2019. december 12. csütörtökPandora, Gabriella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

TÜKÖRBE NÉZVE

Az összefogás a kulcs

Borboly Csaba utolsó frissítés: 2013-10-14 09:56:06

Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt. Borboly Csaba szerint ez nyerő összeállítás lehetne az EP-választásokra.

Áprilisban azt írtam, hogy ötszázezer magyar szavazat kell ahhoz, hogy komoly politikai szereplő maradhasson az RMDSZ. Írásom legfontosabb megállapítása az volt, hogy az RMDSZ-nek be kell látnia: a megalapítása óta folyamatos szavazói lemorzsolódás megállításának egyedüli módja, ha fontos kérdéseket újragondol.

Az a megállapítás, hogy bizonyos dolgokat újra kell gondolni, az adott helyzetben enyhe, tapintatos megfogalmazás. A szervezet folyamatosan távolodik el választóitól, azok is tőle, és ezt a folyamatot meg kell állítani, a távolodást közeledéssé kell alakítani.

Közeledni nemcsak a választókhoz kell, hanem a történelmi egyházakhoz, a civil szférához, a politikai riválisokhoz, a román és magyar sajtóhoz, mindenkihez. Egyre magányosabb az RMDSZ, egyre több az ellensége, egyre többen várják, hogy mikor bukik orra, és ez nagyon nem jó.


Tükörbe kell nézni

Az RMDSZ az egyetlen szereplője a romániai politikának, amely 24 éve változatlanul talpon áll, és amelyben nem voltak törések. Ez önmagában üdvözlendő, és erre büszkék lehetünk, ugyanakkor ez természetes is egy nemzeti kisebbség politikai képviselete esetében.

Az viszont már nem természetes, hogy a szövetség szavazóinak lemorzsolódása folyamatos – ez egyáltalán nem törvényszerű folyamat, ugyanis a kisebbségi, lokális érdekérvényesítés fontossága, mint például a nemzetállami beolvasztási kísérletekre vagy a globalizációra és számos más folyamatra adott válasz egyre erősebb szerte Európában. A kisebbségi pártok reneszánszukat élik máshol, nálunk pedig folyamatos az erózió.

Az, hogy hasonló folyamatok vannak Felvidéken, Vajdaságban, illetve Kárpátalján a magyar érdekképviseletek háza táján, nem lehet magyarázat semmire, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert 2008 óta Hargita és Kovászna megyében az RMDSZ szavazatvesztési folyamata megállt, megfordult, a versenytársak megjelenése, a gazdasági válság, kivándorlás, népességfogyás és minden egyéb ellenére.

Egy dolgot ehhez még hozzátennék: meggyőződésem, hogy az RMDSZ erősödése e két megyében még látványosabb lehetett volna az elmúlt öt esztendőben, ha nem alkalmazzák a szervezetben oly jól bevált technikákat, mint például: „nehogy már kinője magát, gáncsoljuk már egy kicsit”, vagy „nagy nulla ez a fickó, nem tett le semmit az asztalra, de van egy érdeme, utálja Borbolyt, meg tudná fojtani egy kanál vízben, tehát RMDSZ-es jelöltnek tökéletes”.

Ha nincs a lakossági támogatás, ha nincs 2012-ben a 92 500 szavazat, e technikák alkalmazásába belepusztultam volna, és ezt nemcsak én, hanem más önkormányzati politikusok is elmondhatják. Mindenkinek megvan a maga sztorija, és ezek meglehetősen egy kaptafára készültek.

Mégis elmondhatjuk, hogy megcsináltuk. Nem estünk hasra, nem rinyálunk, fenn a zászló, és megyünk előre. De haladhatnánk jobban is. Emelkedhetne jobban is a léghajó, ha az RMDSZ képes lenne megszabadulni azoktól a hatalomtechnikai ballasztoktól, beidegződésektől, zsigeri reakcióktól, amelyek visszafogják növekedését, és amelyek az erdélyi magyar emberek egyre nagyobb táborát tartják távol a szövetségtől. Ha ballasztokról beszélünk, ezek közül a legnagyobbnak és legsúlyosabbnak azt a felfogást tartom, amely szerint, ami működött az elmúlt 20 esztendőben, az működni fog a következő húszban is. A választási eredmények semmivel nem igazolják ezt a felfogást.

Nincs mese, tükörbe kell nézni. Emlékezzünk csak a december 9-e utáni napokra! Nagy volt a fogadkozás, hogy eddig és ne tovább, és most aztán tényleg alaposan kielemezzük és kivesézzük a dolgokat, és lesz felelősségre vonás meg minden. Az lett, ami a korábbi hasonló fogadkozásokból is, mert hát ugye, az RMDSZ-es megyei szervezetek döntő többségénél, az igazi, a jó RMDSZ-eseknél a bukással felérő kopás esetenként elérte a 20 százalékot a parlamenti választáson, szemben a renitensekkel, akik 2008-hoz képest növelték a szavazatszámot. Ilyen körülmények között emberileg érthető a hallgatás, a visszafogottság, de egy mondást parafrazálva, a bukás felé vezető út jóindulattal van kikövezve.

A problémák szőnyeg alá söprése, a sikertelenségeket követő félrenézés ideig-óráig érthető, mert hát, ugye, mi lenne, ha minden családi veszekedésből válás lenne, de ettől még a problémákat ki kell beszélni, mert ha mindig csak az van a családban, hogy az egyik fél nyel, a másik meg osztja a szitkokat, és mindenben meg akarja mondani, hogy mi legyen, ott biza az, aki tűr, vagy agyvérzést, vagy infarktust kap, vagy világgá fut. Így szokott ez történni. Tehát ha családmodellben gondolkodunk, és elvárjuk egymástól a szolidaritást, akkor várjuk el a kölcsönös tiszteletet és korrektséget is.

Ám, ugye, minden családban az van, hogy ha legalább az egyik fél nem tűr, akkor abból baj lesz, ezért lennie kell egy félnek, aki nyel, és mi, a renitensek, nyelünk és nyelünk, ahogy mondani szokták, mint a torkos borz, és nyelni fogunk továbbra is, de azért szólnánk, hogy most már tényleg ideje lenne odafigyelni arra, amit mondunk.

Meg kellene nézni, mi az, amit mi jól csinálunk, és mások nem, mert ha tovább folytatódnak a 10-20 százalékos szavazatvesztések Maros megyében, Közép-Erdélyben, a Partiumban, azt mi, ha megszakadunk, sem fogjuk tudni kompenzálni. Azt mondjuk, egyre hangosabban, hogy magyar összefogás kell.


Szűkülő érdekérvényesítési képesség

Mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát visszaállítsuk, elengedhetetlen a magyar összefogás megvalósítása. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.

Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei tanácsokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évi egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta az e céltól való eltávolodás folyamatos. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül a polgáriak 2008-ban, a néppártiak pedig 2012-ben próbáltak alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.

Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában.

Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és ennek a megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a két fontos jövő évi választáson, illetve a 2016-os választási évben.

Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítani, hogy a 2012-es választási év sikeres volt. Ezért ahelyett, hogy a maga csendességében mindenki nyalogatná a sebeit, és meg akarná magyarázni, hogy a dolgokon miért nem lehet változtatni, szerintem azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.

A múlt év nyarán azt javasoltam az RMDSZ-ben, hogy Hargita megyében az egyik, Kovászna megyében pedig a másik kisebbik magyar párt indítson jelöltet, és a bizonytalan, tehát a kiosztásra kerülő helyeken az önkormányzati választáson kialakult aránynak megfelelően jelölhessenek. Ma 2-4 magyar képviselővel biztosan több ülne a román törvényhozásban, és az RMDSZ-es befutó jelöltek száma sem csökkent volna. Bőven 6 százalék feletti eredményt értünk volna el, szemben a vért izzadva elért öt egész valamennyi százalékkal.

Az európai parlamenti választásra készülve most ugyanott állunk, mint múlt év nyarán, a dilemma változatlan, és az előjeleket nézve annak az esélye, hogy az RMDSZ önállóan indulva eléri az ötszázalékos küszöböt, csökkent múlt év december 9-éhez képest is.

Tőkés László bejelentette, hogy közös listán szívesen indulna, akár csak két évre is. Erre a javaslatra nem érkezett érdemi reakció az RMDSZ részéről, amit én nagyon sajnálok. Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt – szerintem ez nyerő összeállítás lehetne jövő tavaszra, reális esélyt biztosítana minden egyes szereplőnek a mandátumra.

Fontos, hogy minél nagyobb számban jelen legyünk az Európai Parlamentben, hiszen láthatjuk, hogy uniós szinten milyen nehéz képviselni az őshonos, számbeli kisebbségben élő közösségek ügyét.

A Régiók Bizottsága keretében elvégzett eddigi munkám, tapasztalataim azt mutatják, hogy a katalóniai népszavazás, a bevándorlók kérdése, a vendégmunkásokkal való problémák mind egybefolynak, amikor kisebbségi kérdésről beszélnek Brüsszelben, és ezeregy érdek az oka annak, hogy a befolyásos, meghatározó tagok nem akarnak hallani rólunk, és nem akarnak foglalkozni velünk.

Az EP-kampány üzenetét tekintve pedig az a véleményem, hogy kampányolni eredményekkel érdemes, és ami a legfontosabb, az embereket érintő kérdésekkel.


Inkább hangzavar legyen!


Nem kétséges számomra, hogy a 2016. évi önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megye kivételével mindenhol közös tanácsosi listákkal, polgármesterjelöltekkel és megyeitanácselnök-jelöltekkel kell indulni. Amelyik politikai szereplőnek polgármestere van, ott minden bizonnyal az lesz a közös jelölt. A tanácsosi listák összeállításánál jó kiindulási alap lehet a 2012-es évben elért választási eredmény. Az ezen elvek mentén megalkotott listával kellene nekiindulni a 2016. évi parlamenti választásoknak is.

Tudom, az RMDSZ-ben egyesek felvetik, hogy jó-jó, az összefogás által elhárul a „küszöbfrász”, de ezáltal néppárti, polgári párti jelöltek juthatnak be olyan döntéshozói fórumokba, amelyek munkáját eddig csak a tévéből követhették, és majd lesz akkora hangzavar, szereplés meg egymásra licitálás, hogy csak na. Ennek a veszélye valós.

Mint megyeelnök, 2008-ban megtapasztaltam ennek a tanulási, alkalmazkodási folyamatnak a jó és rossz oldalát egyaránt, de el kell mondanom, hogy a ciklus felére meg tudtuk szokni egymást az MPP-vel, és abban a háromnegyed évben sem adódott probléma, amelyet az új ciklusban mandátumomból elnökként kitölthettem a másik szereplő, az EMNP társaságában.

Én azt mondom, hogy inkább hangzavar legyen az erdélyi magyar politikában, mint az egyre fogyó RMDSZ-es támogatottságból adódóan előbb-utóbb bekövetkező öt százalék alatti szereplést követő mély csend.

Ami ma hangzavarnak ígérkezik, az akár néhány éven belül szolid egységgé válhat. Biztos vagyok benne, hogy az új egység létre fog jönni, mert ez a választói elvárás, és a jelen helyzetben ez a racionális. A kérdés nem ez, hanem az, hogy mikor.


A szerző Hargita Megye Tanácsának elnöke.