Box Populi 2.
Benedek Elekről
Szabó Zsolt utolsó frissítés: 2017-10-17 13:17:44Benedek Elek örökségének elsősorban egy vonulatára hívnám fel a figyelmet: pályája kezdetétől nagyon tudatosan fordult a gyermek és a nép felé. Képviselőházi szűzbeszédétől, amely a jó gyermek- és ifjúsági könyvek kiadásának támogatásáról szólt, a Magyar mese- és mondavilágon át minden alkotását egyetlen cél szolgálatába állította: a jobbágyfelszabadítás óta rohamosan háttérbe szoruló hagyományos falusi és a városi polgári műveltség értékeinek egymást termékenyítő hatásában vélte megtalálni a korszerű magyar műveltség forrását. Nem egyszerre, fokozatosan jött rá, hogy kár parlagon hagynia népmesei tudását, mesélőkészségét, s az élőbeszéd fordulataival fokozatosan, de nagyon eredményesen egységesítette, magyarosította, vagy ha úgy tetszik, egyenesen székelyesítette a 19-20. század fordulójára a köznyelvet.
Ösztönzője lehetett az a tény is, hogy az akkortájt rohamosan magyarosodó Budapesten, Benedek Elek új életterében, nemcsak a szűk családi, hanem a tágabb polgári környezettel is meg akarja ismertetni az otthonról hozott, hagyományos értékeket. S a saját családi, a keze ügyében levő helyi és erdővidéki mesekincsből kiindulva, mintegy körkörösen veszi birtokba és adja tovább előbb a szűkebb pátriája, Erdővidék, Székelyföld, aztán az egész magyar nyelvterület s végül a világ mesekincsét.
Gyűjteménye a legnagyobb példányszámban megjelent könyv volt – a kilencszázas évek elején két esztendőben, még Jókait is megelőzve, a legnépszerűbb, a legnagyobb példányszámban kiadott író, s a szűkebb-bővebb válogatások, díszes és ponyvakiadások, amelyek az író életében és azóta is, napvilágot láttak, túlzás nélkül a magyar irodalmi és köznyelv fejlődésére olyan hatással voltak, amely a Bibliáéhoz mérhető csupán. A belőlük eredő szólások, szóláshasonlatok, bizonyos kezdő és záró népmesei fordulatok azóta is szerves részévé váltak nemzedékek mindennapi beszédének. Az Óperenciás tengert, az üveghegyeket, a tojáshéjba kerekedett és a Küküllőn leereszkedett boldog egymásra találókat, akiknek lakodalmán előzőleg Hencidától Boncidáig folyt a mindenféle földi jó, vagy az ásó-kapa s a nagyharang, a köszönd, hogy öreganyádnak szólítottál sok tucat társukkal – ezeket mindenütt ismerik, ahol legalább emlékcserepeiben él még a magyar nyelv. Ezért is válhatott közmegegyezéssel születése napja (szeptember 30.) a Magyar Olvasás Napjává a Kárpát-medencében.
Miért tartom fontosnak ma is kézbe venni Benedek Elek írásait, intő szavára figyelni? Sokat és mégis nagyon keveset változott a világ az elmúlt száz év alatt. Ha csak arra gondolunk, hogy a történelem zsákutcába kényszerítette nemcsak szűkebb pátriánkat, de az egész középkelet-európai térségben lakókat, s a gazdasági élet a maga vadkapitalizmusra emlékeztető módszereivel a kiegyezés korabeli állapotokat juttatja eszünkbe. A mai írónak, újságírónak kell ismét felvállalnia a társadalom lelkiismerete szerepét, akárcsak Benedek Elek a maga korában. Ma is vannak mandátum vigécek, s a korrupció elképzelhetetlen méreteket ölt, a társadalom jelentős része leszakad, a napi megélhetés válik kérdésessé. Milliók vándorolnak munkát keresni szerencsésebb csillagzat alatti országokba. A Halljátok, emberek! című cikkét akár ma is megírhatná az író, s válogathatna, hogy vitriolba mártott tollával a csaló, a tartótiszt, a pufajkás vagy a besúgó állami vezetőket vegye-é célba?
Ezért érezzük ma is példa értékűnek Benedek Elek életét, munkásságát, hiszen amint Tamási Áron megírta: több, más volt mint összes művei.
Érdekes és nem csupán irodalomtörténeti kérdés: csodálatos, hogy a családból minden nemzedékben kiütközött az írói véna, Benedek Marcell, Benedek István talán a legismertebbek, de Régi magyar mondák szerzője, Lengyel Dénes, vagy a Nemzeti Színház egykori dramaturgja, Benedek András is több kötettel gazdagította irodalmunkat, s a ma élő leszármazottak között találunk néprajzkutatót, kiadói és rádiószerkesztőt, politológust csakúgy, mint sok-sok tanárt, orvost, statisztikust, közgazdászt vagy más műszaki értelmiséget az unokák, dédunokák, ükunokák között. Családszociológiailag is érdemes számba venni a Benedek-hadat.
A szerző irodalomtörténész.