2019. március 18. hétfőSándor, Ede
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

RE: RÉGIÓÁTSZERVEZÉS

Románia jelenlegi területi felosztása és az abból adódó gondok

Cziprián-Kovács Loránd utolsó frissítés: 2013-02-21 14:51:41

A régiók magánszemélyek, nem rendelkeznek közjogi státussal, hatalmi státusuk nulla. Ezt kellene reformálni, a kérdés: hogyan?

Romániában az utolsó területi-közigazgatási felosztás majd fél évszázada történt, 1968-ban. Akkor számolták fel a háromlépcsős közigazgatási rendszert (1. település/község, 2. járás/rajon és 3. tartomány) és hozták létre a kétlépcsős közigazgatási rendszert (település/község és megye).

Érdekes azt is megjegyezni, hogy a háromlépcsős "kommunista" tartományi rendszer kísértetiesen hasonlított a K.u.k. vármegye rendszeréhez, ugyanis azok is járásokra voltak felosztva 1918-ig, amikor is a közigazgatási egyesítés ürügye alatt (ami 1926-ban fejeződött be) a megyék rendszerét vezették be Erdélyben is.

A megyék 1968-as kialakítása bizonyos politikai érdekek szerint történt, és nem vették figyelembe – vagy csak nagyon kis mértékben – a meglévő gazdasági és kulturális feltételeket, kritériumokat. Ne feledjük el, hogy az 1968-as területi közigazgatási törvény életbelépését


semmilyen gazdasági vagy kulturális tényező nem váltotta ki.

A megyésítés egyedüli rációja az volt, hogy eltávolítsák a politikai döntéshozatalból az akkorra már kényelmetlenné vált moszkovita beállítottságú tartományi pártvezetést, és kicseréljék a középszintű párt- és intézményvezetést egy "modernebb" gondolkodású újvonalas (értsd: Ceauşescu-párti) pártvezetésre.

A kétlépcsős közigazgatási rendszer – pontosan méretei miatt – több problémát is indukált. Bizonyos – főleg gazdasági – kritériumok miatt a megyék átlagnépessége és átlagterülete kicsinek, alacsonynak minősül, minősíthető. Ennek egyenes következménye, hogy nagyobb beruházásokat az egyedüli – közjogi státussal bíró – köztes területi közigazgatási intézményünk nem tud eszközölni, sikeres beruházásokhoz a központi kormányhoz kell forduljon segítségért. Ilyen értelemben


a megye, mint gazdasági önálló entitás nem létezik,

mindig is a központi kormány nyúlványa marad(t). A megyék átlagnépessége és átlagterülete a közszolgáltatások elérhetősége szempontjából igencsak nagy. Gondoljunk csak arra, mennyire elérhetőek bizonyos – közepes és magas szintű – közszolgáltatások? Mekkora anyagi és időbeli befektetésre van szükségük a kisvárosi és falusi környezetben élő embereknek, hogy elérjenek egy normálisnak mondható (köz)szolgáltatást?

Értem ezalatt a lakosságnyilvántartás bizonyos szolgáltatásait (pl. útlevél-kibocsátás), az egészségügy bizonyos szolgáltatásait (szakorvosi járóbeteg szolgáltatások, kórházi egészségügyi szolgáltatások), igazságszolgáltatás bizonyos szolgáltatásait (bíróságok), és nem utolsó sorban a kulturális szolgáltatások egész sorát. Ezek hiányát javarészt a falusi és kisvárosi lakosok érzik, több tucat vagy akár száz kilometernél is többet kell megtegyenek – adott esetben –, hogy ezen szolgáltatásokat elérjék.

Korábbi anyagaink:

>> Csák László vitaindítója: Területi reform – versenyképes Románia >>

>> Borboly Csaba: Észrevételek az USL regionalizációs elképzeléseihez >>

>> Ongjerth Richárd: Régióátszervezés, de merre? >>

>> Ilyés Szabolcs: Illúziók? - Történelmi esélyek >>

A megyék méretének kapcsán azt is meg kell jegyeznünk, hogy a Kárpátokon túli területeken az 1968-as közigazgatási újraformázás


teljesen helyénvalónak és racionálisnak tűnt,

hiszen Moldova, Havaselve, Olténia és Dobrudzsa nem rendelkezett azzal a kisvárosi hálózattal, ami Erdély sajátossága volt. Pontosan a ritka – városi jellegű – településszerkezet vitte bele az akkori államvezetést egy megyei nagyságrendű újraelosztásba, ami természetesen nem igazán felelt meg Erdély sokkal sűrűbb városi hálózatának.

Az 1968-as megyésítésnek volt egy – a mai napig kiható – mellékhatása. A városi jellegű települések hiányát pótolandó az államvezetés mind a mai napig arra törekedett, hogy bizonyos nagyobb községeket várossá nyilvánítson, avanzsáljon. Moldvában és Olténiában rengeteg példát találunk erre.



galeria_9644.jpg
Kolozs vármegye 1910-ben
galeria_9645.jpg
Háromszék vármegye 1910-ben
galeria_9646.png
Románia adminisztratív felosztása 1919 és 1925 között
galeria_9647.png
Közigazgatási térkép 1930-ból
galeria_9648.png
Közigazgatási térkép 1938-ból
galeria_9649.png
Románia adminisztratív felosztása 1950 és 1952 között

Ugyanakkor azt sem kell elfelejteni, hogy bármennyire is statikusnak tartjuk/képzeljük a közigazgatást, annak óhatatlanul idomulnia kell a társadalmi és gazdasági változásokhoz. Ilyen értelemben ha az 1968-as területi közigazgatási újraelosztás megfelelt az akkori – vélt vagy valós – gazdasági és társadalmi kritériumoknak, ez napjainkra anakronisztikussá vált.


Egyes urbánus jellegű települések elvesztették akkori jelentőségüket,

mások pedig pontosan fordítva, növelték vagy visszakapták gazdasági és társadalmi jelentőségüket, amit a kommunizmus évtizedei alatt vesztettek el.

Utoljára és nem utolsó sorban az erdélyi megyék kapcsán felmerül még egy gond. Sokan tudatos politikai cselekvésnek tudják be azt, hogy elsősorban a magyarok és szászok lakta vidékeket a közigazgatási újraelosztásokkor rendszertelenül darabolták fel.

A feltételezett tudatos cselekvést annak tulajdonítják, hogy a már kialakult – és a közéletben használt nyelv által is kihangsúlyozott – regionális tudatokat fel akarták hígítani a közigazgatási alárendeltségek gyakori változtatásával. Bár a folyamat kimutatható, nagy a gyanúm, hogy a folyamat


nem egy tudatos cselekvésnek tudható be,

inkább annak a ténynek, hogy a regáti politikusok, szakemberek és közszolgák, akik a megyék megrajzolásával voltak megbízva, egyszerűen nem tudták felfogni, mi is az a nagyon erős regionális tudat, ami ezeket a településeket összetartja.

Ó-Romániában az Erdélyben kialakult és ehhez hasonlatos, regionális tudatról eddig nincs tudomásunk. A Kárpátokon túli területeken a regionális tudat változásai ha nem is gyorsan, de híven követték a közigazgatási újrafelosztást.


Régiók szintjén Romániának sikerült létrehoznia egy öszvért,

ami se nem ló, se nem szamár (bár ilyenkor jobbnak tűnik a román "ştruţocămilă" kifejezés). Romániában sikerült úgy összehozni a régiókat és a statisztikát, hogy azt még az EU sem érti, de ehhez már hozzászokott, így hát nem kommentált. Miről is van szó?

Romániában vannak statisztikai régiók, pontosabban ennél egy kicsivel több. 1998-ban a kormány elfogadta az ország regionalizációs tervét, amivel – szerette volna ha – több uniós pénzhez jut. Az akkori kormány két legyet szeretett volna ütni egy csapásra.

Regionalizációs tervéhez elővette az uniós statisztikai leírást és kritériumokat, ami alapján az európai statisztika kiközli az összehasonlító adatokat (egyes számú légy kiütve), ezeket a mesterségesen (ne feledjük, egyszerűen statisztikai elosztásról van szó) létrehozott ún. régiókat felruházta valamilyenféle döntéshozatali mechanizmussal (kettes számú légy megsemmisítve), de úgy, hogy abból ne értsen senki semmit, és főleg


központilag irányítható legyen.

A román régiók NUTS "statisztikai" állapotát átváltoztatták jogi állapottá, ehhez pedig a magánjog szolgáltatott megoldást. A statisztikai régiók magánszemélyekké váltak. Lett és van döntéshozó testületük, de azok határozatait a tagok (megyék) vagy betartották, vagy sem. Pontosabban Románia régiói nem bírnak közjogi státussal, döntéseik betartása nem kötelező. Még pontosabban, – elsősorban pénzügyi vonatkozású – döntéseiket felül kell bírálja egy központi iroda, aminek természetesen megvan a közjogi státusa.

Summa summárum, Romániának vannak régiói, de azok mind magánszemélyek, nem rendelkeznek közjogi státussal, hatalmi státusuk nulla. Ebből adódnak a gondok, bár a megyéknek megvan a gazdasági szempontból is vett döntéshozatali joguk, nincs gazdasági erejük, és ezáltal a központi kormány pártkatonáinak kényétől-kedvétől függnek; és hogy ne felejtsük el, miről is van szó, a régióknak lennének gazdasági tartalékaik, de nincs döntéshozatali joguk.

Szép! Ezt kellene reformálni. A kérdés: hogyan?


Megoldások Románia regionalizációs kérdéseire

A szakirodalomban több megoldási lehetőség is körvonalazódik a területi-közigazgatási rendszer felállítására, kialakítására, azt viszont el kell mondanunk, hogy mindegyikük alkalmazása a politikai döntéshozataltól, annak mikéntjétől függ.

Kelet-Közép Európában az utóbbi száz évben a területi-közigazgatási rendszert központi döntések alapján alakították, nagyrészt politikai és gyakrabban személyi kritériumok alapján. Mindig valami államrezont követtek: nagyobb kormányzati átláthatóság, könnyebb ellenőrzés, ellenállás felszámolása, stb.

A huszadik század második felében kezdett elterjedni a kormányzati fejekben az a gondolat, hogy jobb lenne, ha a döntéshozatalba befogadnák a közigazgatás alsóbb szintű választott elemeit, egy nagyobb társadalmi elfogadottság érdekében.

Európa északinak mondott államaiban, a múlt század ötvenes, hatvanas és hetvenes éveiben bevezetett közigazgatási reformok nem csak a gazdaságilag életképesebb és hatékonyabb felosztást tűzték ki célul, hanem


a nagyobb társadalmi elfogadottságot is.

A központi kormányzatok egy kritériumrendszer felállítását követően a helyi és területi közösségekre bízták, kivel és milyen mértékben szeretnének létrehozni közigazgatási egységeket, legyenek azok községek vagy megyék.

A kísérlet sikerült, a települések szabadon döntöttek a (közigazgatási) társulásról, és mindenki megelégedésére csakis akkor játszotta el a a központi kormány a döntőbíró szerepét, ha nem tudtak dűlőre jutni bizonyos esetekben. Csak annyit fűznék hozzá, hogy a társadalmi elfogadottság és szabad társulás módszere sikeresen alkalmazható, ha a központi kormányzat egyetért azzal, hogy feladata létrehozni és megfogalmazni a népben (nemzetben-országban-államban, kinek-kinek kedve szerint!) megfogalmazódott érdekek legkisebb közös nevezőjét.

Kérdés az, hogy itt és most Romániában ez lehetséges-e? Sajna egyetlen vezető politikus fejében sem fordul meg ez a lehetőség. Még a kisebbséginek mondott politikusokéban sem – vagy legalábbis ezt nem hozták nyilvánosságra. Minden "valamire való" politikus csakis arra törekedett, hogy kezébe kaparintsa azokat a ceruzákat, amivel megrajzolják Románia majdani régióit. A "Miért?"-re való választ az olvasóra bízom...

Ez egy "eredeti demokrácia"! Vagy legalábbis tanuljuk azt.

Ha tisztázódott ennek a módszernek az alkalmazási lehetősége kies hazánkban, vegyük szemügyre a tudományosabbnak nevezet módszer lehetőségeit.

A szakirodalom abból a feltételezésből indul ki, hogy minden településnek van egy vonzáskörzete, és annak megfelelően rendelkezik vagy sem kisebb vagy nagyobb fejlesztési lehetőségekkel; ugyanakkor a vonzáskörzet megadja az illető település rangját is egy virtuális hierarchiában.

Ugyanaz a szakirodalom meghatározza a vonzáskörzetek meghatározásának kritériumrendszerét, amiben nem csak gazdasági mutatók kapnak helyet, hanem demográfiai, társadalmi és kulturális kritériumok tömkelegét tartalmazza. A matematikai módszerek sajátsága, hogy nem igazán lehet azokat átverni, és


az eredmények nem igazán tetszenek egyik-másik vezető politikusnak.

Bár a módszer alapján minden kétséget kizáróan kirajzolódnak nem csak a kisebb régiók határai egy-egy település körül, hanem a nagyobbakéi is (lásd ezt a térképet) az eredményeket minden oldalról támadják.

Erdélyi viszonylatban a módszer egy igencsak nagy dilemmát hordoz magában: ha a régiókat elsősorban kulturális (nem akartam azt írni, hogy nemzetiségi és nyelvi) kritériumok szerint rajzolják meg, akkor azok nagy valószínűséggel gazdasági deficitet fognak produkálni. Ha pedig a gazdasági szempontokat vesszük figyelembe, akkor a kulturális kritériumokat kell nagy mértékben figyelmen kívül hagynunk.

A kormány(zat)nak kell döntenie arról, melyik kritérium lesz elsődleges, hátrább szorítva a többit. Nehéz feladat, hiszen bármelyik megoldás is lesz a "nyerő", utólagos rendelkezésekkel kell ellensúlyozni az előző döntést. Ha gazdasági szempontok szerint döntenek, akkor kulturális (értem nemzetiségi) jellegű döntésekkel kell "javítani" a helyzeten, ha meg kulturális szempontok szerint döntenek, akkor gazdasági döntéseket kell hozni a helyzet orvoslására.

Dilemma a javából: szavazunk vagy rajzolunk?

Az alcímezést a szerkesztőségünk végezte.