2017. október 20. péntekVendel
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

REPLY

Édes államnyelvünk

Nemes Szilárd utolsó frissítés: 2017-02-20 12:20:51

Ha nyelvet akarunk elsajátítani, akkor azt rendszeres használattal tudjuk elérni. Ez az, amihez nem adottak a körülmények a tömbben élők számára.

Válaszféle, cáfolat akar ez lenni Kovács Péter véleményére, úgyhogy pár saját történettel bővíteném a rohungarizmusok sorát:

• A lakótársam pár hónapja citromlevet akart venni: „lămâie la flacon” (és kapott!)
• Ortodox húsvétkor köszöntik a magyar kollégát „Hristos a înviat”-tal, ő letudta a választ azzal, hogy „Mersi, la fel”
• Ugyanúgy ortodox húsvétkor kiszáll a haverom a taxiból, illedelmes akart lenni: „Hristos a învățat!”
• Királyhágó, a gyergyóiak utaznak haza az anyaországból. Megbeszélik, hogy vesznek két tál szalmakrumplit, egyet sajttal, másikat anélkül. Elmegy az egyik rendelni: „Cartofi pai, unu cu cașcaval și unu nu cu cașcaval”

Végzős kolozsvári egyetemista vagyok Vásárhelyről, magam mögött tudva jó pár román órát és egy rövid céges élményt. Remélhetőleg ez elég alap ahhoz, hogy véleményt formálhassak a rendszerről és arról, hogy ez mennyire tesz alkalmassá az itthoni elhelyezkedésre.

A nyelv egy olyan dolog, amit, ha nem használnak, akkor nem fejlődik. Sőt, felejtődik. Egyértelmű tehát, hogy ha nyelvet akarunk elsajátítani, akkor azt rendszeres használattal tudjuk elérni. Ismétlem, rendszeres használattal – ez az, amihez nem adottak a körülmények a tömbben élők számára, mert ez azt jelentené, hogy napi szinten kéne használják a nyelvet, azaz van román rokon, ismerős, kolléga, vagy sűrűn fogyasztanak román tartalmat, legyen az sajtó, zene, film vagy akár irodalom. Ha nem adottak a körülmények, akkor nincs értelme olyan nyelvet megtanulni, ami idővel amúgy is elkopik.

Hadd hozzak fel pár hozzám közeli példát: tudjátok, elemiben ki tudott a legjobban románul? Akinek volt román unokatestvére, románokkal járt edzésekre, focizni a blokk mögé, vagy napokig nézte a Jetixet. A nem használatot illetően: az megvan, hogy 8-12 évnyi iskolai németóra után a legtöbben csak annyit tudnak kibökni, hogy „Ich habe keine Hausaufgaben”? Vagy hogy elsős fejjel még azt hittem, hogy a magyar szavak végére odabiggyeszted az „ăăă”-t, és ezzel le is fordítottad románra.

Persze, mondhatjátok, hogy a román nyelvvel más a helyzet, mert államnyelv, és enélkül kisebb értéket képviselsz a munkaerőpiacon. Így van. De gondolkodjunk egy magyarul tanuló egyetemista fejével. Mégis, miért tennék egy rendkívüli erőfeszítést az elég sűrű egyetemi program mellett arra, hogy még román különórákkal is „szívassam” magam? Általában a diák nem fog olyasmit megtanulni, ami nem kötelező. Vagy miért keressem olyanok társaságát, akikkel kevésbé értek szót, és közös élményeim sincsenek? Nézzük meg ugyanezt egy románul (esetleg angolul) tanuló magyar egyetemista szemszögéből. Miért ragad rájuk több a nyelvből? Mert a szaknyelvet románul sajátítják el, román kollégákkal lógnak, és megvannak azok a közös órai élmények, melyekről tört románnal is jól esik vagy kell beszélni. Akkor most mindenki végezze románul az egyetemet? Nem túl esélyes, hogy valaki így döntsön (főleg, ha székelyföldi), ha adva a lehetőség, hogy ugyanazt magyarul is megteheti. Mély tisztelet a kivételnek. De félreértés ne essék: hatalmas ajándék, hogy anyanyelven végezhetjük az egyetemet. Ha csak románul lenne képzés, sokan meg sem próbálnák itthon folytatni tanulmányaikat.

Nemcsak a székelyföldiek állnak gyengén a nyelvvel, hanem a teljes generációnk. Sokan azért vagyunk csak köszönőviszonyban a nyelvvel, mert adottak a feltételek, hogy magyar körökben ismerkedjünk, szórakozzunk, és óvodától államvizsgáig magyarul tanulhassunk. És egyetem végén K. Péter kijelenti, hogy felelőtlenek vagyunk. Mert ugye velünk teljesen más a helyzet, hiszen 3-5 évig ugyanazt a levegőt szívtuk, mint kétszázhatvanezer román embertársunk. Tök logikus. Valami hasonlót csináltam 18 évig Vásárhelyen, s ettől nem tudok jobban románul.

Nézzük meg, mi a helyzet az érettségiig vezető román tananyaggal. Elsősorban a középiskolai anyagot kifogásolom. Míg román társainknál a cél az, hogy behatóan megismerjék saját irodalmukat, addig nekünk ez nem igazán nyeri el tetszésünket, mert mi ezt nem érthetjük anyanyelvi szinten. Nincs más választás: a többség ész nélkül magolja az Eseul-t a III. tétel 30 pontjának reményében. Semmi kifogásom azzal, hogy mi is tanuljunk román irodalmat, hiszen kimaradt volna I.L. Caragiale O scrisoare pierdută-je, Liviu Rebreanu Ion-ja, Marin Sorescu Iona-ja vagy Mircea Cărtărescu költeményei. De az anyag fele, akár háromnegyede helyett hasznosabb lenne véleményesszéket írni vagy beszélgetni román filmekről, zenéről, ország-világ dolgairól vagy etikai kérdésekről.

Elegendő-e az iskolai romántudás az elhelyezkedésre? Esetemben a kollégák jófejek voltak, nem vették rossz néven, ha egy-két angol szóval, kifejezéssel tarkítottam a beszélgetést, vagy körülírtam, amire gondolok. Egy hónap eltelte után már szóviccekkel is próbálkoztam. Nehéz megkapni a találó szavakat? Eléggé. Bele lehet jönni? Gond nélkül. Csak idő kérdése az egész.

Azzal egyetértek, hogy a székelységnek az használ a legtöbbet, ha szakmailag felkészült, és tud románul, vagy egyre inkább angolul. Ennek ellenére szerintem fölösleges olyan elvárást támasztani velünk szemben, hogy jól tudjunk románul, ha a nyelvhasználat még nem lett napi szinten része az életünknek. A szülők mentalitása is fontos, jó, ha nyitottan és elfogadóan kezeljük a románt, nem az „elnyomók”, hanem egy szomszéd kultúra nyelveként. Egyrészt az anyagot kell úgy összeállítani, hogy a diák tudjon pozitívan hozzáállni a nyelvhez. Másrészt a munkáltatók a szakmai hozzáértést helyezik első helyre, szóval ha emellett tűrhetően beszél az ember románul (azaz amit iskolában megtanult), akkor gond nélkül alkalmazzák.