TENNI KELL
Hol terem az autonómia?
Kovács Péter utolsó frissítés: 2013-03-19 10:42:352013-ban senki nem tudja megmondani, hogy melyik a legrövidebb, vagy akár hosszabb, de biztosan járható út, amely Székelyföld területi autonómiájához vezet.
az autonómiáért tenni kell.
Ellenben mindenki mást ért ez alatt. Van, aki nyilatkozatháborúra esküszik, van, aki a tárgyalóasztalnál lefolytatott szópárbajt, nyomásgyakorlást részesíti előnyben. Egyesek, hála Istennek a kevesek, Koszovót emlegetik, ahol vér folyt, ahol ezrek haltak meg az autonómiáért. Mások az utca erejét vetik be, és úgy gondolják, hogy a tömegek nyomása által lehet a célt elérni. Megint mások úgy vélik, hogy az autonómiát elemeiből kell összerakni, és ennek, a dél-tiroli vagy a katalán modell mintájára, egy több évtizedes folyamatnak kell lennie. Sokan az utóbbi két módszer együttes alkalmazásában hisznek. Egy dolog azonban biztos:
addig nem lesz területi autonómia, amíg ezt a román társadalom elutasítja.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az autonómiához vezető útnak az oly sokat bírált kis lépések politikáját választotta, azonban ha megnézzük az 1989 óta elért eredményeket, akkor egyértelmű, hogy óriási lépésekről van szó. A közösségként való megmaradásunkat hosszú távon biztosító anyanyelvű oktatás kérdését nagy részt sikerült megoldani. Az állam mindenek feletti tulajdonlását sikerült megtörni, Erdélyben több millió hektár termőföld és erdő, illetve sok ezer ingatlan került vissza jogos tulajdonosához. Egy hipercentralizált országban sikerült elindítani egy egészséges decentralizációs folyamatot, hiszen az önkormányzatok összehasonlíthatatlanul több hatáskörrel és anyagi forrással rendelkeznek, mint két évtizeddel ezelőtt. Az anyanyelvhasználat terén az alkotmány szintjén is sikerült áttörést elérni. Folytathatnám a “kis lépések” felsorolását, azonban megítélésem szerint egyértelmű, hogy bő két évtized alatt közelebb kerültünk az autonómiához, meghatározó lépésekkel elemeiből építjük fel azt. Egyértelmű tehát, hogy a március 10-i marosvásárhelyi több ezres utcai tüntetés nem valaminek a kezdetét jelenti, hanem egy folyamatba épül bele. Ez még akkor is így van, ha
egy izzadtságszagú törekvésnek lehetünk tanúi,
miszerint március 10-én végre-valahára megindult az autonómiaharc, végre-valahára sikerült ledönteni a félelem falát. Aki ezt állítja, az vagy nem ismeri a valóságot, vagy tudatosan félretájékoztat.
Biztos vagyok benne, hogy a többség egyetért velem abban, hogy az autonómia kikiáltása nem működik. Ezért minden nap dolgozni kell. Ebben a munkában pedig figyelembe kell venni, hogy a romániai magyar emberek több mint fele nem Székelyföldön él, tehát a területi autonómia nem oldja meg a gondjaikat. Sőt! Jelenleg, sajnos, egy olyan világban élünk, amelyben a székelyek jogos követelései a szórványban és az interetnikus környezetben “verik ki a biztosítékot”. A választási kampányokban is egyértelmű volt, hogy a székely autonómiatörekvések Erdély más vidékein mozgósítják a román közösség tagjait, és demobilizálják, elriasztják a magyar embereket. A nyilatkozók, a nagyot-mondók, a melldöngetők ezt elfelejtik! Nem veszik figyelembe, hogy az RMDSZ-ellenes, autonómiába csomagolt hadviselésüknek 700-800.000 magyar ember issza meg a levét. Meg kell találnunk az egyensúlyt,
oda kell figyelnünk egymásra: a székelyek a szórványban és a Partiumban élőkre, és fordítva.
Egyszerre kell képviselnünk a resicabányai és a csíkszeredai, a nagyváradi, a szilágycsehi és a kézdivásárhelyi magyarokat. Sajnos ezt csak egy politikai szervezet ismeri fel: az RMDSZ. Csak a Szövetség látja be, hogy végzetes hibát követnek el azok, akik magyar-magyar versenynek állítják be az autonómiaharcot, hiszen az egyedüli eredményt a magyar-román párbeszéd által lehet elérni.
Hol terem tehát az autonómia? Tud valaki jobbat annál, hogy sok “kis”, konkrét, kézzelfogható eredményt egymás mellé téve építjük fel az autonómiánkat?
a szerző az RMDSZ főtitkára