2019. április 26. péntekErvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

BÁBELI ZŰRZAVAR

Szezont a fazonnal: a közigazgatási reformról

Borboly Csaba utolsó frissítés: 2011-08-26 12:20:20

Az elmúlt évszázadban még nem láttunk olyan közigazgatási átszervezést Közép-Európában, amelyből egy nemzeti kisebbség nyertesen jött ki.

Keverik. Nagyon keverik. A közigazgatási felosztást összemossák az alapvetően statisztikai céllal létrehozott európai uniós fejlesztési régiók kérdésével. És, hogy mi, erdélyi magyarok se maradjunk ki a szómágián alapuló összjátékból, megspékeljük az egészet egy kis autonómiával. Így áll össze egy fogalmi bábeli zűrzavar, amelyben

mindenki mondja a magáét.

Természetesen egy közös hivatkozási alapot sikerül találni minden résztvevőnek, az Európai Unió fejlesztési alapjaiban. Az ezek lehívásához támasztott kritériumoknak akarja most megfeleltetni a román állami szervezetrendszert most minden „reformátor”, csak közben megfeledkezik arról, hogy olyan vonat után futni, amely már elment, felesleges. Aminek értelme van, az az újabb érkező fogadására való felkészülés lenne. De nálunk az uniós fejlesztési alapok lehívása uralja a közbeszédet. Ebben látják a meghatározó politikai szereplők a felemelkedés útját, ami annyiban mindenképp érdekes, hogy a nettó befizető országokban - mint amilyen Románia - általában nem magasztalni, hanem ócsárolni szokás az EU-s fejlesztéspolitikát.

De ha ezen mellékes dologtól el is tekintünk, azt kell látnunk, az EU-s források nem csodaszerek, amivel mindent meg lehet oldani. A sikert önmagunktól kell várni, nem külső forrásoktól. A sikeres régiók elsősorban a belső erőforrásaik felhasználásával lesznek sikeresek, mások - lásd Görögország - százmilliárdos "forráslehívás" után is sikertelenek. Tehát nem ahhoz kell igazítani az életet, hogy miként lehet több forrást felhasználni, hanem fordítva: úgy kell felhasználni a forrásokat, ahogy a belső fejlődés logikája megköveteli. Megjegyezem, hogy pontosan ez az EU fejlesztési logikája is. Alaptétel, hogy nem a forráshoz kell projektet találni,


hanem a projektekhez forrást.

Rátérve a közigazgatási átszervezés kérdésére, kijelenthetjük, hogy nekünk nagyon keserű tapasztalatunk van a különböző közigazgatási átszervezésekből, és ha egy mód van rá, azokból inkább nem kérünk. Mert az elmúlt évszázadban még nem láttunk olyan közigazgatási átszervezést Közép-Európában, amelyből egy nemzeti kisebbség nyertesen jött ki. De azért nem dughatjuk be a fülünket, és nem csukhatjuk be a szánkat, ha a közigazgatás átszervezése terítékre kerül, mert a 6,5%-unk nem lesz mindig elegendő a változtatások megakadályozásához. Tehát e kérdésekről beszélni kell.

Ezért fontosnak tartom, hogy mindig mondjuk el, hogy hatékony közigazgatást csak a történelmi, kulturális hagyományokra épített közigazgatási egységek kialakításával lehet elérni. Minden olyan átalakítás, ami nem ezen az alapon történik, nem hatékony. A 8 megyés átalakítási javaslatra is igaz ez, rövid távú politikai megfontolásokból, a PD választási esélyeinek a növelésére született, és nem vezethetne jóra.

A másik alapelv, amit hangsúlyozzunk a román többségnek, hogy reformot csak jól előkészítve, társadalmi vita után lehet kezdeményezni, és helyi népszavazásokkal kell jóváhagyni. Minden olyan átszervezés, ami nincs népszavazással jóváhagyva, nem elfogadott társadalmilag, és nem lehet hatékony sem.

Mindig világosan különböztessük meg a fejlesztési régiót (NUTS2) és a közigazgatási egységeket. A fejlesztési régiót az EU valójában főleg statisztikai célokra találta ki, ezenkívül a fejlesztéspolitikai koordináció a célja, a közigazgatáshoz nincs köze.

Könnyűszerrel lehet megállapítani, hogy ami Romániában mostanában terítékre került közigazgatási reform és a régió-átszervezés örve alatt, az nem más, mint rövid távú választási, politikai érdekek érvényesítése, amit két "népszerű" témával akarnak eladni: az egyik az EU-s források felhasználása, a másik a magyarellenes nacionalizmus. Erre azért van lehetőség, mert az elmúlt 20 évben a politikai osztály és a sajtó kialakított két erős mítoszt, sztereotípiát a román közvéleményben: az egyik szerint Románia fejlődésének legfőbb záloga a gazdag nyugati országokból érkező "segély". A másik szerint a


Székelyföld autonómiája egyenlő az ország szétdarabolásával.

Mindkét mítosz nélkülözi a valóság-alapot, és mindkettő rendkívül káros az országra nézve, de ettől függetlenül él és virul. Számos közvitát megéltem politikusként Romániában, de azt kell mondjam, hogy az utóbbi, az úgynevezett 8-megyés közvita minden korábbin túltesz. Nincs legalább egy féloldalas törvénytervezet. Nincs hatástanulmány. Nincs egyeztetés. Nincs semmi, csak az van, hogy az államelnök szerint túl sok a megye, és össze kell őket olvasztani.

Ennyi az előélete a román közigazgatás reformjának, és koalíciós egyeztető tanácsi üléstől kezdve ellenzéki népszavazási kezdeményezésekig jött minden, ami belefért a politikai uborkaszezon kezdetén. Természetesen el is halt néhány hét alatt az egész, ami a felvetett javaslatok képtelenségét, életidegenségét tekintve örvendetes, viszont annyiban mindenképp káros, hogy egy olyan fontos kérdést, ami a közigazgatás szervezése megint sikerült a sutba dobni.

Pedig meggyőződésem, hogy a román államszervezésben igencsak csalódott polgárok, akiknek milliói szereztek pozitív igazgatásszervezési tapasztalatot Magyarországon, Franciaországban, Olaszországban vagy Spanyolországban, elvárnák, hogy napjaink informatizált világában kőkorszaki módszerekkel dolgozó hivatalok helyett ügyfélbarát módon, operatívan intézzék a különböző igazgatási ügyeiket.

E célból fogalmaztam meg néhány javaslatot és publikáltam román nyelven, mert azt gondolom, hogy a romániai pártpolitikában a mérleg nyelve szerepet betöltő RMDSZ-nek - hasonlóan az olyan fontos közéleti folyamatokhoz, mint Románia NATO csatlakozása, vagy Európai Uniós integrációja – kiemelt szerepe van a hosszú távú társadalmi-gazdasági folyamatok alakításában. Meghatározó kérdésekben az elmúlt 20 évben fontos volt a szavunk. És azt gondolom, hogy az olyan tipikusan belpolitikai jellegű témákban is, mint amilyen a közigazgatási szervezetrendszer, beosztás kérdése, megőrizhetjük befolyásunkat, ha olyan érvrendszert, javaslatcsomagot dolgozunk ki, ami elfogadható lehet a román többség számára és természetesen számunkra is.

Egy dolgot leszögezhetünk. Nem a regionális beosztás kérdése jelenti ma a legnagyobb problémát a román államműködésben. Ragaszthatjuk akárhogyan is a megyéket egymáshoz, hármas, négyes vagy nyolcas formációkban, semmi sem fog változni, ha nem alakítjuk át az egész rendszer kereteit és működésének lényegét. És ezen átalakításnak a lényegét én ott fognám meg, hogy mindazt, ami a jelenlegi rendszerben polgárbarát (mert sok ilyen elem van) megtartanám, és mindazt, ami nem felel meg ennek a kritériumnak, azt kidobnám.

Ha Ausztriában egy péküzletet mindenféle egészségügyi meg egyéb hatósági engedélyek nélkül 24 óra alatt meg lehet nyitni, vagy a tejtermelő gazda által előállított sajtot elhagyott bányákban felállított deszkaállványokon lehet szárítani évszázados technológiáknak megfelelően, majd onnan értékesíteni, akkor nem igazán értem én, hogy egy romániai vállalkozás beindításához miért kell 36 féle pecsét, hatósági engedély, és persze majd folyamatos ellenőrzés, vegzálás. Ha máshol, mondjuk a szomszédban, Magyarországon, azt megtudják oldani, hogy a falusi ember beutazik a legközelebbi városba, és ott egy hivatalban elintézi az összes adminisztrációs ügyeit, akkor azt miért nem lehet nálunk is megvalósítani.


Miért kell mindenért a megyeszékhelyre utazni?

Nagy reményeket fűztünk az e-közigazgatáshoz. E téren sincs érdemi előrelépés. Egyfelől szétszabdalt rendszerek épülnek ki súlyos euró milliókért, másfelől ezen rendszerek használatához szükségessé tett elektronikus aláírás járulékos költségei a népesség nagy része számára ezeket elérhetetlenné teszi. Az e-közigazgatás igénybevételéhez Magyarországon elég egy regisztrált email cím.

Nem értem miért kell Romániában akár évi többszáz lejes költséget is kitevő digitális aláíráshoz kötni az e-közigazgatási lehetőségek igénybevételét? És a sort folytathatnám a helyi autonómiából látszatautonómiát csináló jogszabályrengeteggel, a nagyvárosokat, különösen a fővárost a kisvárosokkal, falvakkal szemben preferáló forráselosztási rendszerekkel. A romániai államszervezés bármely területére tekintünk, a rendetlenséget, szabályozatlanságot, az alulfinanszírozottságot és a pazarlást egyaránt, egymás mellett megtalálhatjuk. Sajnos, az elmúlt 20 évben nem volt kellő elszánás arra, hogy egy valós problématérkép szülessen és annak alapján egy konszenzusos megoldási csomag jöjjön létre.

Meggyőződésem, hogy a társadalmi konszenzuson alapuló igazgatásszervezési csomagnak a bürokratizmus drasztikus visszavágása és a polgárbarát igazgatásszervezési megoldások bevezetése mellett nagy hangsúlyt kell helyeznie a nagyvárosi centrumoktól távolabb élő, falusi népesség problémáinak kezelésére. Az ország nagyobbik része olyan falvakban él, amelyek a modern közszolgáltatások jelentős részétől távol vannak vagy éppenséggel elzártak, s a lakosság mai jövedelmi helyzete nem teszi lehetővé a távoli centrumokba való utazgatást.

Az állam ezekből a térségekből lényegében kivonult, a helyi társadalom szervezését – már ahol – néhány pedagógusra, helyi tanácsi dolgozóra vagy éppenséggel orvosra és papra bízva. Az állam részleges kivonulásának a társadalmi leszakadás felerősödése lett a következménye. Az ország területi közigazgatásának átszervezése ezeknek a vidéki térségeknek, településcsoportoknak a felzárkóztatását csak úgy tudja szolgálni, ha a modern állam nyújtotta előnyöket nem néhány nagyvárosi centrumba koncentrálja, hanem a pont fordítva, a vidéki kistérségek életét szervezni képes kisvárosokba szétteríti. Erről szól a fentiekben hivatkozott román nyelvű tanulmányom. Remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerül ebbe az irányba kimozdítanunk a román közgondolkodást.


A szerző Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az alcímezést szerkesztőségünk végezte.