2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
reply.transindex.ro

VÁLASZ SIPOS GÉZÁNAK

Missouri Weekend, ég veled!

Borboly Csaba utolsó frissítés: 2009-03-06 16:12:57

avagy mitévő legyen az ember, ha nem látja már a lármafától az összefogás tüzeit


A Transindex szorgalmas olvasójaként néhány hete a címlapon szemembe ötlött egy lármafás írás, amelyet Sipos Géza, a Holt Költők Társaságának kitűnő tagja jegyzett. Kicsit bosszankodtam rajta, hogy az egyébként a Szerzőre jellemző élvezetes stílusban megírt cikk felületes információk alapján fikázza a székelyföldi intézményi vezetők leváltása ellen tiltakozó akciónkat, de gondoltam, van dolgunk elég, lépjünk tovább. Aztán mégis megfogott egy déja vu–érzés, mert nem először fordul elő, hogy a kolozsvári értelmiség egyik-másik illusztris képviselője


teljesen másként látja a székelyföldi történéseket,

mint ahogyan azokat mi itt a helyszínen megéljük. Ez a felismerés persze még önmagában nem állítja meg a toronyórát, de a helyi események értelmezése rendszerint negatív irányú gellert kap valahol, mire iránymutatónak szánt publicisztikává érik a nagy múltú Kincses Városban. Valami probléma lehet azzal az alkotói prizmával is, amin át a hivatkozott cikk Szerzője szűkebb pátriánk eseményeire tekint.

Csakis ezzel tudom magyarázni, hogy az analitikus képességeit más írásaiban oly gyakran csillogtató Szerző a dolgozata tárgyát képező esemény félreértelmezéséből kiindulva, hipp-hopp eljut a következtetésig, hogy ezek a kezdeményező székelyek minimum felelőtlenek, aztán még felületesek is, de leginkább buták. Biza buták, nincs mit szépítgetni, legalább annyira buták, mint George W. Bush, de lehet, hogy még annál is butábbak. Talán nem éppen annyira buták, mint a föld, de azért… Hát, elég buták, na.

Személy szerint mindig úgy tartottam, hogy azok az emberek, akik maximum csak látásból ismernek, inkább szépnek tartsanak, mint okosnak, úgyhogy a Szerző végkövetkeztetését nem is firtatnám tovább.


A székely embernek egyébként is elég,

ha annyi esze van éppen, amennyi kell. Azt viszont mind magánál is szokta tartani. A lármafás cikk sajnos arra enged következtetni, hogy szerzője a megírás idejére a maga (amúgy meglehetős) okosságának egy részét – mégpedig az események tisztán látásért felelős részét – a kredencbe zárta, s az írás során inkább egyéb erősségeire hagyatkozott, mint amilyen a nagyszerű kombinációs- és stilisztikai érzék, remek humor, satöbbi, satöbbi.

Nem feltételezve szándékosságot ezen eljárás mögött, azon gondolkodtam, mi késztette vajon erre a Szerzőt, aki egyébként köztudomásúlag kényesen ügyel a felhasznált információk helyességére. Arra jutottam, hogy a hiba – mint mindig - nem az Emberben, hanem a Körülményekben van. …„Sohase az ember a hibás, hanem valami más. Valami más, a pillanat, a múlt, a sors, az átok, valami, amit nem ismerünk” – akár ezt az Ady idézetet is választhattam volna irományom mottójául, de nem választottam, mert történetesen van egy elképzelésem arról, hogy mi homályosítja el a Szerző vesébe látóan éles pillantását olyankor, amikor azt a Székelyföldön gyúló tüzekre veti.

Egészen konkrétan úgy vélem, hogy a Székelyföldön az utóbbi időben elkezdődött önjáró, belső folyamatok megértése úgy általában okoz nehézséget a kolozsvári értelmiség számos jeles képviselőjének.


Egyesek nem hisznek a szemüknek,

ha azt látják, hogy a Székelyföld nemcsak mint az erdélyi magyar értelmiségi és politikai elit kultúrafogyasztó, szavazat- és utánpótlás-szállító hátországa létezik, hanem képes önállóan megszervezni magát, artikulálni az érdekeit és fellépni ezek érvényesítéséért. Márpedig mostanában rendszeresen ez történik, és ezt a helyzetet az erdélyi elit számos prominens tagja nem tudja kezelni, megemészteni. A kolozsvári értelmiség egy része is görcsösen ragaszkodik a ’90-es éveknek (vagyis a múlt század végének) a szelleméhez, ahhoz az időszakhoz, amikor Kolozsvár az erdélyi szellemi élet abszolút központjaként, egyfajta fővárosként működött, nemcsak Válaszútról, de a Székelyföldről nézve is. Működött, de ma már nem működik, és itt van a szemek homályosodását előidéző kutya elásva.

Remélem senki sem veszi rossznéven, ha a líra területéről hozok hasonlatokat mondanivalóm illusztrálására. A Missouri Weekendre gondolok, Kovács András Ferenc tollából. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy ez a vers a ’90 -es évek underground kolozsvári értelmiségi-egyetemista közegét írja le nagyon találóan:

Muszlim mennyország volt talán
A vén Missouri Weekend
Megingó tatján feszt ivott
Sok ugri-bugri littyent
Festõ zenész roncs szeszkazán
Gigája meg se nyikkent
Pár nemzedék pokolra szállt -
S ez évrõl évre így ment.
Míg szétrohadt a sörhajó
A jó Missouri Weekend


Bár nem voltam kolozsvári egyetemista, de egyéb okokból sokat jártam a 90-es években Kolozsvárra. Volt az akkori évek kolozsvári hangulatában valami sajátos, arisztokratikus, fővárosi dekadencia, ahogy a Funar mester uralta romváros régi polgári zugaiban tenyészett egy sajátos magyar szubkultúra,


és fityiszt mutatott az elmúlásnak.

Olyan hangulatos házibulik sehol nem voltak, mint Kolozsváron. Ha nem hozták ki a vendégek a nappaliba a fürdőkádat hamutálnak a lakásbúcsúztató bulin, megsértődött a házigazda. Nem utolsósorban kitűnő művészi teljesítmények is születtek itt, meghatározó volt például az Előretolt Helyőrség fedőnevű költőklub.

Szép volt ez a korszak, de ennek vége, szétrohadt már a sörhajó. A kolozsvári underground, mint az erdélyi magyar szellemi megújulás vitathatatlan tekintélyű élcsapata megszűnt létezni, az irodalmár ifjak is találóbbnak vélik Holt Költők Társaságának nevezni csoportjukat. A város magyar polgársága igencsak megcsappant, nagyon sokan elköltöztek, és akik maradtak, vagy újabban odamentek, azok igyekeznek beilleszkedni a kiépülő román nagyváros szerkezetébe.

Nyakkendőt kötve távozott
Tahó kis úri littyent
Kültelki brávók sörbakák
Nagy szája félrefittyent
Mind gyermeket nevel komoly
vagyont gyûjt pénzre pittyent


Nincs is ezen semmi sírnivaló, vagy talán van, de annak nem most van a helye-ideje. Lényeg, hogy az erdélyi magyar kultúrkör


időközben többközpontúvá vált,

és Kolozsvár, bár továbbra is nagyon fontos szellemi központ, de csak egyike az erdélyi magyar szellemi élet központjainak. Nem egyértelmű már, hogy az erdélyi magyar közösségi életet befolyásoló innovációknak Kolozsvár szellemi közegéből kell kiindulniuk.

A Székelyföld mára már alternatív innovációs központként is működik. Szerénytelenség és álszerénység nélkül állíthatjuk, hogy ebben – a fenyők és a borvizek agyműködést serkentő hatása mellett - a székelyföldi fiatal generáció küzdeni akarásának és tettrekészségének is nagy szerepe van. Vannak egy páran felénk is, akik belekóstoltak/belekóstoltunk a fentiekben ismertetett lét lírai punnyadásába, aztán egyszer csak kikacsintottunk belőle megnézni, hogy nem-e lóg közben a kezünk a bilibe. (Ezt a kísérleti módszert csak ajánlani tudom, nagyon érdekes eredményekre vezethet).

Láttuk, amit láttunk, összekaptuk magunkat, és nekifogtunk dolgozni itthon, a Székelyföldön. Nekifogtunk felrázni az embereket falun és városon, megerősíteni a helyi közösségeket. Nem könnyű a feladat, mert az elmúlt 70, vagy akár csak az elmúlt 18 év alatt egy nagyobbfajta csíki hegyre való csalódottság, közöny, apátia,


a közösségi élettől való elfordulásra késztető sérelem

halmozódott fel a Hargita alatt. De nem panaszkodunk, mert megy a munka, és az eredményei megmutatkoznak. Abban is, hogy a Székelyföld egyre jelentősebb súlyt képvisel az erdélyi magyarságon belül, és abban is, hogy képesek vagyunk hatékonyan mozgósítani a székely közösségeket saját érdekeik védelmében.

Talán ideje lenne, hogy a kolozsvári értelmiség jeles tagjai ne csupán azért tekintsenek a Székelyföld felé, hogy megmondják a frankót és megfricskázzák a buta kis székelyek fejét, hanem néhanap azért is, hogy megtekintsék az ott működő jó példákat, vagy csúnya anglicizmussal szólva „best practice”-eket. Különösen jó példának tekinthetnék a székelyföldi közösségi akciókat egy olyan városban, ahol a legutóbbi polgármester-választáson a két magyar nemzetiségű jelöltnek összesen 3786 szavazatot sikerült összeszednie. Számos székely falu van, amelyik ennél többet tud produkálni.


Kedves Sipos Géza, és más barátaink kolozsvári értelmiségi körökből!

Nem lármafák gyúltak ki a múlt héten Csíkban, Udvarhelyen és Gyergyóban, hanem az összefogás tüzei, tavaly június után immár másodszor. Ne keressétek az értelmező szótárban, nincs benne ilyen kifejezés. A székely közösségek összetartozásának jelképeként gyújtottuk meg őket, hogy emlékeztessük magunkat és a külvilágot a székely önrendelkezési jogokhoz való ragaszkodásunkra.

Gyertek el egyszer egy látóútra, nézzétek meg élőben. Hagyjátok a sörhajót: elsüllyedt, mint a huszadik század. Gyertek bármikor, s ha nektek az kell, az éj közepén újra kihúzzuk a fürdőkádat a nagyszobába, s hamuzunk bele ezerrel. Reggel meg együtt indulhatunk, hogy valami élőt, újat, lendületeset, s e századit alkossunk.

Mindig szívesen látunk Benneteket a Székelyföldön!

Borboly Csaba

Csíkszereda, 2009. március 5.

Az alcímezést a szerkesztőségünk végezte.