2019. március 18. hétfőSándor, Ede
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

REPLY

A romlott hús nem étel (Magyari Tivadar figyelmébe)

Bereznay András utolsó frissítés: 2013-10-25 09:37:00

Bereznay András a magyar nyelvű történelmi atlaszról: olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.

Nem visszásságok nélküli, hogy az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének írása a Transidexen a saját ott közölt írásomra adott válaszként jelent meg. Bárhogyan is kapcsolódik a pártfunkcionárius írása ahhoz, amit szóvá tettem, e besorolása szerkezetileg kifogásolható, amennyiben, amint írásom megjelent, már ott is volt mellette az övé. A Transindex tehát az RMDSZ-nek elébe menve, a párt számára – alighanem szerzői jogaim megsértésével – mintegy „leadta a fülest”. Ezzel a portál elvette olvasóitól annak az esélyét, hogy észrevételeimről maguk által, befolyásolás mentesen, elfogulatlanul alkossanak önálló véleményt: manipulálni igyekezett őket. Mindenesetre ez nem a főtitkárhelyettes hibája. Az viszont, hogy mindent megtett, hogy elkerülje az érdembeli reagálást mondanivalóm lényegére, őt terheli. „Válasza” mellébeszélés.

Kétség nem fér hozzá, hogy – meghatározóan – a kérdéses történelmi atlasz az erdélyi magyarság egésze legalapvetőbb érdekének – a fönnmaradásának – a saját síkján brutális, és nem kevésbé fonák megtámadása. Ez nem takargatható. Olyanok számára, akik Erdélyben élnek és effélével törődnek – szomorú lenne, ha az RMDSZ főtitkárhelyettese nem tartozna közéjük –, axiomatikus, ezer szálon megélt valóság, hogy Románia részéről, bár a diktatúra korához képest más módszerekkel, de folytatódik az erőfeszítés a magyarság beolvasztására. Nincs szükség arra, hogy soroljam az asszimilációt célzó eszközöket, magyar falvakban épített görögkeleti templomok esetét, táblaügyeket, egyebet. Mindez közismert. Az is bizonyított, hogy a dákoromán „elmélet”, amelynek a magyar történelem tényeinek átköltésében kulcsfontosságú mozzanatát az RMDSZ az atlaszban magyarul, magyar párt létére igen fonákul propagálta, már régen nem jóhiszemű tudományos álláspont – ha valaha az volt –, hanem az Erdélyben exkluzivitásra törekvő román politika eszköze, mégpedig születése óta magyarellenes éllel. Akármi is a kérdéses atlasz készítésének háttere, egyértelmű, hogy ami megjelent, a maga eszközeivel elsősorban ezt a célt szolgálja. Írásom erről szólt, és annak érdekében tettem közzé – a témának közömbös, hogy hol élő szakembereként –, hogy megtudhassa az erdélyi magyarság, mit tesznek vele, illetve ellene, ebben az ügyben azok, akik képviseletét keresik, és szavakban legalábbis vállalják.

Furcsa Magyarinak a saját nézeteire csak többes számban, így az RMDSZ mögé bújva tett utalással a magyar közösséggel keresett összekacsintása, miközben ugyanabban az ügyben amiben kacsint, éppen ellenük dolgozik. Nem számít, hogy mik az ő „vastag”-ként utalt nézetei a román történelemszemléletről, ha nem vállalja föl, amit tud a magyarság érdekének védelmében. Érdektelen, hogy magában mit gondol, ha nézeteit félretéve a talán joggal föltett, de kényszer szinten már nem létező román elvárásnak gazsulálva magától elébe megy. Ezzel, ami a tényeket illeti, elutasítja, hogy képviselje az RMDSZ-nek szerinte pedig vallott nézeteit a választók érdekében, akik a pártot pozíciójába juttatva aligha kétséges, hogy tőle pontosan ezt várják. Ez különösen áll az oktatás területére.

Egy kisebbség érdekvédelmi szervezete pedig – ha demokratikus – soha, sehol nem járhat el úgy, hogy valamiképpen is az általa képviselt kisebbség céljai és érdeke ellenére tegyen. Az ilyen viselkedés semmilyen módon sem racionalizálható. A tárgyalt atlasz anyagi támogatásával és terjesztésével pedig az RMDSZ így járt el. Súlyos dolog, hogy az erdélyi magyarok saját legfőbb pártja – amellyel ettől eltekintve, sietek hozzátenni, a világon semmilyen problémám sincs, meg nem is foglakoztat az ilyesmi – ezúttal az asszimilációt célzó propaganda terjesztésével tett sokat azért, hogy aláássa a nemzeti öntudatát/önbecsülését azoknak, akiket elvben éppen nemzeti alapon képvisel. Ebben áll a botrány, amelyet a főtitkárhelyettes – válasza tanúsága szerint – nem orvosolni, hanem elkenni igyekszik.

Mondanivalóm elrejtésére irányuló igyekezete során Magyari különféle eszközökkel él. Lényegük a tagadás – az sem egyenesen. Szembenézés helyett mindenekelőtt a föltártak természetének átkódolására, súlyuk elbagatellizálására törekszik, de közben személyes lejáratásom keresésétől sem riad vissza. Áttematizálási kísérlete során a hangsúlyok áthelyezésével hol a mellékest emeli ki az elhallgatott lényeg rovására, hol úgy viselkedik, mintha műfajilag válaszcikkének része lehetne annak a kiadványnak a maga általi ismertetése, illetve deklaratív földicsérése, amiről éppen a megválaszolandó ismertetésben hangzott el megindokolt kritika. Ezt közben szégyentelenül tekintélyelvű, tartalmilag üres hivatkozások szövik át maga által annak nagyított, de erdélyi tudományos körök előtt ismeretlen, így bizonyára csak állítottan „szakértők”-re, mintha az elfogadhatatlannak térképre vitele elfogadhatóbbá válna attól, hogy valakik azt – ki tudja miért – jóváhagyták.

Kérdés, miben állt ezeknek a szakértőknek egyáltalán a szerepe. Nem úgy tűnik, hogy sokban. Rejtély továbbá, hogy mivel töltötte remélhetőleg nem drága idejét az a hatékonynak nem tűnő társaság, melyet a főtitkárhelyettes így mutat be: „A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.” Ez rendkívül érdekes annak fényében, amit csak kritikám közzététele után azonosítottam. Azt ugyanis, hogy a most magyarul kiadott atlasznak volt már két előzménye a Cartographia részéről, románul. A tárgyalt magyar atlasznak azokat a térképeit melyeket a Cartographia magyarországi atlaszaihoz képest „új”-nak neveztem – amelyek tartalmát leginkább elmarasztalom –, különösen a gimnáziumoknak szánt Atlas istoric şcolar-nak a térképeivel összevetve ébredtem rá, hogy azok sem újak. Apró – nem föltétlenül előnyükre történt – módosításoktól eltekintve megvoltak már ezek románul, egyetlen kivétellel, a 26. oldal egyszerű kis-térkép sorozatáéval. Sovány eredmény ez a hónapokig egyeztető munkacsoporttól, mégha a 17/a térkép román változatának két komolyabb esztelenségét is eltüntették (maradt éppen elég), és talán a magyarországi eredetű térképekkel is foglalkoztak. Úgy látszik, leginkább a névírás tekintetében, biztossá téve, hogy Bukarest neve ne szerepeljen magyarul, és a helységnevek írásmódjában minimális logika se érvényesüljön. Szakértők? Magyari a levegőbe beszél.

Bizonyára ennek ismeretében kereste a nagyobb nyomaték kedvéért személyemnek – ránézve méltatlan – hiteltelenítését. Föltűnő, ahogyan jobb híján mások alantas – xenofób – ösztöneire apellálva igyekezett hangulatot kelteni ellenem: a biztos hatás kedvéért ötször irányítva a figyelmet az atlasz minősége tekintetében érdektelen tényre, hogy Londonban élek, azt is az olvasó értésére adva – nehogy elfelejtse azonosítani –, hogy ez a hely „távoli”. Jó lenne megtudni mi a főtitkárhelyettes álláspontja arról, hogy lakhelyem hollétéből a témára nézve mi következik. Szintén tisztázandó, hogy pontosan milyen összefüggésben említi a tantervet, amire áthághatatlan akadályként utal a tisztességes történelmi atlasz készítés útjában. Jó lenne megtudni, annak mely pontjai írják elő konkrétan az általam szóvátett esetekre nézve kötelezően azt a fajta ábrázolást, illetve nyelvhasználatot, amelyet kifogásoltam. Ez az érdekes – nem, hogy merrefelé lakok és, hogy milyennek osztályozza a stílusomat – de erről mit sem tudunk meg tőle.

Amikor pedig nem meggyőzően büszkélkedik, hogy a szerinte érdemdús atlasz – amelynek ügyében, ahogyan inszinuálja, csak jómagam alkalmatlankodom – valamilyen akadályt tört volna át azzal, hogy a „magyar közösség” történelme kikerüljön, amint mondja „a szokásos ignorancia, a torzítás állapotából, amibe a román tantervek helyezték”, akkor talán jól hangzó, de az atlaszban láthatók fényében egészen üres szavakat használ. A kérdéses atlasz nem, hogy nem emeli ki a magyar közösség történetének bemutatását semmi ilyesmiből, hanem a maga eszközeivel – az ignorancia és torzítás hitelesítésével – nagyot taszít rajta, hogy még mélyebbre zuhanjon pontosan abba.

Föltehetően arra utal, hogy azzal, hogy a magyarul először most közölt, a román nacionalizmus szellemétől fűtött új térképek az atlaszban a magyarországi eredetű, legalább lényegileg valósághűekkel keverednek, a kiadvány valamiféle eredményt ért el. Nincs így. Az összkép ellentmondó és zavaros, a zavar pedig sosem a megértés irányába visz, hanem rombol. Ez az atlasz arra alkalmas csak, hogy önmagát – és ezzel a magyar atlaszkészítést – hiteltelenítse a látható részleteket összevető diák fejében. Még arra is gondolhat, akit érdekel a téma és román atlaszt is megnéz, hogy a román legalább követhető szempontsorozatot közvetít, szemben az önmagának is sorozatosan ellentmondó magyarral, ami emiatt tudatlannak és hazugnak tűnhet. Arra következtethet a használó, hogy ha a zavaros magyar atlasz is azt hangsúlyozza legalább Románia területe vonatkozásában, amit a román, akkor a románnak igaza kell, hogy legyen, különben a magyar atlasz miért mondaná ugyanazt? Nincs „jut is, marad is”.

Olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.

Nem segíti az atlasz kiadásával keletkezett baj orvoslását a főtitkárhelyettesnek az az erőfeszítése sem, hogy írásom világos mondanivalóját és konkrétumait még megoldandónak maszkírozott szakmai részletek kategóriájába bizonytalanítsa majdani vita tárgyaként. Nem az, nem erről van szó. Hanem arról, hogy semmi kétség, hogy a jövőben erre az atlaszra sokszor fognak román részről hivatkozni, mint nacionalista mítoszaik helyességének magyar részről is belátásnak a bizonyítékára. Ezzel a kiadvány csak a saját hamis fölénytudatától eltelt román nacionalizmust izmosíthatja. Szerintem viszont együtt élő népek (vagy személyek) őszinte jó viszonya – ami rendkívül fontos, és remélem, hogy mást a főtitkárhelyettes sem kíván szolgálni – sem az egyik fél által fetisizált valótlanságok hajbókoló ál-elfogadására, behódoló propagálására, sem egyiküknek a másikkal szembeni bármilyen vonatkozásban is elfogadott alávetett voltára nem épülhet.

Nem értem, hogy amennyiben nem szándékosan árt az RMDSZ az erdélyi magyarságnak, miért nem siet, hogy elkövetett baklövését jóvátegye? Miért védi a védhetetlent? Éppen az ő érdekük lenne ezt az ügyet nem eltussolni próbálni, hanem mindent megtenni annak érdekében, hogy a Cartographia kolosszális és cinikus felelőtlenségét semlegesítsék, és a helyzetből, ami menthető, megmentsék. Nem gondolom azt, hogy ez a támadás az erdélyi magyar közösség kollektív önbecsülése ellen, amit az RMDSZ finanszírozott, ilyen értelemben szándékos volt a részéről. Csak az biztos, hogy megtörtént. Lehetett ez csak nemtörődömség, hozzá nem értés, rossz kommunikáció, a Cartographia képességeibe, vagy éppen a „szakértők”-ébe tévesen fektetett bizalom eredménye. Ha így van, nincs mit takargatni. Nem az a szempont, hogy a Cartographia jól járjon, hanem az, hogy a magyar diákokat ne csaphassa be senki saját történelmükről.