2017. szeptember 24. vasárnapGellért, Mercédesz
10°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

OLVASÓI LEVÉL

Botrányba fulladt találkozó

Sigmond Júlia utolsó frissítés: 2009-03-16 16:51:03

80 év alatt először voltam ilyen helyzetben, amikor nyilvánosan, ilyen nyílt, egyértelmű gyűlöletet kellett megtapasztalnom egy román részéről, csak azért, mert magyar vagyok.


A kolozsvári Városi Kultúrház keretén belül működő Eszperantó Klub találkozót szervezett. Megemlékeztek az eszperantó nyelv megalkotójának, Dr. L.L. Zamenhof születésének 150-ik évfordulójáról. A találkozón, terv szerint, Bardi Liviu (Dodo) románul, Asztalos Lajos magyarul tartott volna előadást a nyelv keletkezéséről és jelenlegi helyzetéről. Végül én tartottam volna egy „próbaleckét” a jelenlévőknek.

Maria Florescu, a kultúrház nemrég nyugalmazott igazgatónője, szép megnyitó beszédet tartott. Néhány szóban beszámolt az Eszperantó Klub tevékenységéről és méltatta a nyelv fontosságát.

Dodo is megtartotta előadását, melyben megemlékezett Zamenhofról és beszélt az eszperantó nyelv szépségéről és könnyűségéről.

Aztán Lajosra került a sor. Még két percet sem beszélhetett, mert a jelenlevők közül egy nő hangosan kezdett méltatlankodni, hogy MIÉRT BESZÉLNEK MAGYARUL?

Hangos szóváltásra került sor. Maria próbálta megnyugtatni a hangoskodó nőt, de mások is kezdtek kiabálni.

Lajos szó nélkül felöltözött és feleségével együtt elment.

A 26 jelenlévő közül 12 magyar volt. Lajos távozása után közülük többen elmentek.

Maria, Dodo meg én, felváltva próbáltuk megnyugtatni a kiabáló nőt. Nem lehetett. A vak gyűlölet beszélt belőle: „Romániában élünk. Tanuljon meg mindenki románul!”

Szelíden és mosolyogva beszéltem hozzá: „Nézze, Asszonyom! Bardi Liviu román, én magyar vagyok, évtizedek óta élünk és dolgozunk együtt békességben, barátságban! Az eszperantó nyelv éppen erről szól: hiszen a béke és a barátság nyelve!”

Aztán megkérdeztem tőle: „Ha angolul beszéltünk volna, az nem zavarná?” „Az más!” – mondta ő. „Csak a magyar nyelv zavarja önt?” – kérdeztem én szelíden. „Nem azért jöttünk ide, hogy az időnket vesztegessük”- kiabálta tovább. „Nagyon szomorú vagyok, asszonyom” – mondtam én lemondóan, mert láttam, nincs akivel beszélni.

Maria is próbált vele okosan beszélni, de mindhiába.

Dodo is próbálta megnyugtatni, de erre a nő fenyegetni kezdte, hogy vigyázzon magára, mert megjárhatja!

Paskucz Viola fényképezte az előadókat. A háta mögött ülő kiabáló nőt is lefényképezte. Az meg dühében felkapta az előtte lévő székről azt a rózsacsokrot, amit nekem hozott egyik tanítványom, és Viola arcába csapta, a fényképezőgépet is eltalálva. Viola is elment ezek után.

Megint Maria kezdett beszélni, lehet, attól félt, hogy további tettlegességre kerül sor.

Dodo arra kért, hogy osszuk ki a próbalecke anyagát és kezdjük el a tanítást. Megkérdeztem a kiabáló nőtől, hogy adjak-e neki is? Ugyanis itt nemcsak eszperantóul és románul, de magyarul is rá van írva, melyik szó mit jelent? De elvette a papírt.

Elkezdtem a tanítást, de Dodo átvette az irányítást. Mintha attól félt volna, hogy esetleg én nemcsak románul, hanem magyarul is elmondom, hogy melyik szó mit jelent.

Elrontotta az egészet. Én ugyanis semmilyen nyelven nem mondtam volna a szavak jelentését, csak eszperantóul beszéltem volna, mivel a papírra oda volt írva minden, románul is, magyarul is. Ott is hagytam őt, mert aztán nemcsak a leírt leckét használta, hanem elkezdte magyarázni az eszperantó nyelvtant is.

A végén odamentem a nőhöz s megkérdeztem tőle, hogy hívják? „Ileana, mérnöknő vagyok” – felelte. „Én nem szégyellem a nevemet, Sigmond Júlia vagyok. Ön nem mondja meg a nevét?!” – kérdeztem tőle. „Majd máskor, egyszer ha négyszemközt találkozunk” – mondta ő.

Sigmond Rita keresztleányom is ott volt, segített nekem eszperantó nyelvű tankönyveket, szótárakat eladni. Megbotránkozva hallgatta s nézte a kiabáló, botrányosan viselkedő nőt. Élete 18 éve alatt ilyent ő még nem tapasztalt. Könnyes tekintettel nézett rám.

Én meg 80 év alatt először voltam ilyen helyzetben, amikor nyilvánosan, ilyen nyílt, egyértelmű gyűlöletet kellett megtapasztalnom egy román részéről, csak azért, mert magyar vagyok.

Történt mindez a 21. században, Romániában, Kolozsváron.


Kolozsvár, 2009. 03. 11.