tu­dá­sát, mesé­lő­kész­sé­gét, s az élőbe­széd for­du­la­ta­i­val fo­ko­za­to­san, de na­gyon ered­mé­nye­sen egy­sé­ge­sí­tet­te, ma­gya­ro­sí­tot­ta, vagy ha úgy tet­szik, egye­ne­sen szé­ke­lye­sí­tet­te a 19-20. szá­zad for­du­ló­já­ra a köz­nyel­vet.

Ösz­tön­ző­je le­he­tett az a tény is, hogy az ak­kor­tájt ro­ha­mo­san ma­gya­ro­so­dó Bu­da­pes­ten, Be­ne­dek Elek új élet­te­ré­ben, nem­csak a szűk csa­lá­di, ha­nem a tá­gabb pol­gá­ri kör­nye­zet­tel is meg akar­ja is­mer­tet­ni az ott­hon­ról ho­zott, ha­gyo­má­nyos ér­té­ke­ket. S a sa­ját csa­lá­di, a ke­ze ügyé­ben le­vő he­lyi és erdővidéki me­se­kin­cs­ből ki­in­dul­va, mint­egy kör­kö­rö­sen ve­szi bir­tok­ba és ad­ja to­vább előbb a szű­kebb pát­ri­á­ja, Erdővidék, Szé­kely­föld, az­tán az egész ma­gyar nyelv­te­rü­let s vé­gül a vi­lág me­se­kin­csét.

Gyűj­te­mé­nye a leg­na­gyobb pél­dány­szám­ban meg­je­lent könyv volt – a ki­lenc­szá­zas évek ele­jén két esztendőben, még Jó­ka­it is megelőzve, a leg­nép­sze­rűbb, a leg­na­gyobb pél­dány­szám­ban ki­adott író, s a szű­kebb-bő­vebb vá­lo­ga­tá­sok, dí­szes és pony­va­ki­adá­sok, ame­lyek az író éle­té­ben és az­óta is, nap­vi­lá­got lát­tak, túl­zás nél­kül a ma­gyar iro­dal­mi és köz­nyelv fej­lő­dé­sé­re olyan ha­tás­sal vol­tak, amely a Bib­li­á­é­hoz mér­he­tő csu­pán. A be­lő­lük ere­dő szó­lá­sok, szó­lás­ha­son­lat­ok, bi­zo­nyos kez­dő és zá­ró nép­me­sei for­du­la­tok azóta is szer­ves ré­szé­vé vál­tak nem­ze­dé­kek min­den­na­pi be­szé­dé­nek. Az Ópe­ren­ci­ás ten­gert, az üveg­he­gye­ket, a to­jás­héj­ba ke­re­ke­dett és a Küküllőn le­eresz­ke­dett bol­dog egy­más­ra ta­lá­ló­kat, akik­nek la­ko­dal­mán elő­ző­leg Hencidától Boncidáig folyt a min­den­fé­le föl­di jó, vagy az ásó-ka­pa s a nagy­ha­rang, a kö­szönd, hogy öreg­anyád­nak szó­lí­tot­tál sok tu­cat tár­suk­kal – eze­ket min­de­nütt is­me­rik, ahol leg­alább em­lék­cse­re­pe­i­ben él még a ma­gyar nyelv. Ezért is vál­ha­tott köz­megegyezéssel születése napja (szeptember 30.) a Magyar Olvasás Nap­jává a Kárpát-medencében.

Miért tartom fontosnak ma is kézbe venni Benedek Elek írásait, intő szavára figyelni? Sokat és mégis nagyon keveset változott a világ az elmúlt száz év alatt. Ha csak arra gondolunk, hogy a történelem zsákutcába kényszerítette nemcsak szűkebb pátriánkat, de az egész középkelet-európai térségben lakókat, s a gazdasági élet a maga vadkapitalizmusra emlékeztető módszereivel a kiegyezés korabeli állapotokat juttatja eszünkbe. A mai írónak, újságírónak kell ismét felvállalnia a társadalom lelkiismerete szerepét, akárcsak Benedek Elek a maga korában. Ma is vannak mandátum vigécek, s a korrupció elképzelhetetlen méreteket ölt, a társadalom jelentős része leszakad, a napi megélhetés válik kérdésessé. Milliók vándorolnak munkát keresni szerencsésebb csillagzat alatti országokba. A Halljátok, emberek! című cikkét akár ma is megírhatná az író, s válogathatna, hogy vitriolba mártott tollával a csaló, a tartótiszt, a pufajkás vagy a besúgó állami vezetőket vegye-é célba?

Ezért érezzük ma is példa értékűnek Benedek Elek életét, munkásságát, hiszen amint Tamási Áron megírta: több, más volt mint összes művei.

Érdekes és nem csupán irodalomtörténeti kérdés: csodálatos, hogy a családból minden nemzedékben kiütközött az írói véna, Benedek Marcell, Benedek István talán a legismertebbek, de Régi magyar mondák szerzője, Lengyel Dénes, vagy a Nemzeti Színház egykori dramaturgja, Benedek András is több kötettel gazdagította irodalmunkat, s a ma élő leszármazottak között találunk néprajzkutatót, kiadói és rádiószerkesztőt, politológust csakúgy, mint sok-sok tanárt, orvost, statisztikust, közgazdászt vagy más műszaki értelmiséget az unokák, dédunokák, ükunokák között. Családszociológiailag is érdemes számba venni a Benedek-hadat.

A szerző irodalomtörténész.