Az ERDÉLYI MAGYAR KI KICSODA szerkesztőinek „szándéka a közösségünk számára fontos embertársaink minél teljesebb számbavétele” az erdélyi magyar társadalom legszélesebb nyilvánosságában. A tervezett kézikönyv „elsődlegesen a politika, közélet, egyházak, tudományok, oktatás, irodalom, művészetek, közművelődés, sajtó, sport, üzleti élet területén kimagasló teljesítményt nyújtó személyiségek életrajzi adatait tartalmazza”, de szóba jöhetnek mint fontos erdélyi magyarok a „munkahelyteremtő vállalkozók, közösségformáló civil aktivisták” is.

A szerkesztő arra biztatja „a decemberben megjelenő harmadik kiadás potenciális szereplőit”, azaz a jelenleg még


szerénységük mögött rejtőző fontos erdélyi magyarokat,

hogy „szerénységüket félre téve, mielőbb töltsék ki a jelentkezési adatlapot és ezáltal biztosítsák szócikkük helyét a fontos tízezer erdélyi magyar között”.

Az elképzelés szerint a fontos tízezer erdélyi magyarok csoportja tehát – szerénység nélküli – spontán önkiválasztódással körvonalazódna. Hogyan lehet valaki fontos erdélyi magyar? E nézőpontból nyilván csak úgy, ha szerénységét félretéve kiemeli magát a körülötte élő, nem fontos erdélyi magyarok tömegéből, vagyis kitölti a jelentkezési lapot.

Továbbá a szerkesztő arra is biztat, hogy „juttassák el a Ki Kicsodába való bekerülés (lehetőségének – kiegészítés tőlünk) hírét a környezetükben élő fontos személyekhez, ismerőseikhez is.”

Az ember ilyenkor jóindulatú segítőkészséggel tekint szét környezetében:


hol van az a rejtőző fontos romániai magyar,

akinek figyelmét felhívhatná a nyilvánosság e fontos fórumára? Itt van mindjárt a roma származású Tibi szomszédunk, aki a „munkahelyteremtő vállalkozó” kategóriában indulhatna sikerrel. (őt kellene megkérdezni, hogy vállalná-e a roma származású fontos erdélyi magyar identitást).

Tibi – nemkülönben az egész családja – évtizedek óta szorgalmasan helytáll – a fontos romániai magyar fő jellemzője a helytállás – a gyarapodó gazdaságában, ma már naponta öt-hat alkalmazottat foglalkoztat, köztük olyanok is vannak, akik a magyarországi munkaerőpiacról vonultak (némi keserű szájízzel) vissza. Tibi szerintem egy fontos erdélyi magyar, nagy valószínűséggel ezt mondanák azok is, akiknek naponta kenyeret ad, sőt a fél falu népe is ezt mondaná, mert a Tibi családjától vásárolnak sajtot, ordát, naponta járnak az élelmiszerboltjukba.


De ha én Tibi szomszédnak előhoznám a jelentkezés ügyét,

igen elcsodálkozna, lehet ki is nevetne, majd meghívna egy sörre. Tibi szilárdan áll a lábán, nem csak gazdaságilag, mentálisan is, nincs szüksége efféle hivalkodásokra.

Nem tudhatjuk, kik és hányan kellene eldöntsék bárkiről, hogy az illető fontos vagy nem fontos erdélyi magyar, nem is fogjuk megtudni, mert ez a kiválasztódás önkéntességen alapul. Arra azonban mérget lehet venni, hogy a romániai magyar társadalom minden foglalkozási, szakmai csoportjaiban („a politika, közélet, egyházak, tudományok, oktatás, irodalom, művészetek, közművelődés, sajtó, sport,” stb., stb.) lesznek másod-, harmadvonalbeli (nem mellesleg közpénzekből élő) frusztrált egyének, akik sérült identitásúkat majd úgy gyógyítják, hogy jelentkeznek a Ki kicsodába.

A soha, sehol szakmai mérlegre nem tett, kritikai értékelésre nem méltatott „művek” szerzői, statiszta szerepekhez is nehezen jutó színészek, nyelvbotlásaikkal küszködő politikusok, szakmai fejlődésre képtelen, de a hagyományokat híven őrző pedagógusok és ki tudja, még milyen társadalmi csoportok tagjai keresik majd a legitimitást kétes teljesítményükre, próbálnak a halhatatlanság felé kacsingatni.

Figyeljünk hát oda: készül a nagy erdélyi értékrendi saláta.

Mentalitástörténeti szempontból kétségtelenül értékes dokumentum lesz.