2017. aug. 19. szombatHuba
23°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

OLVASÓI LEVÉL

Tanulságos, de nem meggyőző történet a kanyaróról

Kassay Réka utolsó frissítés: 2017-08-08 16:21:10

Irónia, csúsztatás, manipuláció és ellenségkép: ezeket az eszközöket használja Egyed Ufó Zoltán legújabb oltásellenes cikkében.

some relatable image
Kedves Egyed Ufó Zoltán,

Nem tudom, mi volt a célod a múlt heti cikkeddel, amiben leírtad a fiad kanyarójának történetét. Nem tudom, hogy mennyire gondoltál bele abba, hogy milyen olvasatai lesznek a szövegnek, de az biztos, hogy a történeted elindított valamit. Lehet, hogy ilyen provokatív írások kellenek ahhoz, hogy elkezdjünk érdemben beszélni valamiről, hogy komolyan foglalkozzunk egy jelenséggel, ami fórumok és tematikus oldalak kommentjeinek rejtett bugyraiban gerjed.

Itt most nem arra gondolok, hogy komolyan vegyük a “higannyal akarják megmérgezni a populációt” típusú diskurzust, hanem azt a jelenséget, hogy gondolkodó, vitára kész felnőttek döntik el, egyre többen, hogy több hitelt adnak egy újságírónak, mint egy orvosnak, orvosi témában. Ennek hamar meg is lesz az eredménye, most már neked sem kell bizonygatnom, hogy a kanyarójárvány nem kamu (mert szerinted az volt pár hónappal ezelőtt). És nyilván nem az a baj, hogy hisznek az újságírónak, hanem az, ha az újságíró átgondolatlanul – jóhiszeműen ezt feltételezem, és nem azt, hogy szándékosan csúsztatva, manipulálva – próbál érvényt szerezni egy olyan véleménynek, amiben még ő sem biztos.

Abban igazad van, amit egy korábbi cikkedben írsz, hogy az oltásellenesek és az oltáspártiak között sajnos nincs semmiféle párbeszéd. Egyik részről frusztrált, gyakran agresszív emberek vannak, akiket senki sem hallgat meg. Akik valamikor csalódtak az egészségügyben, vagy egy orvosban, vagy egy betegség alatt a várt, de el nem jött csodában. Mert az orvostudomány nem mindenható, és őszintén, ki ne csalódott volna az egészségügyi rendszerben Romániában?

Másik részről ott vannak a tudományhívő szkeptikusok, akik intellektuális magaslatból röhögik ki az előbbieket. Ez a hozzáállás sem konstruktív, még akkor sem, ha sokan úgy gondolják, hogy a másik táborban nincs kivel vitatkozni. A két félnek nagyon más a kommunikációja: egyik részről példákon alapuló, személyes tapasztalatra kiélezett, gyakran érzelmektől túlfűtött és haverok sztorijaival megtűzdelt szövegek vannak, másik oldalon pedig tényszerű, érvekkel alátámasztott kommunikáció. Tényekkel pedig nehéz vitatkozni. És nem azt mondom, hogy a személyes tapasztalat nem számít, hogy azzal nem kell foglalkozni, de abból nem lehet rögtön általánosítani, mert az nagyon sokféle (te azt írod, hogy nem vették komolyan a panaszotokat, engem meg pont figyelmeztetett az orvos a gyermek oltása után, hogy ha a megbeszélttől eltérő reakció is jelentkezik, akkor mindenképp szóljak, mert azt nekik regisztrálniuk kell). És ha az újságíró a személyes tapasztalatát írja meg, akkor figyelembe kell vennie azt is, hogy mitől lesznek hitelesek a következtetései. Hogy pontosan mi a bajom a cikkeddel:


Az irónia

Meglepő, ugye? Mert mi baj lehet a humorral? Amúgy semmi, sőt én nagyon díjazom, ha valaki humorral szövi át a komolyabb témákat is, ebben az esetben mégis úgy érzem, több káros hatása is van. Vagy legalábbis hiteltelenné tesz téged, amikor azt kifogásolod, hogy az oltáspártiak csámcsognak az oltásellenesek baromságain. A te cinizmusod viszont határtalan, pl. amikor azon humorizálsz, hogy hány gyereket fertőzhettetek meg a fincsi, udvarhelyi kanyaróval. Azt hiszem, nem kell ecseteljem, az összes cikkedet átszövi ez a stílus (“Sokkoló! Kanyaró járvány van, hullák szerteszét”stb.). De rejtett módon is megjelenik, pl. amikor kifigurázod a szereplőidet: a doki néni aggódós, a mama pedig fél a betegségektől. (Elhiszem, az én nagymamám is félt. Gyakran hallottuk tőle, hogy “kapsz egy tüdőgyulladást”, vagy “kapsz egy agyhártyagyulladást” és kuncogtunk, viccesnek tűnt. Mi, a 80-as évek szülöttei, akik max egy influenzát kaphattunk el, de nem vesztettünk el a három testvérünkből kettőt még gyermekkorában, mint nagymamám. Ilyenkor megértem őt, és az jut eszembe, hogy idén egy olyan betegségben halt meg már harmincnál több gyermek, amit az orvostudomány már sikeresen leküzdött volna. És még van hova“fejlődni”, ha a sok oltásellenes hangnak hitelt adnak az emberek.)


A csúsztatás

Ahogy együtt emlegeted a kanyaró elleni oltást az autizmussal, az kb. annyira megalapozott, mint amikor azt írod, persze viccből, hogy rá kéne írni a prospektusra, hogy a gyerek nem fogja szeretni az oltás után a levest. Mégis evidens, hogy az egyik egy jó poén, a másik halálosan komoly, nekem pedig nem fér a fejembe, hogy amikor azt a tipikus érvelést használod, hogy egyre több az autista gyerek, miközben próbáljuk kiirtani a betegségeket, csak az olvasókat hergeled, vagy tényleg nem gondoltál bele, nem néztél utána az autizmusról szóló kutatásoknak. Engem az lep meg leginkább az ehhez hasonló diskurzusokban, hogy az egyre több ilyen vagy olyan betegséget, allergiát pont a védőoltások számlájára írják, amiknek tudtommal a legmagasabb az előny/kockázat aránya az orvostudomány vívmányai közül.

De hogy mi minden egyéb változott még az utóbbi években, amikor is “ugrásszerűen, rohamosan” nőtt az autista gyerekek száma? Hogy sokkal több műtrágyázott növényt, antibiotikumokkal teletömött húst eszünk, hogy minden nap autóval járunk dolgozni, hogy dízel autókat használunk, az nem számít (hogy csak a legjellemzőbbeket említsem)? Mert az oltásellenesek egyik gyakran hangoztatott érve az adalékanyagként szereplő “méreganyagokról” szól, amik egyébként a környezeti szennyeződésben veszélyesebben jelenhetnek meg, mint az ellenőrzött oltásokban. Amiből viszont a sokkal biztonságosabb változatot kapjuk ma, mint pár évtizeddel ezelőtt, amikor még alig hallottunk az autizmusról.

A manipuláció

Az érzelmekre való ráhatás, a szülők félelmének aktiválása, mert ugye az oltás az egy beavatkozás, míg ha csak simán elkapja a kanyarót, az a “természet rendje”. (Semmi szó arról, hogy mégis, mekkora a kockázata annak, hogy ugyanabban a szervezetben a legyengített, kontrollált kórokozó a megfelelő pillanatban, amikor a gyerek egészséges, több problémát okozzon, mint az egészséges, erős vírus, amit a gyerek talán pont akkor szed össze, amikor épp gyengébb az immunrendszere). Viszont ott a haver sztorija, akinek a feleségét megalázták a kórházban, mert megtagadta az oltást, pedig pont ez hiányzik egy frissen szült anyának, hogy megalázzák (tessék együttérezni, kedves nők, akik a román egészségügyi rendszerben szültek már gyermeket, és ki voltak téve a többé vagy kevésbé méltatlan körülményeknek). De arról nem szólsz, hogy a kórházban a Hepatitis B és a TBC ellen oltanak, gondolom, szerinted azokat sem kellene túllihegni.


Az ellenségkép

A román állam, ami ugye nagyon jó hívószó a derék erdélyi magyaroknak, mint főgonosz. Aki nem képes most azonnal felszámolni a szegénységet, megoldani az oltáskérdést (mondjuk ez utóbbi számomra is érthetetlen és felháborító), ellenben kampányol a másképpen gondolkodók ellen. Ami aztán olyan formákat ölt egyes kommentekben, hogy “az állam majdnem megölte a gyermekemet”.

Vagyis ugyanazokat az eszközöket használod, amikkel az oltáspárti kommunikációt vádolod, hogy kigúnyol, részigazságokat kommunikál, manipulálja a naiv embereket és démonizálja a másképpen gondolkodó szülőket. A történeted mindenesetre tanulságos, csak kár, hogy nem meggyőző. Nemcsak az összeesküvés-elméletekre való utalások nem meggyőzőek, hanem az sem, hogy a kanyaró nem is olyan nagy dolog (én sem a kisfiadat nem irigyeltem, akit láthatóan megviselt a betegség, sem a feleségedet, aki orvoshoz került, miután egy hétig folyamatosan szoptatnia kellett a munka mellett).

Egy oltásos és egy kanyarós tapasztalattal a hátad mögött, hangot adhattál volna annak is, hogy esetleg benned is felmerült a kétely csírája, ha már ezt kifogásolod mindkét tábor viselkedésében. Vagy ha nem merült fel, és tényleg komolyan gondolod ezt az összeesküvés dolgot, akkor biztosan meglennének az eszközeid, hogy utánajárj, ne csak cinikus, vélemény-alapú okfejtéseket írj, elvégre oknyomozó újságíró vagy. Legalábbis, ha – mint írod – azt a napot várod, amikor a tudományhívő szkeptikusokban fellobban a gyanú szikrája, hogy az oltásokkal még sincs rendben valami.