2020. július 7. keddApollónia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

REPLY

A kettős állampolgársági történet vége

Parászka Boróka utolsó frissítés: 2014-04-10 09:32:22

Erdély nem az a világ, ahol bármit is érdemben átírhat a magyar törvényhozás állampolgársággal, honosítással, választójoggal. Egy nem létező politikai tér imitációjával.

„Fideszeződés” folyik az RMDSZ-ben, ez új alkupozíciókat feltételez. A Szövetségnek meg kell próbálnia „kereten belül” tartania azt, hogy a Fidesz átszabja a romániai magyar társadalom szerkezetét. Ez Kelemen Attila Ármin erdélyi helyzetértékelése a magyarországi választások után. A „Fideszeződés” egyértelmű, a második megállapítás azonban nem biztos, hogy igazolható, bár Kelemen pontosan összefoglalja a folyamatokat. Valóban volt és van a Fidesz részéről több kísérlet is a társadalmi-politikai szerkezetváltásra. A pártépítési beruházások, a médiabefektetések különböző fejezeteit is követhettük az elmúlt években.

Több stratégia is körvonalazódott a teljes, Budapestről irányított elitváltástól a részleges kiegyezésig. A második Fidesz-kormány hivatalba lépése után úgy tűnt, az RMDSZ erdélyi versenypártokkal (elsősorban az Erdélyi Magyar Néppárttal) lecserélhető, de legalábbis háttérbe szorítható, és kiépülhet a NER nagyon szoros erdélyi rendszere. A 2012-es választásokon a versenypártok megbuktak, így ezután az RMDSZ-szel való kiegyezés, a „fideszeződés” jelentette a szerkezetváltást.

Ám az idei magyarországi után biztosan tudható: minden eddigi elképzelés kudarcot vallott. Nem lesz érzékelhető szerkezetváltás, és azért nem, mert a négy, de inkább tíz éve épített úgynevezett nemzetpolitika mondott csődöt.

Tíz éve, a 2004-es népszavazás óta, minden politikai elképzelés alfája és omegája a kettős állampolgárság. 2006-ban Mikola István azzal keltett felháborodást a magyar belpolitikában, hogy ha szavazati jogot kap a Magyarország határain kívül élő 5 millió magyar, akkor a Fidesz húsz évre betonozhatja be magát. A második Fidesz-kormány hivatalba lépése után azonnal döntött a kétharmados parlament a kettős állampolgárságról, és kiterjesztette a szavazati jogot is. De az ötmillió ember, akikről Mikola István beszélt, nem állt sorba a kettős állampolgárságért. Sokáig egyáltalán nem lehetett tudni, hányan éltek ezzel a lehetőséggel, tavaly végül bírósági határozattal kellett kikényszeríteni az adatokat.

Az egy évvel ezelőtti információk szerint 283 ezer romániai magyar, vagyis kevesebb, mint a teljes erdélyi magyar közösség egynegyede kért magyar állampolgárságot. A romániaiakkal és a világ más országaiban élőkkel együtt 422 870 ember kérte a honosítást. Azóta ez a szám meghaladta az ötszázezret, ez még mindig csak az egy tizede annak, amit nyolc éve Mikola István álmodott. Kezdetben abban bízott a Fidesz, akár 6-8 mandátum is múlhat a külföldi szavazatokon, a ciklus végére ez a remény 1 mandátumra olvadt.


A magyar állampolgárságnak Magyarország határain kívül nincs keletje. Ez az egyik következtetés, amit levonhatunk. A másik pedig az, és ez az utóbbi napok drámai tanulsága, hogy az állampolgárság intézménye sem szimbolikus, sem közjogi tartalommal nem bír a kérelmezők számára. Tavaly a 2014-es választásokkal kapcsolatban Hidvéghi Balázs a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnökeként azt mondta, ez az aktus „a magyar nemzet közjogi egységét háború nélkül valósítja meg. A 2014-es választás legyen a magyarság ünnepe!”. Hányan erősítették meg a nemzet közjogi egységét szavazatukkal Magyarország határain kívül? Hányan ünnepelték vokssal a magyarság ünnepét? Nem tudjuk, és valószínűleg nem is fogjuk tudni pontosan, csak azt, hogy nagyon kevesen.

A kisebbségi közösséghez tartozók a külföldön élő, de állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokhoz hasonlóan levélben szavazhattak. A névjegyzékbe 193 793 „levélszavazó” választó került, ténylegesen pedig csak 159 315 szavazott. Ennek a kis számnak nagy, de pontosan meg nem határozható hányada frissen állampolgárságot szerző magyar. Az új „könnyített” állampolgári közösségnek (amely tavaly lépte át az 500 000-es határt) azonban ez csak a 25-30 százalékát teszi ki.

Ha az érvényes szavazatok számát vesszük alapul, akkor még nagyobb a veszteség, a feldolgozott voksok közül 94 712 érvényes. Még 40 ezer szavazat sorsa bizonytalan a cikk írásakor rendelkezésre álló adatok szerint. Az érvényes szavazatok fele, 46 129 Romániából érkezett (az értesítési cím szerint). Hogy az a 32 ezer ember, aki emailben kért értesítést, hol él, nem tudható, így az sem lesz teljesen ellenőrizhető, hogy hány erdélyi magyar szavazott az idei választásokon. Ha a szavazatok ellenőrzése lezárul, akkor a számuk nagyon optimista becslés szerint 90 000 és 100 000 közé tehető. Ez a teljes erdélyi magyar közösség 7 százaléka.

Körülbelül ez az arány, amelyre a Fidesz-kormány, példátlan módon támogatott, egy teljes cikluson át tartó kampány révén hatni tudott. Ez a társadalmi szerkezetváltáshoz nem elég. Arra valóban elég, hogy az RMDSZ és a Fidesz kisebb volumenű politikai alkukat kössön, egymás nagyon rövid idejű pártérdekeit, nagyon távol az erdélyi magyar közösségtől kielégítse.

Pozicionálhatja magát a nemzeti érdek valódi képviselőjeként a Fidesz (vagy a Jobbik, vagy bármely más magyarországi párt) az erdélyiekre, a „határon túliakra” való hivatkozással a magyar belpolitikában, de ez egyre kisebb haszonnal kecsegtet. Nagy ráfordítással kevés szavazat szerezhető.

Ma újra az erdélyiek válhatnak – a határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében – ellenséggé Magyarországon. A baloldaliak a Fidesz-kormány támogatását kérik számon ezen a 7 százalékon, a Jobbiknak pedig be kell érnie a szavazatok töredékével, annak ellenére, hogy egyedül ez a párt kampányolt komolyan Erdélyben.

Ez a választási eredmény azt jelenti, hogy az egész nemzetpolitikai koncepció, amely a Trianon előtti állapotok rehabilitációjával, a nemzetállamhoz való visszatéréssel, a közjogilag megerősített nacionalizmussal, etnopolitikai ígéretekkel kecsegtetett, Erdélyben megbukott. Mindent, amit 2004 óta remélt, hitt a magyar politika, vagy éppen mindazt, amitől tartott, stornózni kell. Ez nem az a világ, ahol bármit is érdemben átírhat a magyar törvényhozás állampolgársággal, honosítással, választójoggal. Egy nem létező politikai tér imitációjával. És innen kell levonnia messzemenő következtetéseket a Fidesznek is, az RMDSZ-nek is.

Vitatkozva Kelemennel, azt gondolom, nem az „Orbán adminisztrációval szembeni igények” újrafogalmazására van szükség. Az Orbán-kormánytól egy dolgot lehet és kell elvárni: vonja le a következtetéseket, és az eddigi gyakorlattól eltérően maradjon távol Erdélytől, szüntesse be az elmúlt évek erózióit. Hagyja, és ha képes erre, támogassa az RMDSZ-t abban, hogy visszataláljon a saját közösségéhez.

Az RMDSZ választási eredményei sem voltak megnyugtatóak az elmúlt években. A Szövetség szavazói is rohamosan fogynak. Ha az Orbán-modellt követi továbbra is, akkor nagy a valószínűsége, hogy az erdélyi magyar közösség 7 százalékával marad, ugyanazzal, amely most is mozgósítható volt. Itt pedig a felelősség száz százalék, ebből nem lehet alkudni. 1 238 000 ember a tét.

Ez az a kiinduló pont, amelyről tárgyalni érdemes és lehet. Innen kell újrafogalmazni minden nemzetpolitikai alapelvet, elképzelést, viszonyrendszert gyökeresen másképp, mint ahogy az a rendszerváltás óta történt.