2017. június 27. keddLászló
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

Az elnök, aki a könnyebb utat választja

Kovács Péter utolsó frissítés: 2017-02-08 14:19:48

Iohannis inkább kimegy a térre népfürdőzni, minthogy egy valós demokráciát és valós jogállamot kövessen.

Nagyon gyenge katonáink vannak – ezzel magyarázta a Szomszédnéni Produkciós Iroda, hogy a magyarok a történelem során minden nagy háborút elveszítettek. Ez a poén jutott eszembe, miközben Klaus Iohannis államfő parlamentben megtartott beszédében gyakorlatilag hadat üzent. Egyelőre nem tudni, hogy milyen hadvezér, és milyen katonái vannak, egy dolog azonban biztos: a romániai társadalomnak egy évtizedig tartó politikai harcok sorozata után nem háborúra, hanem nyugalomra, a sáncok betömésére lenne szüksége. Iohannis elődje, Traian Băsescu a politikai háborúk nagymestere volt, tudott nyerni, meg tudott fordítani vesztesnek tűnő helyzeteket. Leginkább a gerillaháború feküdt neki, minél mélyebben volt a mocsárban, annál ravaszabb, annál hatékonyabb volt. Mi, a társadalom tagjai meg is ittuk ennek a levét. Egy évtizedes regnálását követően éppen ő bírálja a legádázabban azt a rendszert, amit maga mögött hagyott, egy hónappal ezelőtt kiszivárgott hanganyagban azt állítja, hogy Románia egy maffiaállam.

Egy dologról nem beszél: mindez az ő vigyázó szemei előtt épült ki. A președinte jucător / játékos elnök, ahogy saját magát nevezte, szinte folyamatosan szemben állt a kormánnyal, a parlamenttel, konfliktustól konfliktusig ment, ennek pedig a polgárok itták meg a levét. Iohannis színre lépésével, megjelent a președinte spectator, vagyis a néző elnök fogalma. Elsöprő győzelmének egyik fő oka a remény volt, az elvárás, hogy végre valahára más lesz ez az ország. Nem az volt a fontos, hogy milyen, hanem, hogy ne olyan legyen, mint addig. Iohannis mandátumának első felében hiányzott a markáns vélemény megfogalmazása, a kemény kiállás, ami a polgárok reményvesztéséhez, és az államelnök népszerűségének drasztikus csökkenéséhez vezetett.

Ekkor jött egy éles váltás, aminek a parlamenti beszéd adta meg az alaphangját: a nézőből játékos lett. Míg sokan azt várták el Iohannistól, hogy az alkotmány által is megszabott közvetítői funkciót látja majd el, egyensúlyt teremt, egyrészt az állam hatalmai, másrészt az állam és a társadalom között, addig ő kardot rántott. Nem konfliktust kezel, hanem konfliktust generál. Nem sáncot töm be, hanem kézbe veszi az ásót. Népszerűségi pontokat próbál szerezni, és minden bizonnyal szerez is, de annak árán, hogy szőnyeg alá söpri a társadalom valós problémáit.

Ma nem az a tét, hogy hány korrupt politikus ússza meg a börtönt, hanem sokkal inkább az, hogy hány ártatlan ember került, kerülhet börtönbe. A demokráciáért való aggódás nem azt kell jelentse, hogy mindenáron megakadályozzuk a btk. módosítását, hanem azt, hogy fényt derítünk az ügyészek, bírók, titkosszolgálatok viszonyára. A jogállamért való küzdelem arról kell szóljon, hogy a politikai döntések a parlamentben, a kormányban, az önkormányzatokban szülessenek, és nem a törvényszéken vagy a bíróságon.

Ebben az államelnöknek óriási felelőssége van. A parlamenti beszéde azt jelzi, hogy előreláthatóan a könnyebb utat választja: inkább kimegy a térre népfürdőzni, inkább a miniforradalom élére áll, inkább megfogalmazza a demokrácia és a jogállam egy sajátos értelmezését, minthogy egy valós demokráciát és valós jogállamot kövessen.


a szerző az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, újságíró