2017. szeptember 24. vasárnapGellért, Mercédesz
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

MINDENT A SZÓRVÁNYNAK

Támogatáspolitikáról másképp

Borboly Csaba utolsó frissítés: 2012-03-02 17:43:01

Az erdélyi magyar támogatáspolitikának az erdélyi önkormányzatok, közbirtokosságok, szülői és egyéb közösségek képezik a gerincét, de róluk szokás megfeledkezni a támogatáspolitikai vitákban, egyeztetéseken.

Az idei évben több alkalommal is napirenden szerepeltek az erdélyi magyar támogatáspolitika különböző aktorai. A sort a csángók magyar nyelvű oktatását biztosító program körüli események kezdték, majd ezt követték az erdélyi, székelyföldi megyék, városok költségvetésének elfogadását kísérő viták. Az utóbbi napokban pedig az RMDSZ Communitas Alapítványa, valamint a magyar kormány által működtetett Bethlen Gábor Zrt. támogatáspolitikája vált közbeszéd tárgyává.

Az erdélyi magyar polgár csak kapkodja a fejét e támogatásözön láttán. Nem ismerve a tényeket az a hamis kép alakulhat ki benne, hogy a gazdasági válság ellenére az erdélyi magyar közösségnek támogatáshegyek állnak rendelkezésére oktatási, kulturális és egyéb, megmaradást támogató célokra. Könnyen kialakulhat benne az az érzés, hogy a kolozsvári székhelyű Communitas Alapítvány, illetve a budapesti Bethlen Gábor Zrt. a hátán viszi, finanszírozza az erdélyi magyar oktatást, kultúrát, tőle függ, hogy van-e magyar iskola, színház, múzeum, újság.

A valóság ezzel szemben egészen más, nevezetesen az, hogy az erdélyi magyar élet, intézményrendszer fenntartásának évi sok száz milliós, akár eurómilliárdos terhét


nem a Communitas Alapítvány viseli, se nem a Bethlen Gábor Zrt.,


hanem sok száz erdélyi település költségvetése, megyei költségvetések, vállalkozói, közbirtokossági támogatások. Az erdélyi magyar támogatáspolitikának az erdélyi önkormányzatok, közbirtokosságok, szülői és egyéb közösségek képezik a gerincét, de róluk szokás megfeledkezni a támogatáspolitikai vitákban, egyeztetéseken.

A maga évi százmillió eurós költségvetésével a határon túli magyar támogatáspolitika fontos szereplője Hargita Megye Tanácsa is, amelynek elnöke vagyok. E tisztségemből adódóan az átlagos érdeklődőkénél nagyobb rálátásom kellene hogy legyen a határon túli támogatáspolitikára, de nincs. Az önmagában nem lenne tragédia, hogy nekem nincs erről ismeretem, viszont azt már komoly problémának tartom, hogy az évi néhány millió eurónyi pályázati forrás felett rendelkező Bethlen Gábor Zrt., illetve Communitas úgy viselkedik, mintha a támogatáspolitika oszlopa lenne Erdélyben, nem pedig annak kiegészítője, másodlagos szereplője.

Múlt év őszén a dévai szórványkonferencián azzal a kéréssel fordultam a Communitas Alapítvány vezetőségéhez, hogy ne aprózza el a kiosztandó forrásokat,


mindent koncentráljon a szórványmagyar közösségekre.

Például a Communitas kulturális célzatú forrásainak kétharmada Székelyföldre jön, oda, ahol helyi fenntartású színházak, múzeumok, táncszínházak és egyéb kulturális intézmények működnek. Helyi forrásból építjük, újítjuk fel kultúrházainkat, támogatjuk az amatőr és hivatásos tánccsoportokat, és mégis hozzánk, Székelyföldre dől a támogatás, és nem oda, ahol erre igazán szükség lenne, a szórványba.

Ott ugyanis a román többségű helyi, megyei tanács, ha akar, ad, ha nem akar, nem ad pénzt a magyar kultúrára. Hozzánk jön a támogatás, mi meg kénytelenek vagyunk szórványprogramot indítani és finanszírozni, mert szórványba csak a maradék, a morzsa jut. Tudom én azt, hogy a gazdaság alaptörvénye, hogy a pénz a pénzt vonzza, de ez nem kellene hogy alapelv legyen a támogatáspolitikában.

Természetesen első hallásra furcsa, hogy egy székelyföldi megye tanácsának elnöke írja le a fenti sorokat, de én azt láttam, hogy nálunk Székelyföldön – ide nem értve a Sapientiát és az oktatási-nevelési támogatást – a kívülről érkező támogatásoknak igen csekély a hozadékuk. Egyfelől e támogatási források megléte


sokakat elkényelmesített a '90-es években.


Ennek az lett a következménye, hogy igen nagy munkát kellett kifejtenünk az elmúlt 8-10 évben azért, hogy a budapesti ezer forintocskák helyett minél többen rámozduljanak a Bukarestből, Brüsszelből megszerezhető eurószázezrekre, milliókra.

Másfelől meg azt látom, hogy ezek a források érdemben nem befolyásolják Székelyföld kulturális, civil életét. Ezek az összegek eltörpülnek azokhoz a pénzekhez képest, amelyeket helyi, megyei tanácsok, közbirtokosságok, vállalkozók, magánszemélyek biztosítanak e célra. És ha már a helyi szereplők adják össze a 99%-ot, akkor felesleges elrontani a jól végzett munka feletti örömet azzal, hogy az 1%-ot biztosító külső szereplő is odajön, és jól lesajtózza, milyen derék támogatója a székelyföldi kulturális életnek. A mentőakciókra, támogatáspolitikára nem Székelyföldön van szükség, hanem a szórványban.


De ami nálunk morzsa, az máshol az életet jelentheti.

Ezért mindenki jobban járna azzal, ha a Bethlen Gábor Zrt., illetve a Communitas Alapítvány leülne szépen egymással és berajzolná magának azt a territóriumot, ahol együtt vagy külön-külön, de a magyarság megmaradása érdekében kifejtendő tevékenységét folytatja. Működési területükből én mindenképp kihagynám Székelyföldet, sőt a Partiumot is, mert ott is kellő befolyással rendelkezünk a helyi közügyekben ahhoz, hogy ne kelljen igényt tartani e két támogatásközvetítő szűkös forrásaira. A másfél milliós erdélyi magyar közösségre vetítve néhány eurómillió nem tud érzékelhető hatást kifejteni, de ha Hunyad, Temes, Beszterce-Naszód, Fehér, Arad, Máramaros, Szeben megye magyar oktatására fordítják ezeket az összegeket, akkor látványos eredmények érhetők el.

Néhány hete hívott Medgyesről az egyik ottani barátom, aki elmondta, hogy a városban ismét növekszik a magyar óvodások száma, ugyanis vegyes családokból, sőt esetenként a román családokból is egyre többen íratják magyar óvodába a gyerekeiket. És ha van magyar óvodás, akkor majd lesz magyar iskolás is a vadonatúj, világbanki pénzből és kemény magyar lobbival felépített medgyesi magyar iskolában. Ebben a tanintézetben nemcsak a városi magyar gyerekek tanulnak, hanem a környező, magyar iskola nélküli településekről is naponta beszállítják a gyerekeket kisbuszokkal. Tudomásom szerint ez az akció évi néhány tízezer eurós nagyságrendű összegből kijön, és ezáltal biztosítható az is, hogy 20-30 magyar pedagógusnak megmaradjon az állása a városban, ne zárjon be gyerekhiány miatt az iskola, fennmaradjon a magyar élet.

Egy város, egy megye magyarsága szempontjából létfontosságú tevékenység néhány tízezernyi euróból kijön, mint ahogy hasonló nagyságrendű pénzekből tudják a Beszterce-Naszód megyei Vicében működő Bástya Kollégiumban is a magyar iskola működéséhez szükséges gyereklétszámot biztosítani. És tudom, hogy a fent említett megyékben más településeken is folyik a küzdelem, és akkor még nem is beszéltünk a Böjte atya által fenntartott hálózatról, amely


önmagában egy koherens nemzetpolitika.

Ide kell koncentrálni tehát minden forrást, ezt javasolnám én a döntéshozóknak Kolozsváron és Budapesten. Oda kell irányítani a forrásokat, ahol a magyarság teret veszít, nem pedig Székelyföldre, ahol folyamatosan növeli mozgásterét.

Az elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a szórványvidékeken a magyar lakosság számának csökkenése minden korábbinál drasztikusabb. Ha azt akarjuk, hogy a következő népszámláláson a kérdezőbiztosok még össze tudjanak írni magyarokat Arad, Temes vagy akár Beszterce-Naszód megyében, meg kell változtatnunk szórványpolitikánkat.

Nemcsak a mainál kell lényegesen többet fordítanunk a szórványközösségek megtartására, hanem egészen új közösségerősítő megoldásokat, programokat kell indítanunk. Nem ártana elgondolkodnunk azon, miként koncentrálhatnánk erőinket olyan szórványközpontok megerősítésére, fejlesztésére, amelyek jelenlétünk hosszú távú garanciáiként szolgálhatnak. Új szórványpolitikára van tehát szükségünk, olyanra, ami képes a különböző támogatások összehangolására, a jó kezdeményezések felkarolására és a helyi jó példák terjesztésére.