2020. március 30. hétfőZalán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

ÚJ SZÖVETSÉG

Szeretet nélkül nem megy

Borboly Csaba utolsó frissítés: 2013-07-05 08:13:07

Nem lehet úgy autonómiában gondolkodni, hogy amit az egyik magyar ember csinál, azt a másik lerombolja, és a közös jó keresését nem tartjuk a törvényeknél is erősebb szabálynak.

Az elmúlt hetekben volt időm és lehetőségem járni Hargita megyét. Sokat beszélgettem polgármesterekkel, vállalkozókkal és más nem politizáló, de a közélet iránt érdeklődő emberekkel.

Mindannyiuknál azt tapasztalom, hogy közéleti viszonyainkat illetően hiányérzetük van. Mindenkinek van véleménye arról, hogy mi az, amit hiányol, s ezt a hiányérzetet egy szóval össze lehet foglalni: „szeretethiány”. Ennek az emberi értéknek a hiánya mindenkit aggaszt, beleértve engem is.

Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első levele 13-ik fejezetében a következőképpen fogalmaz: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet e három, ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”

És mitől szenvedünk mi? Mi az, amiért nem azt látjuk, hogy jó irányba mennek dolgaink? Egy dolgot hiányol mindenki, a szeretetet.

Kevés boldog embert láttam környezetemben. Attól még felhőtlenül nem boldog senki, mert sok a pénze, nagy a háza, aszfaltozott az útja.

Elszomorító mindaz, ami a közösségeink boldogságát gátolja, és ez szomorúságot táplál az emberi lelkekben. Sajnos esnek szét közösségeink, és folyamatosan háttérbe szorulnak azok az értékek, amelyek évszázadokon keresztül meghatározók voltak a közösségépítésben. Történelmi egyházaink ereje gyengült, és mindaz, amit tanít és amiért dolgozik, csak elmegy a legtöbb ember értelme, érzelme és akarata mellett.

Sokat beszélünk közösségeink megerősítéséről, de tudjuk, hogy e téren mi, közéleti szereplők, közéleti szervezetek csak időleges eredményekre vagyunk képesek. Kis csoportokat, rétegeket tudunk megszólaltatni, és nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a közösségépítésben


meghatározó szerephez jussanak az egyházak.

Be kell látni, hogy e feladatban meghatározó szereppel nekik kell rendelkezniük a jövőben is, ahogy történt ez a múltban, évszázadokra visszamenően.

Azt látom, hogy a társadalmi kapcsolatokból lassan kikopik az emberi jóság, mert mindent a pénz, a hatalom, a befolyás megszerzése határoz meg, pedig tudhatnánk, hogy ezek olyan dolgok, amelyek végesek, és amelyekből sokaknak kevés, nagyon kevés jut.

Sokszor egy jó szó többet ér minden pénznél, ezért mondom, hogy szolidaritásra, összefogásra van szükség. Egymás felé kell fordulnunk, meg kell hallgatnunk egymás problémáit, segítenünk kell egymáson, mert másképp nem fogunk egyről a kettőre jutni. A rohanás, a javak szerzése, a gépiesen végrehajtott beruházások és fejlesztések maximum azt eredményezik, hogy összeveszünk a szomszéddal, pereskedünk vele vagy 10 évet azon, hogy fél méterrel errébb vagy arrébb legyen a kerítés, míg nem is olyan régen az ifjú párnak kalákában összefogással, együtt építettek elődeink házat. Ez nem csak szép volt, hanem gazdaságos is. Ma ez lassan kikopik, mert olyan értékek után hajtunk, amelyek rabszolgává tesznek, a bankok és más hitelezők rabszolgájává. Ahelyett, hogy egymásra figyelnénk, nem akarnánk mindenáron nagyobbat, mint a szomszéd, és lehajolnánk a nehézséggel küszködők, az elesettek felé, futunk a magunk által összetákolt mókuskerékben.

Az erdélyi magyar közösség azért sikeres, mert e társadalmi normák még élénken élnek és dolgoznak, de sajnos nagyon erodálódnak az utóbbi időszakban. Adni egymásnak nagyobb érték, mint kapni, ha ez ismét meghatározóvá válik a társadalmi köztudatban, ez legyen a kulcsa minden közösség sikerének.


Nem lehet úgy autonómiában gondolkodni,

hogy amit az egyik magyar ember csinál, azt a másik lerombolja, és a közös jó keresését nem tartjuk a törvényeknél is erősebb szabálynak. El kell jutnunk ahhoz a felismeréshez, hogy egymásra figyelünk, a másik munkájának gyümölcsét értékeljük. Azt vásároljuk, amit a szomszéd termel, előállít, még ha kicsit drágább is, mint az, amit máshonnan hoztak, mert e döntésünkkel egy magyar család megélhetéséhez járulunk hozzá, a mieinket segítjük a jobb megélhetésben.

Elfogadhatatlan, hogy folyamatosan azt keressük, mi az, ami elválaszt a másiktól, ássuk a szakadékot egymás között, és folyamatosan idegesek és gyanakvóak vagyunk, mert egyszer, de akár többször valahol valaki csúnyát mondott rólunk, közben meg azon törjük a fejünket, hogy miként vágjunk vissza. Ni, mit mondott megint Tőkés az RMDSZ-re, megy is a riposzt rögtön. Felül kell emelkedni ezeken a dolgokon, el kell néznünk dolgokat egymásnak, meg kell tudjunk egymásnak bocsátani, a másikat is megérteni, és ne mindig akarjuk visszaadni a pofonokat politikai versenytársainknak, magyarországi politikusoknak, román politikusoknak, mert a pofon pofont szül visszakézből, és az néha fájdalmasabb tud lenni annál, ami kiváltja.

A „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” parancsa nem egy elvont vallási, filozófiai szabály, elv, hanem az élet által kőkeményen visszaigazolt társadalmi norma. Nagyon hamar rá lehet jönni e norma igazságtartalmára és követésének hasznosságára, egyéni és társadalmi hasznára, és a közélet, a politika az a hely, ahol ezt követni kell. Aki politikus, az fel kell legyen mindenre készülve, kezdve a versenytársak pofonjaitól egészen a Borsos Tamás utcai börtönig.

Akinek ez meredek, elfogadhatatlan, az választhat más hivatást, ahol nem adódnak olyan konfliktushelyzetek, mint a közéletben, mert a politikán kívül is van élet. Ellenben ha politikusok vagyunk, felelősséggel tartozunk a közösségeknek, kell tudjunk magunkból adni azoknak, akik felhatalmaztak szavazataikkal minket. Kell higgyük a jót, gyakorolnunk a szeretetet és azt, hogy a pénznél, egy-egy szavazatnál van fontosabb dolog is, ami számomra a hit, elkötelezettség a jóra, a népért, a közösségért. Azt tapasztalom, hogy aki hívő ember, akinek az Isten szeretetéből fakadó értékek, élmények és gondolatok határozzák meg az értékrendjét, az nem engedheti meg magának bizonyos dolgok szétverését, amit sajnos a hitet tagadó, sőt üldöző uralmi rendszerek lehetővé tettek. Fontos az istenfélelem is, amely egyben tart, és nem enged letérni a helyes útról, legfontosabbak azonban a szeretetből fakadó cselekedetek. Ez a személyes tapasztalatom, amivel lehet vitatkozni, de nekem ez az álláspontom.

Azt is látom, hogy - főleg a szórványban meg a székelyföldi kisfalvakban - a pap, lelkész egy személyben tanító, kultúrigazgató, polgármester, szociális felelős meg minden. A politika, az RMDSZ már nem közösségszervező szereplő e térségekben, és egyre halványul e funkciója a nagyobb településeken, a városokban is. A 2008-as választási kampányban volt olyan udvarhelyszéki kistelepülés, ahol azt mondták, 10 éve én vagyok az első politikus, akivel találkoznak, politikus alatt értve polgármestert, helyi és megyei tanácsost, képviselőt és szenátort.

Ezen a tényen önmagában nincs mit siránkozni, ezt tudomásul kell venni és be kell látni, hogy egyedül nem megy. Meg kell osztani a közösségszervezést, feladatainkat történelmi egyházainkkal, a civil szférával, szakmai és egyéb szervezetekkel. Az RMDSZ ma óriási terhet visel a vállán. Tulajdonképpen minden, ami erdélyi magyar közösségi ügy, minden probléma megoldása valamilyen módon függ az RMDSZ-től. Ezen változtatni kell, meg kell osztani a feladatokat, meg kell szervezni a partnerséget, feladatmegosztást kell bevezetni, sőt én azt mondom, hogy ami a közösségszervezést illeti, ott nem szabad, hogy továbbra is csak az RMDSZ vigye a prímet, hanem


át kell adni a terepet

olyan szervezeteknek, struktúráknak, amelyek nincsenek kitéve a politikával együtt járó hatalmi kihívásoknak.

Szoktuk mondani, hogy nagyon fontos a szakmaiság, és hogy azt érvényre kell juttatni. A szakmaiság csak korlátozott hatásfokkal tud érvényre jutni bármiben is, ha átitatódik a politikával együtt járó hatalmi viszonyokkal a szakmai elvek, érvek, ésszerűségek kárára. A politikának határt kell szabni, meg kell mondani, mi az a pont, amelyen túl már nincs mit keresnie a politikának, mert ha nincs világosan kijelölve a határvonal, akkor parttalanná válik a közösségi cselekvés. Mindenki látja, hogy nem működnek az erdélyi magyar társadalmon belül azok a mechanizmusok, amelyeknek feladatuk segíteni a politikai cselekvés eredményességét, hatékonyságát.

Holnapra kell egy jogszabály-módosítás
alapon születnek előterjesztések. Politikusaink nem tudnak teljes értékű partnerként részt venni a szakpolitikai vitákban, mert az erdélyi magyar szakemberek, szakmai műhelyek nincsenek bevonva a tervezetek előkészítésébe, illetve ha kapnak is felkérést, közönnyel azt letudják, formális részvétellel, a felkérés elmismásolásával.

Magára van hagyva, magában küzd ma politika, szakma, és ez azért van, mert azok az intézmények, amelyek egy 21. századi EU- és NATO-tagállam bonyolult viszonyai között dolgozó politikai szervezet, az RMDSZ számára létfontosságúak, nem léteznek. Be kell látnunk, ha azt akarjuk, hogy érzékelhető javulás következzen be a politizálás minősége, szakmai tartalma terén, akkor ezeket a struktúrákat ki kell építeni, mert ezek nélkül bizonyos szinten túl már hályogkovácskodásra futja csak. De amíg e struktúrák kiépülnek, addig sem ülhetünk tétlenül, különösen azért, mert van egy olyan partnere az RMDSZ-nek, amely


ezeréves igazgatási tapasztalattal rendelkezik,

világos és egyértelmű elvek mentén működő és minden magyarlakta településre elérő szervezetrendszerrel rendelkezik, történelmi egyházaink. És ami a legfontosabb: ha valaki tud szeretetinfúziót adni erdélyi magyar közéletünknek, társadalmunknak, akkor az az egyház. És a legnagyobb szükség erre van.

Ezért meggyőződésem, hogy újra kell gondolni a történelmi egyházak és az RMDSZ közötti viszonyt, át kell tekinteni, melyek azok a közösségszervezési feladatok, amelyek ellátásában, akár önállóan is, az egyházak részt tudnak vállalni.

Ma két témakörben van konzultáció, összedolgozás az RMDSZ és az egyházak között: az egyházi vagyon visszaszolgáltatásában, illetve az egyházi műemlékek felújításában. Ezt a kört bővíteni kell, mert ahogy mondtam, magyarlakta települések százaiban ma a pap, a lelkész a mindenes, és a politikát a négyévente megjelenő plakátok meg kampányoló politikusok jelentik csak. És ha e téren javaslattal lehet élni, hogy melyek azok a területek, ahol nagyobb mértékben, mondhatni meghatározó mértékben be kell lépniük az egyházaknak, említhetek olyan struktúrákat is, mint amelyek nem RMDSZ-es felségterületnek számítanak, például a Demokrácia Központokat. Szükség van rájuk, tartósan, ez egyértelmű, és szerintem ezek működtetésének feladatát az ezeréves igazgatási tapasztalattal rendelkező történelmi egyházaink láthatnák el a leghatékonyabban.

De az RMDSZ és az egyházak közti viszonyra visszatérve, ennek szervezeti kerete már most létezik, és úgy nevezik, hogy Kulturális Autonómiatanács. Ez ma nem működik, de átalakításával vagy egy új struktúra létrehozásával megteremthetők a feladatmegosztás szervezeti keretei, és a Communitas forrásaiból, önkormányzati támogatásokból, uniós forrásokból az átvállalt feladatok finanszírozása is. A mit és hogyan kérdése szerintem könnyűszerrel kidolgozható, ha van belátás mindkét fél részéről a jelenleginél lényegesen magasabb szintre emelt partnerség megteremtéséhez.

Itt meg is állnék, és azoknak, akik azt mondják az RMDSZ-ben, hogy miért nem jó az, ami van, miért ne maradjon minden a régiben, megsúgom, hogy a legutóbbi parlamenti választáson már csak az erdélyi magyar szavazók egyharmada szavazott az RMDSZ-re, és ha e számhoz hozzáadjuk az EMNP által begyűjtött voksokat, a kettő együttesen nem éri el az erdélyi magyar szavazók negyven százalékát sem. A szavazói lemorzsolódás folyamatos, és ha két megyében, Hargita és Kovászna megyében vannak is pozitív folyamatok, nem képesek pótolni a máshol állandósult szavazói lemorzsolódást. Ha csak Hargita megyére tekintünk, és meg kellene jelölni egy okot, amiért 2008 óta sikerült mostanáig választásról választásra növelni az RMDSZ támogatását, akkor első helyen az egyházakkal való egyre szorosabb együttműködést említeném meg, és nemcsak a választások idején voltunk partnerek, hanem együtt dolgoztunk a közösségekért, partnerekként, egy céllal, szeretetben nap mint nap.

Az RMDSZ és a történelmi egyházak közötti kötelék szorosabbra fűzésében, az összedolgozás, egymásra támaszkodás minél hatékonyabb módozatainak kidolgozásában látom az elkövetkező években az erdélyi magyar közösségi érdekképviselet megerősítésének a lehetőségét.

Fontos a nők közéleti bevonását célzó szervezeti forma, a nőszövetség, amelyet én még kiegészítenék 2016-tól egy kötelező női kvótával is. Fontos a vállalkozói, szakmai szervezetek, gazdaszervezetek, közbirtokosságok aktív közéleti szerepvállalásra való buzdítása, de a meghatározónak a történelmi egyházakkal való viszony szorosabbra fűzését tartom.

Az európai integráció, az európai normák, magatartási formák átvétele, elsajátítása, azok a kérdések, amelyek most napirenden vannak, meghatározóak a társadalmi folyamatokban. Hogy milyen hatékonysággal végzik ezt a román állami szervek, pártok, azt láthattuk, formálisan és felületesen. És még azoknál is, akik ezt komolyan veszik az állami szférából, ott is nyögvenyelősen megy a dolog.

Történelmi egyházaink, divatos terminológiával élve, eurokonformak immár ezer esztendeje. Hogy mit jelent az adott szó, a leírt norma betartása, azt nekik nem kell elsajátítaniuk, mert azonos elvek és normák mentén működnek, mint a nyugati társegyházak. Nem tudom, hogy Európa nyugati felében mikor és mennyire szolgálta a társadalmi modernizációt a szekularizáció, de abban biztos vagyok, hogy az erdélyi magyar társadalmon belül


történelmi egyházaink a meghatározó és stabil modernizációs aktorok.


Tudja ezt minden szülő, ha hívő, ha nem. Én még olyat nem hallottam, hogy ha egy gyerek misére, hittanra akarna menni, megtiltanák neki a szülei. Menjél csak, fiam, menjél csak, lányom, mert ott csak jót tanulsz. Böjte Csaba szerzetes gyermekvédelmi szervezete, a Caritas, a Diakónia, a Gondviselés segélyszervezet, az egyházak által működtetett öregotthonok, segélyszolgálatok nélkül mi lenne a szegény sorsú gyerekekkel, a magukra hagyott idősekkel?

Ha nincs a Caritas fiatal gazdák képzését célzó programja, a LAM Alapítvány, ma lenne annyi gépesített, fiatal gazda által működtetett gazdaság Székelyföldön, mint amennyi van? Az egyházi vagyon visszaszolgáltatása által számos oktatási célra szolgáló ingatlan egyházi tulajdonba került. Ez az igazi garancia arra, hogy politikai fordulatoktól függetlenül az erdélyi magyar közösség használni tudja ezeket a jövőben is. A Sapientia egyházi kuratórium által működtetett felsőoktatási intézmény, és eredményesen szolgálja azt a célt, amelyért létrehozták.

Ezért mondom azt, hogy az erdélyi magyar politika, annak meghatározó szereplője, az RMDSZ, azon csak nyerhet, ha szorosabbra fűzi a köteléket a történelmi egyházakkal, erősítve a partnerséget az erdélyi magyarság megmaradásának és értékeink ápolása ügyében. Meggyőződésem, hogy ez az igazi, sikerrel kecsegtető útja a magyar politikai egység helyreállításának is, mert új, tartós egységet nem politikai egyezkedés útján lehet létrehozni, hanem a nemzettársi szeretet alapján.

Szeretethiányról tanúskodik sok minden. És most nekünk a legnagyobbnak a visszahozását kell célul kitűznünk, és a szeretet építő erejének példaértékét nemcsak követni, hanem megélni mindenkinek emberi feladata. Megmaradásunknak egy záloga van: a szeretet és az ebből fakadó, ennek szellemében elvégzett közös munka.


(A szerző az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke.)