OLVASÓI LEVÉL
A nyáron hibernáló város
Herédi Zsolt utolsó frissítés: 2010-02-17 11:22:17Kolozsvár nyári életritmusának a felgyorsítása egy soktényezős feladat, a városszintű intézményi összefogástól akár a régióbeli összehangolásig is terjedhet.
A városnapokat kijelölő vitában egy sokadszorra visszatérő érvként hangzik el a tavasz vagy az ősz mellett az, hogy a diákok ekkor vannak Kolozsváron. Több mint százezer diák tanul Kolozsváron, őket nem szabad kihagyni, ha igazán nagy rendezvényt akarunk. Az ezzel érvelőknek a véleményén az sem változtat, hogy ennek a több mint százezres tömegnek egy tekintélyes része szintén a városból származik, és a városnap tulajdonképpen a város lakóiról kellene, hogy szóljon.
KOLOZSVÁR: BRAND ÉS VÁROSNAPOK
» Lassan épül Kolozsvár brandje (beszámoló)
» Kolozsvár-brand: precedensértékű találkozó az EME-nél (hír)
» Kik a kolozsvári magyarok? (háttér-interjú)
» Kádár Magor: először értékekről kell beszélni, s csak aztán márkáról (interjú)
» Makkai Bence: a brand szót azért találták ki, hogy a hozzá nem értőket hülyítsék (interjú)
» Sisak Tamás: kívánatos a változatosság és spontaneitás (interjú)
» HERÉDI ZSOLT: A nyáron hibernáló város (olvasói levél)
» Rövidre zárták a Kolozsvár-napok időpontjáról szóló vitát (beszámoló)
» Barcelona: hogyan lesz csődös ipari városból turistaparadicsom? (interjú)
» Szántó Attila: a legjobb üzenet az élhető város (interjú)
» Guttmann Szabolcs: lehet brandről beszélni, amikor már megvan az áru (interjú)
» Kolozsvár brand: alakul a púpos gyermek (közvita beszámoló)
» Hogyan lesz közutálatnak örvendő szoborból Süsü, a kedves kabala?
további közviták »Az idelátogató turisták meg e hiányzó tömegnek a töredékét sem tudják pótolni. Kevesen vannak, és nagyon kevés időt is töltenek itt. Ami látnivaló van, azt egy nap alatt körbe tudják rohanni, nincs mi itt tartsa az idelátogatót. Pedig a vonzó európai nagyvárosok esetében ilyenkor pezsdül fel az élet. Gondoljunk csak Budapestre, ahol ilyenkor a szokásosnál is jobban felpezsdül az élet, a turisták jócskán felülmúlják a hazatávozó egyetemisták és nyaralni induló helyiek számát. Na jó, persze tudom, ez nagy falat, nem is lehetne egyből egy ilyen világváros forgalmához viszonyítani provinciális kis helységünket, de egyszer már el kéne indulni ebbe az irányba. Ha már olyan címekről ábrándozunk, hogy Erdély fővárosa, metropolisz, meg hasonlók.
Mert a budapesti turistaforgalom nem csak az épített örökségnek, hanem a rendezvényeknek is köszönhető (a Sziget fesztivál például Kelet-Európa legnagyobb ifjúsági feszitválja). Ahogy nálunk is vannak pozitív példák, mint például a Segesvár Középkori fesztiválja, melyre július végén az egész országból, de
még Nyugatról is eljönnek.
Mondhatnánk, hogy igen, de ott megvan hozzá a díszlet, hazajönnek a szászok. Ez igaz, de ott vannak a a szintén nem helyi egyetemistákra épülő Szentgyörgy napok. Azt a tanév idejében tartják, de nem a helyi egyetemistákra alapozzák, lévén, hogy ezek létszáma nem oszt, nem szoroz, és kisebb város, középkori épületek nélkül. Mégis egész Erdélyből jönnek ide a fiatalok, olykor Magyarországról is, mert hírneve lett.
Hazacsalogatható szászaink száma elenyésző, de hazalátogató elszármazott kolozsváriakra mi is alapozhatnank. Kolozsváron ezzel szemben a kerthelységeket leszámítva, a vendéglátóipari egységek egy tekintélyes része ilyenkor félgőzzel működik, de olyan is van, amelyik bezár, mert működtetése csak a nyári veszteséget növelné.
Sokszor előfordult már – és ezzel nem vagyok egyedül –, hogy a külfödről nyáron hazalátogató barátaimmal, egykori osztálytársaimmal el akartunk menni egyet szórakozni, bulizni, és egyszerűen nem volt hova. Ez a diákhiányból adódó érdeklődő/fogyasztóhiány tény, de
addig marad tény,
amíg a városvezetés és a rendezvény- és fesztiválszervezők akként is kezelik. Pedig lehetne változtatni is ezen, és ki más kellene elkezdje a város rendszeres nyári Csipkerózsika álmából való felrázását, ha nem a városvezetés?
Ez a hozzáállás jellemző a városvezetés kezdeményezőkészségére, pontosabban annak a teljes hiányára. Egyelőre sokan így is meg vannak elégedve, mert a viszonyítási alap a Funar korszak, azaz a béka segge alatt van. Most sincs átfogó koncepció, és az első ilyen rendezvénytől a jelenlegi városvezetéssel és intézményvezetőkkel nem is várható nagy elmozdulás, de ez lehetne a kezdete egy hosszú folyamatnak.
A város nyári revitalizálási programja, akár a sikeres városnapok, egy komplex projektet igényel, mely a város minden lakójának és a turistáknak is megpróbál nyújtani valamit, s melyből minden komolyabb intézmény kiveszi a részét. Sok múlik tehát a város különböző kulturális intézményeinek az igazgatóin is (melyek kinevezése sokszor kimondatlanul is politikai kritériumok alapján is történik).
A nagyobb költségvetésű állami kulturális intézményeink – a Szépművészetitől az Erdély Állami Történelmi Múzeumáig – marketingje mintha megragadt volna a múlt rendszerben, a vezetőknek mintha nem jutott volna el a tudatáig, hogy az általuk vezetett intézmények is egy piac részesei.
Időutas intézmények és vezetők
Hat évvel ezelőtti magiszteri képzésemen volt egy tantárgyunk, ami a Kulturális intézmények marketingje nevet viselte. Nem igazán vette komolyan maga az oktató sem, de egyik történetesen megtartott kurzuson meghívta az egyik intézmény nyugati posztgraduális képzést is elvégzett PR-osát.
A fiatal högy előadása viszont egy kudarctörténet volt. Nagy tervekkel állt neki munkájának, hogy feldobja az illető múzeum látogatottságát, rendezvényszervezéstől elkezdve minden volt az igazgatóságra leadott projektjeiben. Az, hogy az igényelt büdzsének a töredékét kapta meg, még hagyján (bár siker esetén a bevételek fedezték volna ezek egy jó részét), de hamarosan a kollégái ellenszenvével is számolnia kellett.
Hiszen az illetők folytatták a régi rendszerben elkezdett és megszokott életritmusukat, rutinos munkatempójukat, melynek vezérelve a kevés pénzért kevés munka volt. Akkori mondás szerint: „Ők úgy tesznek, mintha fizetnének, mi úgy teszünk, mintha dolgoznánk.” Az említett hölgy a szürke hétköznapok jól megszokott nyugodt tempóját veszélyeztette mindenféle gyanús tervvel, szokatlan megaprojektekkel. Mikor intézményi reformról hallok, azóta is az ő beszámolója jut eszembe.
Nálunk a modern reklámtechnikák még szinte ismeretlenek, akármilyen érdekes vendégkiállítást is látnak vendégül, sikerül titokban tartaniuk, csak a lakosság egy minimális hányadához jut el az információ. Még szerencse, hogy vannak a tanév idejében szemfüles diákok (főleg ha szakirányukkal egybevág az illető intézmény profilja), akik az intézmények minden titkolózása ellenére is kinyomozzák, hogy hol milyen kiállítások, események zajlanak.
Így a nagy számú diákság révén a jelenlegi intézményvezetők konzerválhatják kényelmes „marketingpolitikájukat”. Illetve PR-ostól együtt megtarthatják pozícióikat, annak ellenére, hogy a PR- és marketingpolitika a legtöbb esetben a múlt rendszer munkastílusát idézi. A példa kedvéért elég csak a honlapjaikat szemügyre venni.
Honlap bükkfanyelven
A történelmi múzeum egyik honlapja nem működik, a másik csupa bürokratikus jogi információval lát el, már a nyitólapja is önmaga meghatározásának „érdekfeszítő” jogi nyelvezetével indít, majd az Események linknél megtudjuk, hogy ezek száma egész évre minden hónapra lebontva nagy nulla, az Újdonságoknál a betervezett események száma szintén. Az Általános információknál pár száraz adat után megadja a Gyógyszerészeti múzeum egyáltalán nem látogatóbarát órarendjét, illetve megtudhatjuk, hogy az intézmény többi tárlata meghatározatlan időre zárva. Belépőjegyek persze nem tartoznak ebbe a kategóriába, úgyhogy kedvezményekről sem tudunk meg semmit.
Diákokra szabott BBTE múzeumok
Hasonló példa lehetne az elhanyagoltságra, eldugottságra a BBTE bármelyik múzeuma. A nyitvatartási programok eleve olyanok, hogy helybeli, akinek átlagos munkahelye van, nem tudja meglátogatni. Turista meg nem kap plakátokon, újságokban ezekről információt, külön honlapjaik nincsenek, csak az egyetem honlapján keresztül kapható meg. Egyiknél sincs feltüntetve a polgármesteri hivatal, mint támogató, a honlapok alapján ezek kizárólag az egyetem költségvetését terhelik, holott városi érdek is lenne ezek ismertsége. Ez a tény, azt hiszem, sokat elárul a partnerségi viszony helyzetéről és az előbb említett hiányosságokra is ad egyféle magyarázatot.
Amikor a hüllőkért rajongó kisfiam vagy harmincadszorra járt a BBTE Vivariumában, az egyik alkalmazott mosolyogva mondta, hogy ennyit még az épületbe járó biológus hallgatók sem járnak oda, de arra is volt példa, hogy negyedéves végzős véletlenül tévedt le az épület alagsorába, és elámult, hogy jééé, hát itt még ilyen is van? Négy évig járt képzésre abba az épületbe, de nem is tudott erről az intézményről. Akkor mit várjunk egy turistától?
Ahol élet van
A Kolozsvári Szépművészeti Múzeum honlapja már fényévekkel jobb. Bár itt is hiányzanak a különböző nyugati múzeumok marketing- és reklámfogásai (pl. interaktív játékok, versenyek), az elvárható többnyelvűség, de legalább nem terhelnek fölösleges információkkal, mint a történelmi múzeum, a szükségest viszont megadják, és a lényeg, hogy van miről informáljanak. Kulturális események, vendégkiállítások, stb.
Itt megjegyzendő, hogy az intézmény a Megyei Tanácshoz tartozik, azaz a honlapok információi szerint egy fokkal közelebb a decentralizációhoz. Ez sokat elárul, bár nem hiszem, hogy kizárólag ez lenne a dolog nyitja. Viszont a városbeli reklámja, láthatósága ezeknek az eseményeknek is rendkívül alacsony. A forgalmas helyeken alig reklámozza magát az intézmény.
Ez írható nem csak az intézmény számlájára, hanem az anyagi forrásaira és a Polgármesteri Hivatallal való partnerség hiányára is. (Csak pár ötlet: a helyi nyomtatott vagy online újságokban színes reklámok, malloknál vagy egyéb forgalmas helyeken plakát, vagy ami a polgármesteri hivatalnak alárendelt közszállítási vállalat, a RATUC buszain reklámfelület bérlése szimbolikus összegért, amennyiben egy közös megegyezés alapján jó pár busz reklámfelületét erre a célra elkülöníttethetné a polgármesteri hivatal.) Lényeg, hogy ez az intézmény megfelelő körülmények közt potenciális partnerként szállhatna be egy sikeres városnap-szervezésbe.
Távolabbi pozitív példa a korszerű hazai intézményvezetésre és marketingre a Csíki Székely Múzeum. Miután egy fiatal igazgatót neveztek ki az intézmény élére, Erdélyszerte reklámozott és ismert volt és látogatták is a Munkácsy kiállítást, a tatárjárásról vagy az Egyiptom művészetéről szóló vendégkiálításokat. EU-s projektet nyert, bank támogatását elérte, korszerű, kétnyelvű honlap tudósít számos rendezvényről, projektről, melyek egy része az egész vidéket felöleli.
Egy másik tényező a város lelassult nyári életére
az ittlakók érdektelensége is.
Ez jórészt a programhiányok állandósultságából, de másfelől a kétlakiságból is adódik. Nagyon sok elsőgenerációs kolozsvári hétvégén igyekszik hazamenni szülővárosába/szülőfalujába, mert, bár Kolozsváron dolgozik, ide szól a személyije, de nem integrálódott teljes mértékben.
Ennek oka a szocializmus idején történt tömeges betelepítés is (több volt a betelepített, mint az őshonos lakosság), másfelől például – magyarok esetében legalábbis biztosan –, a kolozsváriak befogadókészségének a hiánya is. A betelepítetteket nem tudta kulturálisan asszimilálni a város polgársága, hiszen évtizedekig a falvakról betelepítettek lélekszáma meghaladta az eredeti városi lakosságét (Dorel Abraham városszociológus a rurbanizáció fogalmát használja e folyamatra).
Ugyanakkor a régión is sok múlik, hiszen Magyarország az elmúlt időszakban mondhatni fesztiválnagyhatalommá nőtte ki magát. Egy Siófokon vagy Székesfehérváron szervezett fesztiválra látogató nyugat-európai, ha már Magyarországra megy, akkor ellátogat a fővárosba is.
Kolozsvár nyári életritmusának a felgyorsítása tehát egy soktényezős feladat, a városszintű intézményi összefogástól akár a régióbeli összehangolásig is terjedhet, de mindehhez egy letisztult koncepció kellene, és polgármesteri, városi tanácsi kezdeményezés.